Most először szólította őt a keresztnevén…Kagome…

-         Akkor mi a válaszod? – szegezte neki a kérdést Sesshoumaru.

-         Tessék? Mire is kell választ adnom? Csak.. csak… nem?

-         Leszel nyugat úrnője? –a youkai magabiztosabb volt, mint valaha. Érezte a lányon, hogy fél és még valamit, ami számára nagyon jó volt: örömöt. E két érzés keveréke dúlt vad csatát a halandóban, Sesshoumaru pedig csak várta, hogy kimondja végre azt a szót…

Ez egy „kicsit” gyors volt Kagome számára és felvetett benne egy sereg kérdést is. A szellemek világában nem egy elfogadott dolog, hogy valaki halandó nőt vesz el feleségül…Élő példa erre a két fivér apja is…Senki sem nézte jó szemmel kapcsolatát Izayoival…

-         Mi lesz a szellem alattvalóiddal?

-         Mi lenne?

-         Szerinted elfogadnának engem? Egy halandót?

-         Aki nem így tesz, annak porba hull a feje! – vágta oda a nagy szellem kicsit ingerülten.

-         Ez így akkor sem jó! Nem akarom, hogy azért szeressenek, mert Te úgy parancsoltad…Különben is…Nem akarok még férjhez menni. Túl fiatal vagyok!

A mondat után azonban átfutott az elméjén a kérdés: biztosan igaza van ebben? Hiszen nemsokára tizennyolc éves…Érett nő. A modern világban még korai lenne ez a dolog…Itt viszont más a helyzet. A youkai látta az arcára kiülő szkepticizmust, végül kénytelen volt megtörni a csendet, már nagyon kíváncsi volt, mennyire szereti őt ez a halandó…

 - De.. de én… én nem is fogok addig élni, mint te…

 - Erre találhatunk megoldást, te is nagyon jól tudod.

 - Ezt egy szóval sem mondtam. – válaszolta hirtelen Sesshoumaru. Csodák csodája Kagome észre sem vette mit mondott az imént, hiszen sorolta tovább a kifogásokat.

A szellem odalépett hozzá és mélyen a szemébe nézett. Kagome azonnal elveszett az arany pillantásban.

- Tehát mi a válaszod Kagome? Kérlek, mondj igent! Szeretlek!

Bár azt még nem találta ki, hogy a felmerülő problémákat hogyan fogják megoldani, bólintott. Sesshoumaru ujjaival felemelte kissé a lány állát, majd lágy csókot lehelt a dús ajkakra. A következő pillanatban azonban eltaszította magától, amin Kagome nagyon meglepődött…

-         Most meg mi bajod van?

-         Hallani szeretném tőled! Nem elégszem meg egy bólintással!

-         Hogy te milyen makacs vagy… Sesshoumaru… Szeretlek! Igen, leszek az oldaladon Nyugat úrnője… - válaszolta a nagyúr kérdő tekintetére.

Sesshoumaru odalépett hozzá ismét, átkarolta, majd lassan kisétáltak a barlangból. A napfény hirtelen elvakította a mikot, aztán, miután a szeme már hozzászokott az erős fényhez, körbenézett. Heves „vitájuk” közepette észre sem vették, hogy esett az eső, talán csak a szellem érezhette a mindent felülmúló friss illatot…Az esőcseppek szikráztak a napsütésben, mint megannyi gyémánt, és Kagome még soha sem érezte magát ennyire szabadnak.

-         Jaken!

-         Igen, Sesshoumaru-sama… - a kis kobold szellem kezdett megijedni…

-         Megtaláltam Nyugat úrnőjét.

-         Ez remek, nagyuram. Szabad tudnom, ki az illető?

-         Kagome. – hangzott a tömör válasz.

Jaken ettől képzeletbeli hátast dobott. Szinte lefagyott a kijelentéstől. Soha el sem tudta képzelni, hogy a hatalmas kutyaszellem képes lenne egy halandóval… Végül is, a nagyúr Rhint is befogadta emberi mivolta ellenére…

-         Öhm, nagyuram…Hát ez… ez kiváló döntés.

-         Mostantól, ha Kagome kér valamit, az olyan, mintha én mondanám. Elvárom, hogy teljesítsd a parancsait!

-         Na álljunk meg egy szóra! Az, hogy ezen túl egy pár vagyunk, nem jelenti azt, hogy én is olyan leszek, mint te! Én nem szoktam senkinek parancsokat osztogatni… Honnan tudjam, hogy ez a kobold nem próbál majd megölni álmomban, mert nem tetszik neki a származásom… Csak egyszer próbáld meg… - mondta Kagome. Jaken belefehéredett a tűzvörös aura látványába, de hamar összeszedte magát.

-         Elnézést Kagome úrnő, de nekem nincsenek ilyen szándékaim. Szívesen teljesítem, bármit is kér tőlem. – majd meghajolt. A kis gnóm nagyon megkedvelte a mikot, hiszen mindig kedves volt hozzá, annak ellenére, hogy hányszor törtek borsot az orra alá a csaták alkalmával. Jelenléte pedig biztosította számára, hogy a nagyúr nem taposott át rajta annyiszor…

-         Ohh… Köszönöm, Jaken, de nem kell úrnőnek szólítanod. Maradjunk egyszerűen a Kagoménél.

