|
18.fejezet
2008.01.22. 22:23
18.fejezet
- Elnézést! Uram!- állította meg Sesshomarut egy csinos, fekete hajú, csillogó szemű nő elegáns barackvirágszínű kosztümben és vajfehér blúzban.
Mögötte egy kamerás, térdnadrágos, ujjatlan pólós férfi és egy kevésbé csinos mikrofonos nő szaladt.
Ennél rosszabb már úgy se lehet a napom
- Tessék - fordult meg, elfojtva magában egy ellenszenves Mi van -t.
- Szeretnék az utca emberével riportot készíteni, feltehetnék pár kérdést? Minden nap kiválasztunk egy szerencsés jelöltet, aki válaszolhat. Most önre került a sor. Megmondaná a nevét?
- Nem.
- Itt lakik a városban?
- Nem.
- Á, szóval átutazó?
- Mondhatjuk úgy is.
- Mi a véleménye erről a városról? Mit gondol, milyen itt az élet?
Sesshomaru elgondolkozott. Ez a nő most szórakozik vele?
- Mi a véleménye a közbiztonságról?
Sesshomaru halkan felnevetett:
- Közbiztonság? Itt van olyan? Ha nem tudom megvédeni magam, nem is érdemes kimenni az utcára. Egy óra alatt kétszer támadtak meg.
- Ez érdekel, elmesélné, hogy történt?
- Nem.
- Ó, kár, pedig szívesen meghallgattuk volna. És a forgalomról mi a véleménye? A rengeteg autóról?
Sesshomaru a kamera kedvéért látványosan elhúzta a száját.
- Utálom.
- És az autósokról?
- Hasonlóképp. De nyilatkozhatok az egész modern korról?
- Persze, csak tessék uram!
- Azt is utálom!
A nő kissé meghökkenve kérdezte:
- Számítógépek, tévék mindent?
- A tévétől a kenyérpirítóig mindent utálok.
A riporter tétován pillantott a másik nőre.
- És meg tudná mondani, miért?
- Mert feleslegesek. A felhőkarcolók is, az autók is, minden felesleges. A középkorba egyik se volt, és mégis jól el voltak az emberek.
- Ja igen, csak megölték egymást- mosolyodott el a nő.
- Igen, mert akkor az volt a természetes. A középkori Japánban sokkal értelmesebb emberek élnek, mint itt- élte bele magát a szerepébe Sesshomaru.
- Ön történész?
Sesshomaru nem értette a szót, de azért válaszolt:
- Valami olyasmi.
- És ha választhatna, akkor inkább a középkorban élne, vállalva a kockázatot, hogy bármikor megölhetik?
Mintha meg tudnának ölni és mintha nem ezt választanám és Kagome is ezt választotta, csak még magának se vallotta be
- Igen- válaszolta tömören.
- És mit gondol, hogyan lehetne változtatni
- Nem tudom, elnézést, sietek.
- De
- Köszönöm- fordult meg a démon és egy nagy sóhaj kíséretében otthagyta a riportert.
Kagome le fogja szedni a fejem ez biztos. Ha már hazaért
Amilyen gyorsan csak tudott a legkevesebb feltűnéssel visszament Kagoméék házába és ahogy belépett a kapun valaki azonnal fejbe vágta egy bottal. Sesshomarunak pislogni sem volt ideje, az öregember teleaggatta papírlapokkal.
- Démon! Hagyd el a
- Nagyapa, hagyd! Kagoméval jött!- szaladt ki a házból Souta- Bocsi, csak egy kicsit
- Paranoiás - fújta a démon- Khe! Ezekkel semmire nem ment volna- rázta le magáról a papírokat.
- És ezzel?- vett elő egy nyílvesszőt- Kagome adta egyszer ide, azóta őrizgetem, hogy ha egyszer
Sesshomaru ugrott egyet, ahogy meglátta a szentelt nyílvesszőt.
- Ne hadonásszon azzal, amíg nem tudja mire való!- morogta bosszúsan, majd a kisfiúhoz fordult, aki vidáman mosolygott- Ugye a nővéred még nincs itthon
- Nincs e mondjam meg neki, hogy
- Csak ha nem muszáj.
Souta bólintott, majd megfogta a démon kezét:
- Gyere be! Bemutatlak a mamámnak! Ő itt a nagypapám volt egy kicsit hát
- Értem, értem- morogta Sesshomaru.
- De nem lehet rá haragudni, olyan aranyos
Sesshomarunak erről merőben más volt a véleménye, de nem hangoztatta.
- Souta! Kagome mikor ér haza?- hallatszott egy kellemes női hang a konyhából, ahonnan finom illatok érződtek.
Sesshomaru a levegőbe szagolt és elmosolyodott.
- Satsu is tud ilyet - mondta, de elharapta a mondatot, mert Kagome anyukája belépett a nappaliba.
- Te vagy Sesshomaru? Örvendek- mosolygott rá- Meddig maradtok?
Sesshomaru érezte, hogy a nő azt várja, jó hosszú ideig.
- Nem tudom- mondta alig hallhatóan. Nem akarta már most elkeseríteni a nőt, hogy holnap már nem lesz itt a lánya, és hogy ma sem vacsorázik velük, hiába főz
Sesshomaru elgondolkozott azon, hogy vajon miért nem tartja őt furcsának, de ahogy belegondolt, mit csinálhatott itt az öccse, már el is felejtette.
- Megkóstolod?- kérdezte a nő egy nagy tál süteménnyel belépve a nappaliba, amit gyorsan letett az asztalra.
A démon gondolkozott pár pillanatig majd elvett egy szeletet. Maga sem tudta mikor szerette meg az emberi ételeket, de ez most nagyon ízlett neki.
- Finom- jelentette ki komoly hangon, és elkezdett magában tippelgetni, mi van benne. Amikor Kagome anyukája belépett megkérdezte kis zavarral a hangjában- Ebből vihetek a menyasszonyomnak?
- Persze!- ragyogott fel a nő arca- Örülök, hogy ízlik.
Sesshomaru is megengedett magának egy gyenge mosolyt.
- Nagyon szereted a menyasszonyod, igaz?- kérdezte mosolyogva. Sesshomaru meglepetésében majdnem felállt a székéről.
- Igen, nagyon - mondta csendesen- De meg fog ölni, amiért idejöttem.
- Ugyan már! Ez butaság, biztos ő is ugyanannyira szeret, mint
- Igen akármilyen hülye vagyok néha szeret de babákat vár
- Hisz ez csodálatos!
Sesshomaru bólintott, majd folytatta:
- Meg fog fojtani. Ez biztos, és nem is akarok tenni ellene. Cseresznyét szeretett volna enni, hát viszek neki, de
- Ó- csüggedt el a nő- Hát ezért jöttetek haza?
Sesshomaru sóhajtott:
- Kagome még maradhat - majd hirtelen beugrott neki valami- Holnap szombat, utána eg vasárnap, igaz?
- Igen
- Nem jönnének át?
- Mármint a középkorba?
- Mármint a középkorba, igen. Legalább legalább megtudják milyen, és Kagome nagypapája sem vág fejbe minden erre közeledő démont.
A nő felnevetett.
- Rendben és nagyon örülök a meghívásnak.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
