1.rész: A történelem ismétlődése és a kibékülés

Kagome és Sesshoumaru már lassan 7 éve együtt voltak, de a lány minden évben legalább kétszer meglátogatta az édesanyját a modern korban, ami most is így volt, de mivel gyermekei teljes szellemek voltak, ezért ők az apjukkal maradtak. Kagome minél előbb vissza akart érni családjához, de előtte jól be kellett vásárolnia, s utána vissza akart térni családjához, de nem tudott mert a kút nem engedte vissza arra az időre ahol a családját hagyta, hanem ismét Kaede anyóval találta szemben magát. Ami még jobban megilyesztette az Inuyasha volt, aki a Szent fához volt szögezve egy nyílvesszővel. Odaszaladt a fához és kiszabadította a félszellemet, aki nem ismerte meg.

-Ki vagy te?-kérdezte morogva

-Inuyasha nem ismersz meg?-kérdezte kicsit szomorúan-Kagome vagyok.

-Nem tudom miről beszélsz, de most megyek és végzek azzal a nővel aki a fához szegezett.-morogta

-Azt nem engedem.-mondta határozottan

-Te nem parancsolsz nekem, és ha az utamba állsz végzek veled.-morogta

Kagome egy hatalmas pofont adott Inuyashának, aki először meglepődött, majd gyilkosan a mikora nézett.

-Mégis mit képzelsz magadról!? Hogy mersz megütni engem!?-kérdezte dühösen

-Te idióta! Nem hiszem, hogy Inu no Taishou ilyennek nevelt!-mondta

-Mi közöd ahhoz, hogy mit csinált az apám és mit nem?-kérdezte morogva

Kagome ismét pofon vágta a félszellemet a tiszteletlensége miatt, aki rá akart támadni a mikora, de valaki megállította. Inuyasha morogva nézett szembe a közte és a miko közt álló lánnyal, aki nyugottan tekintett a félszellemre. Kagome eközben gondolkodni kezdett, majd a dühöngő félszellemre nézett, s megfordulva elindult nyugati irányba. A félszellem döbbenten nézett a távolodó miko után, s már készült utána menni amikor megállította az a lány aki Kagome elé állt.

-Mit akarsz Hiroko?-kérdezte morogva

-Apa küldött érted bácsikám. Azt akarja gyere haza.-mondta

-Mond meg neki nem fogok haza menni.

Hiroko nem mondott semmit hanem fénygömb formájában elindult a nyugati palota felé, hogy elmondja apjának és nagyapjának a híreket. Amint haza ért mindenről beszámolt, majd elment megkeresni öccsét és húgát, miközben gondolatai anyja körül forogtak. " Miért hagyott itt minket? Miért nem jött vissza? Ki volt az a nő a bácsikámmal és miért nézett rá olyan dühösen? Valahonnan nagyon ismerős volt az illata."-gondolta, s hamarosan meg látta testvéreit amint szorgalmasan gyakorolnak.

-Hiroko hát visszajöttél?-kérdezték boldogan

-Persze Reiko. Miért mit hittél?-kérdezte kedvesen húgát

-Azt hittem te is itt hagysz minket mint anyu.-mondta Reiko szipogva

-Nyugodj meg én nem hagylak el benneteket.-mondta

-Hiroko képzeld apa azt mondta, hogy hamarosan elmegyünk megnézni a nagyit.-mondta boldogan Takeo

-Jól van öcsi. És mit tanultatok ma?-kérdezte Hiroko

Reiko és Takeo egymás szavába vágva mondták el aznapi kalandjaikat, amit Hiroko nevetve hallgatott. A jó hangulatnak apjuk megjelenése vetett véget, aki beparancsolta a fiatalokat a kastélyba. Eközben Kagome sietős léptekkel igyekszik nyugat felé, de útközben néhány szellem megtámadta, de sikeresen végzett velük. Lassan elkezdet sötétedni ezért kénytelen volt keresni magának egy biztonságos helyet ahol meghúzódhat másnap reggelig. Kimerülten feküdt le egy barlangba, majd másnap hajnalban ismét úton volt, s nem várt bonyodalmakat élt át. Már jó ideje ment mikor belefutott egy szerzetesbe, aki néhány lányt faggatott. Kagome azonnal felismerte a szerzetest és kíváncsian figyelte mit fog csinálni, s próbálta visszatartani nevethetnékjét, mikor a fiatal hölgyek egy-egy pofonnal jutalmazták a szerzetes próbálkozását. Mikor a szerzetes megfordult szembe találta magát Kagoméval, s kihasználva az alkalmat feltett neki egy kérdést.

