6. rész

- De Satsu - ismételte el vagy századjára Sesshomaru édes, hízelgő hangon. A lánynak meggyőződése volt róla, hogy ezelőtt soha senkivel nem beszélt így  de annyira mégsem hatotta meg, amennyire a férfi akarta.

- Nem, és ezerszer nem!

- De

- Nincs semmi de Satsu, elegem van ebből. Legalább egy órája

- Másfél - szúrta be a férfi.

- Legalább másfél órája ezzel nyaggatsz!

- Satsu

- Nem.

- De Satsu  én

- Nem. Mi nem világos ebben? Egyetlen egy szót mondtam: NEM!

- Satsu - változtatott a hangnemen Sesshomaru.

- Mi van?

- Te tudod, milyen az, ha duzzogok?- kérdezte teljesen komolyan. A lány kényszeredetten elmosolyodott.

- Nem érdekel, milyen, ha duzzogsz. Egyébként is az apádnak duzzogj, ne nekem, az ő hibája ez az egész! Ha rajtam múlna már rég

- Satsu  mindketten felnőtt démonok vagyunk, az apám ebbe már végképp nem szólhat bele.

- Ezt úgy mondod, mintha nem vetted volna észre, hogy már megtette- sziszegte a lány, majd hátat akart fordítani, de Sesshomaru magához húzta és megcsókolta.

- Satsu

- Az apád meg fog ölni minket

- Nyugi, csak engem, de Satsu

- Ahogy én ismerem, azonnal kinyír- dünnyögött tovább a lány, mit sem törődve Sesshomaru könyörgő arany kiskutyaszemeivel.

- Észre sem fogja venni!

- Te hülye vagy! Ezt még én is megérezném!- jelentette ki Satsu, de már nagyon elege volt a férfiból  legszívesebben ő is rég azt tette volna, amit Sesshomaru akar, de nem lehetett. A szabályok érthetőek és világosak voltak  és már a csókkal is bőven túllépték azt a határt, amit Inu no Taisshu meghúzott nekik.

- De Satsu  én

- Nem voltam világos? Emiatt nem fogok összeveszni az apáddal. Ne legyeskedj körülöttem, és  és - a lány teljesen elsápadt, és akkora pofont kevert le a démonnak, hogy az behúzta a nyakát- ezt ne merészeld még egyszer csinálni!

- De  Satsu

Az elkövetkező napok úgy teltek el, mintha ez a beszélgetés meg sem történt volna  a napok pontosan ugyanúgy teltek, int ez előtt.

Kagome dühösen kezdte összepakolni a holmiját, mit sem törődve az ajtó előtt morgó Inuyashával. Nem érdekelte az sem, ha a vendéglátói dühösek lesznek. Nem érdekelte Sesshomaru, Inu no Taisshu, sem Inuyasha, elege volt Nyugatból, elege a középkorból, és haza akart végre menni. Egyedül Satsut sajnálta volna itt hagyni, akivel annyira összebarátkozott ez alatt a rövid idő alatt, és talán még Shippot, akit máskülönben nem védett volna meg senki Inuyashától  aztán ott volt még Sango, meg Miroku  Kagome dühösen vágta le magát az ágyra. A fenébe is, neki csak Inuyashával volt baja. Egyedül vele! Miért kell mindent ilyen  átkozottul bonyolulttá tennie? Viszont az anyukáját is látni akarta már  meg a nagypapáját, a kisöccsét, az osztálytársait  haza is akart menni, meg nem is. Sírva hajtotta fejét a párnára, és sokáig csak a plafont nézte  nem tudott dönteni.

Inuyasha sokáig csak morgott, és mondta a magáét a szobában pakolászó lánynak  még egy párszor elismételte, amit egyszer már elmondott. Csak mikor az ajtó előtt is megérezte Kagome könnyeinek sós illatát, gondolkozott el pár pillanatra. Nem akarta megbántani  na jó, meg akarta bántani, de semmiképp sem ennyire! Nem hitte volna, hogy ennyire zokon fog esni neki, hogy azt mondta: megvan az egész ékkő, most ideadhatja neki szépen, és hazamehet végre a saját idejébe, eltűnhet az életéből, meg hogy itt mindenkinek csak teher, nem ez az ő világa  ez már tényleg túlzás volt  de mit tehet ő róla, annyira feldühítette! Már nem akarta, hogy sírjon  és azt sem, hogy elmenjen  főleg nem azt, hogy örökre elmenjen

Végül rászánta magát, hogy bemenjen.  Nem hagyhatom, hogy csak úgy elmenjen! Még csak az ékkövet sem adta ide! - gondolta. Felállt, és sokáig hallgatózott. A szobából még mindig érződött a könnyek illata, de már csak Kagome egyenletes szuszogása hallatszott.  Elaludt - sóhajtott Inuyasha  akkor megvárom idekint.