5.rész
Sesshomaru gondolatait rendezgette, mit sem törődve a közeledő Inuyashával. Közel állt a szakadékhoz, ahonnan jól beláthatta a gyönyörű tájat. Ó, Satsu mennyire imádta innen nézni a napkeltét és a napnyugtát Sesshomaru maga sem értette, miért de soha nem tudta annyira magával ragadni a látvány, mint a lányt régen talán felesleges érzelgősségnek is tartotta volna, és még most sem értette teljesen Satsut. Sesshomaru lehunyta a szemét. Satsura gondolt, aki még mindig elég rossz állapotban volt a múltkori erőpróba óta több mint négy nap telt el, de voltak sebek, amik még mindig nem gyógyultak meg
- Bocsi- mondta Inuyasha, miután elvette lábát a bátyjáéról.
- Mi van?- kérdezte Sesshomaru szárazon. Most valahogy nem volt kedve az öccsével szórakozni mióta Satsu csak rá tudott gondolni.
- Ráléptem a lábadra.
- De miért? Valami célja csak volt- nézett rá Sesshomaru az öccsére, minden érdeklődés nélkül.
- Hát csak úgy
- Jó - morogta a démon, és lekevert a vigyorgó fél szellemnek egy pofont- Szórakozz mással, most nincs túl sok hangulatom hozzád.
Sesshomaru újra lehunyta a szemét. Még mindig érezte öccse jelenlétét, de mivel az nem szólalt meg, nem zavarta el. Fél óra is eltelhetett így, csendes gondolkozással. Hirtelen Inuyasha megszólalt.
- Sesshomaru
- Mi van?
- Lépj arrébb!- Inuyasha kárörvendően elvigyorodott, mikor bátyja tett egy lépést a szakadék széle felé- Még arrébb!- adta ki az újabb utasítást a fiú, amit bátyja még mindig lehunyt szemmel teljesített- Még egy lépést!- Inuyasha már lendületet is vett, mert bátyja pontosan a szakadék szélén állt meg.
Lendületből nekifutott, hogy lelökje, de a férfi tett egy kecses lépést előre, mire Inuyasha teljes lendülettel a szakadékba rohant. Elfojtott egy kiáltást, ahogy észrevette tervének ezen irányú fordulatát (teljes kudarc a köbön), és csak az mentette meg a lezuhanástól, hogy a bátyja elkapta a ruhájánál fogva.
- Mondj egy jó okot, hogy ne engedjelek el - suttogta a férfi, végre kinyitva a szemét, amiben még mindig az unalom tükröződött vissza.
Inuyasha maga sem tudta, jó ötlet-e, megszólalt:
- Mert az öcséd vagyok?- kérdezte, de már nem érezte, hogy Sesshomaru tarja. Először azt hitte, hogy megállíthatatlanul zuhan a mélybe, de aztán rájött, hogy téved. Sesshomaru valóban elengedte egészen pontosan elhajította jó messzire
Inu no Taisshu messziről figyelte a jelenetet, és megállapította, hogy nem is annyira rossz testvérek ezek, csak mindketten rájátszanak a dologra lehet, hogy mindig is ilyen viszonyban voltak? Marakodtak, de nem bántanák egymást. Inuyasha hangos csattanással ért földet az apja közelében. Nem finomkodnak egymással, az biztos - tette hozzá előbbi gondolataihoz. Sesshomaru, ahogy Inuyasha földet ért, végre megint elmerülhetett a gondolataiban.
Satsu, ahogy jobban lett, és a duzzogást is abbahagyta, sokkal lelkesebb tanítványa lett Sesshomarunak, mint ahogy azt a férfi várta volna jobban igyekezett, és jobban is haladt, ráadásul Sesshomaru el tudta érni, hogy egy teljes hónapig ne húzza fel magát az apján és ez számított a legnagyobb fejlődésnek.
- Sesshy - kezdte hízelgő hangon a lány.
- Ne szólíts így! Utálom- morogta a férfi kedvetlenül. Megállapította, hogy Satsu megint húzni akarja az időt, de ez most nem fog menni.
- Ki hinné, hogy nem szereted, ha így szólítanak?- kérdezte néhány másodperc csend után a lány.
- Az a húsz ember biztos nem, akit már megöltem érte.
- Jószívűen osztogatod a tanácsaidat
- Burkolt célzás volt csupán.
- Miért utálod?- kérdezte megint.
- Mert idegesítő. Az én nevemet nem lehet becézni, és kész. Mit nem lehet ebben felfogni?
- Ki nem fogta fel? Én már értem, Sesshomaru nagyúr - nyújtotta el, ahogy Jaken szokta. Sesshomaru nem állhatta meg mosoly nélkül.
- Néha nagyon fárasztó vagy, Satsu
- Igen, tudom, de te pont ezért szeretsz - tette hozzá nevetve a lány, és megcsókolta a rettenthetetlen démont, aki még azt sem tűri el, ha becézik