-Szép hölgy lennél a gyermekeim anyja?-kérdezte reménykedve

-Sajnálom, hogy ezt kell mondjam de már foglalt vagyok.-mondta mosolyogva Kagome

-De kár. És mond szép hölgy mi a neved? Én Miroku vagyok és nyugatra igyekszek.-mondta

-A nevem Kagome és örvendek a találkozásnak.

Ezzel elindultak nyugat felé és Kagome mosolyogva hallgatta Miroku bókjait. " Semmit nem változott, ugyanolyan perverz mint annak idején."-gondolta Kagome mosolyogva. A nyugatra vezető útjuk sokkal hosszabb volt mint, amikor Kagome egyedül tette meg, de legalább majdnem minden este egy fogadóban aludtak. Már majdnem átlépték nyugat határát amikor megtámadta őket egy nagy zöldes-lila szellem.

-Á nyugat hercegnője. Micsoda megtiszteltetés!-mondta gúnyosan

-Miből gondolod, hogy én vagyok az akit mondtál?-kérdezett vissza Kagome, miközben Miroku csak tátott szájjal figyelt

-Sokat hallottam egy papnőről, aki nyugat hercegéhez ment feleségül és az elbeszélések elég részletesen leírták, hogy hogy néz ki.-mondta, mire Kagome felsóhajtott és várta a folytatást

-Aha értem. Tehát lebuktam.-mondta egy keserű mosoly kíséretében

-Igen, de nagy megtiszteltetésben lesz részed, mert te leszel az ebédem ezzel a másik lánnyal együtt.-emelte fel kezét amiben egy szellem irtó lány volt.

-Már mások is ebédnek néztek, de már nincsenek az élők között. Valamint ha jót akarsz magadnak tedd le azt a lányt.-mondta Kagome és felajzotta íját, de szükség esetén még a kardját is használni akarta

A zöldes-lila förmedvény rátámadt és Kagome gyors reflexeinek köszönhetően félre tudott ugrani, de íját nem tudta használni mert a szellem túl gyors volt ahhoz, hogy időben eltalálja. Így kénytelen volt csekély kard forgató tudományára hagyatkozni, amit még Sesshoumaru és Inu no Taishou tanított neki. Eközben nem is olyan messze tőlük egy árny figyelte a miko minden mozdulatát, s várta mi fog történni, de ha muszáj akkor beleavatkozik, hisz már a nyugati területeken vannak. Mindeközben Kagome már levágta a szellemnek azt a kezét amiben a lányt tartotta fogva, s a kardnak adott át némi spirituális erőt így könnyedén végzet vele, de maga is beszerzett pár sebet. Amint ő és a lány is biztonságban voltak a fák rejtekéből elő lépet a leskelődő árny. Miroku már támadni akart, de a miko megakadályozta és feszülten nézet az előttük álló férfira.

-Ni csak kit látok.-mondta gúnyosan a férfi

-Én is örülök hogy találkoztunk. Látom a modorod rosszabb lett mint volt.-mondta hasonló hangnemben a miko

-Hol voltál eddig?-kérdezte fenyegetően

-Na ide figyelj! Ne fenyegess, mert megint a fán fogsz kikötni!-mondta dühösen-Egyébként már rég visszamentem volna ha az az idióta öcséd nem szegezteti fel magát a szent fára.

-Mi? Mikor volt ez?-kérdezte kicsit döbbenten

-Nem tudom, de nem rég lehetett, mert még nem nőtte körbe a fa gyökere, de most valahol azt a nőt keresi aki kiszegezte.-mondta

-Gyere menjünk vissza a palotába. Sok mindent meg kell beszélnünk.-mondta kedvesen

-Rendben, de ők is velünk jönnek rendben?-kérdezte és közben Mirokuékra mutatott.

-Rendben.-mondta mosolyogva, majd kézen fogta a mikot és elindultak

Miroku értetlenül szemlélte az eseményeket, hisz fogalma sem volt róla hogy az a férfi aki a miko kezét fogja nem más mint nyugat örököse. Négyesben ballagtak a nyugati palota felé, de még legalább másfél napra jártak tőle. Már kezdet sötétedni ezért tábort vertek egy tisztáson, s reggelre Kagomét meglepetés fogadta, mert imádott macska szelleme Shadow ébresztette halk dorombolásával. Kagome örömmel simogatta meg a macska szellem fejét, de erre a halk hangra felfigyelt Sesshoumaru is aki boldogan nézte a miko és a macska játékát. Örült a macska felbukkanásásnak, mert ez azt jelentette hogy még aznap este visszaérnek a palotába. Hamarosan mindannyian talpon voltak és a szellem irtó is bemutatkozott nekik.

