Egy hét elkeseredett gondolkozás után Sesshomaru odament menyasszonyához, és kerek perec kijelentette, hogy nem érdekli az apja, megőrül, ha ez így megy tovább, és még csak hozzá sem érhet. Frusztráltságát, még az öccse is észrevette, és mivel már túl soknak érezte a bátyja oldaláról felé irányuló támadásokat, bepanaszolta Inu no Taisshunál aki annak rendje és módja szerint azonnal letámadta idősebb fiát.

- Az egész a te hibád. Ha hagynád, hogy Satsuval legyek, és azt tegyek, amit akarok, remélem, eléggé érthetően céloztam arra, hogy mit akarok, akkor az én egyetlen édes öcsikém nem lenne folyamatosan macerálva.

Inu no Taisshu felnevetett:

- Megmondtam, Sessh, ha nem tud engem legyőzni, bánom is én, sokáig élnek a démonok!- észre sem vette, hogy a fiának nem tetszik valami, folytatta- Egyébként nem tudom, észrevetted-e, de még mindig többet beszélsz, mint általában a démonok akarom mondani, még mindig nem vagy ugyanolyan, mint voltál, mielőtt

Sesshomaru hatalmas lendületű nyaklevese volt az, ami észhez térítette, sokáig értetlenül pislogott rá.

- Utálom a Sessh, a Sesshy és az összes buta becenevet, amin szólítasz és te beszélsz túl sokat, nem én- jelentette ki, megfordult, és szikrázó szemekkel ment vissza a szobájába fel-alá járkálni.

Rin berohanása zökkentette ki ebből a robbanás határán lévő hangulatból. Egy hatalmas csokor virágot hozott. Sesshomaru mosolyogva nézte, ahogy a kislány a kezébe nyomja, és egy pirosat a hajába tűz. Elgondolkozva nézett a csokorra.

A kislány bólintott, és kiszaladt a szobából, hogy megmutassa a démonnak a virágokat. Sesshomaru, ahogy meglátta a kislánynál a szépen összekötözött virágszálakat, remek ötlete támadt.

- Igen, Sesshomaru nagyúr?

A férfi hallgatózott egy darabig, majd suttogóra fogta a hangját:

A kislány arcára kifürkészhetetlen mosoly ült ki, és a démon kezébe nyomta a virágokat. Sesshomarunak volt egy olyan sanda gyanúja, hogy ez a gyerek többet lát, hall, és tud, mint amit az arca elmond, de nem foglalkozott vele.

Nem tartott túl sokáig, míg megtalálta a lányt, és megbizonyosodott arról, hogy az apja jó messzire van. Kezdett hálát adni azért, hogy így elhanyagolta a tartomány ügyeit az első hónap katasztrofális üvöltözései, a néha órákon áttartó viták, és lassan vérre menő harcok után, amit az apja lerendezett most legalább kiderült egy jó oldala is a dolognak. Inu no Taisshu elég gyakori távollétei, amiket általában nem használhatott ki, mert apja különféle feladatokkal látta el távolléte alatt, és pontosan kiszámolta, hogy mire menyi idő kell Sesshomaru apja második nagy hisztijét követően (amikor a Sou ungával majdnem megölte, és még átváltozva Rint is szinte összetaposta) inkább megcsinálta, amit mondott. De most a démon is úgy látta, túl sokat nyaggatta a fiát, hát hagyta, hadd duzzogjon. Sesshomaru odalépett Satsu mögé, aki mosolyogva fogadta.

- Satsu - kezdte Sesshomaru, de nem tudta mit mondjon, hát a lány kezébe nyomta a virágcsokrot.

- Rin szedte?- kérdezte.

Sesshomaru bólintott, majd megcsókolta.

- Tudod, hogy szeretlek?- kérdezte a démon mosolyogva.

A lány megvonta a vállát.

- Hogy győzhetem le?- kérdezte pár percnyi hallgatás után.

Sesshomaru komoran megrázta a fejét:

Hirtelen engedte el a lányt, és lépett három lépés távolságra.

- Már megint a legrosszabbkor- suttogta a lány.

- Tévedsz, Satsu- mondta azonnal a mellette felbukkanó Inu no Taisshu- a legjobbkor.

Sesshomaru nem mondott semmit. Még egy pillantást vetett az egyre sápadtabb lányra, majd elindult jó messzire akart lenni az apjától.

- Te nem jössz, Satsu?- kérdezte visszafordulva- Megmutatom, hogy győzheted le.

- Te sem tudsz legyőzni!- nevetett fel hirtelen Inu no Taisshu. Sesshomaru tudta jól, hogy az apja téved, és hogy nagyon sokat fejlődött ő az óta, mikor nem tudta még legyőzni, de nem reagált ha sokáig kötözködik velük, akkor úgyis a saját bőrén fogja megtapasztalni

A gyakorlat megint nem úgy ment, ahogy Sesshomaru akarta

- Satsu, te ezt egyáltalán nem veszed komolyan- jelentette ki, mikor a lány egy fél óra után a fűben ült kipirult arccal, verejtékben fürödve.

- Nem veszem komolyan?- fakadt ki- Nem tehetek róla, hogy nem vagyok olyan erős, mint te! Egyébként is, mink csináljam ezt? Nálad sohasem leszek erősebb, pedig te sem tudod legyőzni az apádat!

Sesshomaru felsóhajtott, megfordult, és otthagyta a lányt.

- Hé, várj, ne menj el!- kiáltott utána a lány- Ne sértődj meg, nem úgy gondoltam

Sesshomaru halkan hátraszólt a válla felett, de nem állt meg.

- Nem sértődtem meg, csak le kell vezetnem a feszültséget az öcsémen. Egy kicsit összeverem, és folytathassuk tovább

Satsu megvonta a vállát, és hagyta, hogy a démon elmenjen még mindig ezerszer inkább az öccsét szívassa mint őt.