-           De a nagyúr…

-         Vele ne foglalkozz. Nyugodtan beszélhetsz úgy velem, mint egy jó baráttal, hiszen azok vagyunk nem?

-         Rendben… Kagome.

Félős pillantást vetett Sesshoumarura, de mivel semmit sem reagált rá, a szívverése ismét visszatért a normális ütemhez.

-         Sesshoumaru-sama! Jól hallottam, hogy feleségül fogod venni Kagome-chant?

-         Igen Rhin, jól hallottad.

-         Jaj, de jó, nagyuram! Végre lesz igazi apukám és anyukám és sok-sok kistestvérem… Ugye így lesz Sesshoumaru-sama?

A youkai és a miko is elpirult, végül a szellem törte meg a csendet:

- Persze, úgy lesz, ahogyan te szeretnéd. „Már alig várom”. – tette hozzá gondolatban.

 - Sesshoumaru! Mire gondolsz? Majd én eldöntöm ezt a dolgot…

 - Huhh, mintha Mirokut hallanám… De, de én igenJ. Jól vigyázz, mert mindent hallok…

 - „Alig várom, hogy a kastélyba érjünk, és kettesben legyünk!” Ezt is hallottad?

 - Igen, az jó lenne. Még nem is ismerlek igazán. Megmutathatnád a kevésbé sznob oldaladat is…

 - Meglesz. – mosolygott a szellem (igen erre is képes!) – Előtte azonban van még egy kis dolgunk nem gondolod?

 - Mire gondolsz? – kérdezte széles vigyor kíséretében Kagome. Már tudta a választ…

 - Majd ha ott leszünk Nyugaton nem? – de a választ ismét tudta…Sesshoumaru nem a  birodalom előtt szerette volna bejelenteni a dolgot először… Meg kellett mutatnia a mindent taroló győzelmet egy másik személy előtt…

 - A barátaidra gondoltam… Mi előbb odaérünk, mint ők, és gondoltam szeretnéd meghívni őket is…

 - „Ah, Sesshoumaru, hát innen fúj a szél… Nem a barátaim érdekelnek igazán, hanem hogy InuYasha mit fog szólni a dologhoz…” – gondolta. – Persze tehetünk egy kis kitérőt, de sajnos nekem még más küldetésem is van.

 - Igen, ő volt. Az a gonosz dög az én területeimen bujkál… Óvatosnak kell lennünk az úton, nem szeretném, ha rád támadna…

 - Pedig nekem kell végeznem vele… Mondjuk, örülnék neki, ha a támadással várna legalább addig, amíg kiteljesednek az erőim…

 - Nem engedhetem, hogy ekkora veszélynek tedd ki magad!

 - Azt majd én eldöntöm! Egyelőre semmi közöm hozzád, és addig nem is lesz, míg az a szellem el nem pusztul!

 - Kérlek, ne tedd ezt velem… Inkább segítek neked.

 - Így már jó lesz. – mosoly terült szét ismét a lány arcán. Nem is sejtette, hogy ilyen könnyen lehet befolyásolni a szellemet. Végül is minden férfival csak a megfelelő hangnemet kell megtalálni. – Indulhatunk?

 - Jaken, Rhin! Ti majd követtek minket Ah-Unnal.

A kislányt és Jakent hamarosan elnyelte az erdő mélye. Sesshoumaru átölelte Kagomét, majd lassan elszakadtak a talajtól. Most valahogy kellemesebb élmény volt a miko számára a repülés, hiszen már egy párt alkottak… A hatalmas fénygömb vakító hirtelenséggel tűnt fel körülöttük, aztán pár pillanat múlva már InuYasháék fölött repültek. Kagoménak összeszorult a gyomra. Félt az elkövetkezendő percektől: Mit szólnak majd a többiek?

- Miroku! Álljatok meg azonnal! – szólt a hanyou.

- Miért?

- Közeledik a bátyám… És… Kagome?

- Tessék? Sesshoumaru és Kagome? Visszahozta hozzánk?

- Nem tudom. Lehet megunta, hogy annyit beszél. Tudjátok a bátyám nem a szavak embere.

- Mintha te az lennél. – bökte ki Sango. Ezen jót kuncogtak a félszellem háta mögött.

Ebben a pillanatban ért földet a hatalmas fénygömb és kibontakozott belőle két alak.

-         Nahát Kagome! Végre visszajöttél hozzánk. – örvendezett Sango.

-         Öhh, szóval…- kezdte volna a lány, de valaki közbevágott.

-         Mi van bátyuskám? Meguntad Kagomét?

-         Éppenséggel nem. – jelentette ki nemes egyszerűséggel a szellem. Mindenki csodálkozott rajta, főként mikor meglátták Kagome zavart-pirulós arcát.

-         Miért hoztad vissza? – kérdezte InuYasha felvont szemöldökkel.

-         Megyünk Nyugatra. Csak el akart tőletek búcsúzni egy időre. Elég sok a dolgunk.

-         És Kagoménak elakadt a szava, hogy nem szól semmit? Vagy már ennyire sem méltat minket? Kagome – váltott hangnemet InuYasha, mikor rájött (nagy nehezenJ) , hogy a modortalansággal nem megy semmire- maradj itt velünk! Miért mennél a bátyámmal Nyugatra?

-         Kagome a jegyesem. – Sesshoumaru megadta a kegyelemdöfést, ami hideg zuhanyként érte a kis csapatot.