-Az én nevem Sango és egy Naraku nevű szellemet üldözök, mert megölte a családom és fogva tartja az öcsémet.-mondta szomorúan

-Szia én Kagome vagyok mellettem van Sesshoumaru, valamint a szerzetes neve Miroku.-mondta mosolyogva

-Örvendek. És most hova megyünk?-kérdezte kíváncsian

-A nyugati palotába.-válaszolta hűvösen Sesshoumaru

Mindannyian elindultak Sango és Miroku Shadow hátán, míg Kagomét Sesshoumaru vitte, s estére már el is érték úti céljukat. A palota falain őrök voltak és figyeltek mindenkit aki a palota közelébe ment, de amint meglátták a visszatérő szellemet kezében a mikóval gyorsan ajtót nyitottak és illendően fogadták uruk legidősebb fiát. Minden katona és szolgáló meghajolt a belépő társaság előtt ami nagyon zavarta a szerzetest és a szellem irtót, de a miko csak felemelt fejjel köszönt és folytatta útját a palota kapui felé. Amint elérték a kaput kitárult és néhány szolga serénykedni kezdett körülöttük a két vendég külön-külön szobát kapott, míg a miko követte férjét rég látott szobájuk felé. Mind eközben Hiroko éppen kisurrant a szobájából egyenesen le a kertbe, majd kedvenc helye felé vette az irányt ahol már várta a szellem akit szeretett. Hamar odaért és csak reménykedett benne hogy apja és nagyapja nem fedezik fel engedetlenségét, de mivel a szolgálónak azt mondta hogy fáradt és aznap nem óhajt vacsorázni, így kicsi volt az esélye a lebukásnak. Amint beért a fákkal körülvett tavacskához egyből megpillantotta Sintaot akit az életénél is jobban szeretett, de még nem merte felfedni titkukat a család előtt. Sintao szorosan a karjába zárta kedvesét majd egy csókkal köszöntötte Hirokot. Mindketten teljesen elmerültek a csókban, de tudták hogy Hirokonak hamarosan vissza kell térnie a kastélyba ha nem akarnak lebukni, de addig is élvezték egymás közelségét. Eközben a palotában mindenki Hirokora várt hogy bejelentsék neki anyja megkerülését, de a szolgáló akit elküldtek hogy szóljon a lánynak rossz hírekkel tért vissza.

-Elnézést nagy uram, de sehol nem találom Hiroko-samát.-mondta alázatosan

-Mi hova tűnhetett el ilyen későn?-kérdezte dühösen Sesshoumaru

-Nem tudom hercegem.-felelte alázatosan a szolga

-Elmehetsz.-mondta, majd elindult lánya keresésére

Sesshoumaru dühösen követte lánya illatát egészen az eldugott kis tavacskáig ahol meglátta a csókolózó párt, s már majdnem nekik ment mikor egy gyengéd kezet érzett a karján. Kagome nyugalomra intette férjét és együtt léptek ki a fák takarásából, majd egy halk torok köszörülés után kicsit hangosabban köhintettek, mire Sintao és Hiroko ijedten néztek rájuk.

-Apa megtudom magyarázni.-kezdte volna Hiroko

-Nem érdekel a magyarázatod most azonnal visszamész a kastélyba világos!?-kérdezte dühösen lányát, aki még mindig Sintao karjaiban volt

-Nyugodj meg Sesshoumaru! Ezzel nem mész semmire. Inkább hallgasd meg mint akar mondani.-mondta kedvesen a miko

-Ne szólj bele mit teszek a lányunkkal!-morogta

-Ahogy mondod a lányunk! Tehát jogom van beleszólni mit csinálsz.-válaszolta dühösen

-Grrrrrr.-morogta Sesshoumaru

-Anya tényleg te vagy az?-kérdezte meglepve Hiroko

-Igen én vagyok és most várom a magyarázatotokat.-mondta szigorúan

-Elnézést asszonyom az én hibám hogy Hiroko még nem mutatott be maguknak.-mondta Sintao

-Nem hiszem hogy csak a te hibád, inkább mind ketten hibásak vagtok, de most menjünk vissza a palotába és ott mindent nyugottan megbeszélünk. Rendben?-kérdezte kedvesen

-Igen.-vágták rá a fiatalok, de Sesshoumaru csak bólintott

Mind a négyen visszaindultak a palotába ahol már várták őket. Inu no Taishou illendően üdvözölte Sintaot, hisz annak idején szövetségesek voltak, de azóta sok minden megváltozott.

