7. rész

Sesshomaru gondolataiba mélyedve ült a palota egyik lépcsőjén, mikor Kagome megérintette a vállát. Régóta várt már a lány, de a démon rá se nézett, hozzá se szólt, így nem tudta elkezdeni, amit mondani akart.

- Mondd!- nézett fel végül unottan- Eddig is mondhattad volna.

Kagome szeme még mindig piros volt a sírástól, arcán könnycseppek csillogtak.

- Várj! Kitalálom. Haza akarsz menni, vigyelek el, nem, nem fogod meggondolni magad  ezt az elmúlt hónapban legalább százszor elmondtad.

Kagome a férfi hűvös szavait hallva megint sírva fakadt. Sesshomaru lassan felállt, és a lányra nézett:

- Most azt gondolod, hogy én sem vagyok jobb, mint az öcsém, de elárulok neked valami. Itt mindenki szívesen lát, azt akarja, hogy itt maradj. Még a buggyant öcsém is  ha szeretnéd, elviszlek.

Kagome hálásan rámosolygott

Sesshomaru amilyen gyorsan tudta, elvitte a lányt a Csontok kútjához.

- Visszajössz?- kérdezte Sesshomaru.

Kagome bosszúsan ránézett:

- Még szép! Nehogy már az öcséd miatt ne lássam többet a barátaimat!

Sesshomaru arcán alig látható mosoly suhant át, majd megcsóválta a fejét:

- Mikor? Érted jövök, vagy elküldöm az apámat

- Nem nagyon jöttök ki egymással

Sesshomaru megvonta a vállát:

- Soha nem jöttünk ki egymással, miért várja mindenki, hogy másképp legyen?

Kagome még pár pillanatig gondolkozott, majd kibökte:

- Ha Inuyasha utánam akar jönni, kérlek, üsd le! Nem akarok azzal a kis

Sesshomaru bólintott, és megfordult, de a lány még utána szólt:

- Sesshomaru  azért ne verd össze nagyon, jó?

A démon megforgatta a szemét, és ott hagyta Kagomét a kút mellett.

- Egy hét múlva- kiáltotta a lány- De Inuyashának soha!

Mikor Sesshomaru visszaérkezet, és belépett Nyugat palotájának egyik legnagyobb termébe az apját és a menyasszonyát egymással szemben, kivont kardokkal találta. Satsu nagyon szép volt, ahogy dühösen, kipirult arccal nézett a démonra. Ezüstös haján mintha tükörről verődött volna vissza a fény, zöld szeme villámokat szórt.

- Megbocsátasz egy percre?- kérdezte a lány, a robbanás szélén. Inu no Taisshu bólintott.

Satsu Sesshomaru elé lépett, és két akkora pofont kevert le neki, hogy az behúzta a nyakát és pislogott párat.

- Ezt most

Apja máris megválaszolta a még fel sem tett kérdést:

- Észrevettem.

Sesshomaru arca egy árnyalattal pirosabb lett, és intett az apjának:

- Gyere  gyere egy percre - és kilépett az ajtón.

Satsu nem követte őket, próbált megnyugodni, mert nem tartotta volna túl jó ötletnek, hogy csak úgy nekiessen leendő apósának, még ilyen esetben sem. A lány el sem tudta képzelni, Sesshomaru mit csinált az apjával, de amikor visszajöttek, és megkérdezte, hogy mit is vett észre

- Nem tudom, észre kellett volna vennem valamit?- kérdezte, majd nagyon gyorsan egyedül hagyta a fiát Satsuval.

- Mit csináltál vele?- kérdezte a lány értetlenül.

Sesshomaru rejtélyesen elmosolyodott, és csak ennyit mondott:

- Egyezséget kötöttem vele.

- Miféle egyezséget?- kérdezte a lány gyanakodva, de a férfi elnevette magát:

- Nem verem össze úgy, hogy nem tud felkelni a földről, ha csendben marad  és egy hétig békén hagy minket.

Satsu elkerekedett szemekkel nézett rá:

- És belement?

Sesshomaru megvonta a vállát:

- Még szép! Első dolgom volt, hogy átváltoztam!

A lány felnevetett, és átölelte:

- Akkor most

- Egy hétig azt csinálunk, amit akarunk

Satsu felnevetett, megcsókolta a démont, megszorította a kezét, és maga után húzta. Sesshomaru csak sóhajtott, és ment utána, magában azért megjegyezte, hogy ez a kis apróság sokkal hamarabb is eszébe juthatott volna