-Üdvözöllek az otthonomban Sintao! Rég láttalak.-mondta Inu no Taishou

-Inu no Taishou nagy úr, örömömre szolgál ismét találkozni önnel.-felelte alázatosan

-Ch. Apám ismered ezt a fickót?-kérdezte morcosan

-Neked meg mi bajod van fiam?-kérdezte a dai-youkai, de csak morgást kapott válaszul

-Azt hiszem ránk haragszik nagyapa.-mondta lesütött szemekkel Hiroko

-Miért?

-Hááát öööööö...

-Rajta kaptuk őket csókolózás közben.-mondta nyugottan Kagome, mire mind két fiatal rák vörös lett

-Csak ennyi?-kérdezte hitetlenkedve a dai-youkai

-Igen.-válaszolta

A dai-youkai nevetésben tört ki hisz emlékezett még rá mikor ő is hasonlókat kérdezett kisebbik fiától, aki a kérdések elől elmenekült és most éli valahol világát. Kagome elmosolyodott, míg Sesshoumaru gyilkos pillantásokat vetett Sintaora, aki nem mert rá nézni. Eközben Miroku éppen Hiroko formás idomait nézte, s már indult volna feltenni szokásos kérdését, de egy erőteljes ütés megtette a hatását és kedvenc szerzetesünk elterült a földön. Mindenki a puffanás irányába nézett, s csak annyit láttak hogy a szerzetes a földön hever a szellem irtó meg dühösen néz az alélt alakra. A társaság nehezen állta meg nevetés nélkül, hisz a szerzetes elég viccesen festet elterülve a padlón.

-Mit csinált már megint?-kérdezte a miko kíváncsian

-Ez a perverz letapizott!-mondta dühösen Sango

-Aha értem.-mondta vigyorogva Kagome

A vidám beszélgetést és viccelődést egy nem várt esemény szakította félbe. Kagome hirtelen felkapta a fejét és az ajtóra meredt, majd elővette íját és felkészült a lövésre. Sintao is hasonlóan cselekedett, de ő csak a kardját vette elő és várt. Sango gyorsan felvette harci öltözetét és a bumérángját tartva várta mi fog történni. Kagome a nyomában Sesshoumaruval kinyitotta a bejárati ajtót és társaikkal kimentek, de amint kiléptek a várkapun több százezer szellem támadt rájuk. Mindannyian élvezettel vetették bele magukat a harcba, s akit nem sikerült lelőni vagy feldarabolni azt a szerzetes beszippantotta az örvénnyel.

-Jobb lesz, ha elindulunk megkeresni Narakut, mert a végén mindent lerombol ami fontos nekünk.-mondta a miko

Sintao felmordult Naraku említésére mire mindenki érdeklődve fordult felé.

-Ismered?-kérdezték

-Igen, miatta halt meg a családom.-morogta

-Mikor induljunk?-kérdezte Kagome

-Holnap, de Reiko és Takeo itt marad.-mondta Sesshoumaru

-Apa!-hallatszott egy kiáltás

-Mi az?-kérdezte morogva gyermekeit

-Mi is menni akarunk. Kérlek engedd meg.-néztek könyörgő tekintettel apjukra

-Persze, hogy velünk jöhettek, de csak akkor ha szót fogadtok.-mondta szigorúan a miko

-Rendben.-mondták

Sesshoumaru morogva nézett feleségére, aki elragadóan mosolygott rá, mire a szellem egy könnyed mozdulattal magához rántotta és készült lecsapni rá, de Kagome könnyedén kicsusszant a fogva tartó karok szorításából és futásnak eredt.

-Kapj el ha tudsz!-kiáltotta vissza a meglepett szellemnek

-Ezt még nagyon meg fogod bánni.-morogta az orra alatt, majd a miko után eredt

A társaság legtöbb tagja döbbenten nézett a menekülő miko és az őt üldöző szellem után, míg Inu no Taishou vigyorogva figyelte a párt. Már hiányzott neki ez a mindent elsöprő felszabadultság és móka, hisz a miko és a fia kapcsolatát állandó viták és kibékülések valamint könnyed játékosság jellemezte. Időközben a szellem beérte a menekülő mikot és rávetette magát mire mindketten a földön kötöttek ki és nevetni kezdtek, de hamarosan komolyan néztek egymás szemébe és megcsókolták egymást hosszú idő óta ez volt az első csókjuk. Amint vége ért a csóknak beszélgetni kezdtek, de még mindig az előbbi testhelyzetben voltak.

-Hiányoztál.-mondta a szellem

-Te is hiányoztál. Sajnálom, hogy nem tudtam előbb visszajönni.-mondta bűnbánóan