A kis csapat döbbenten bámulta Kagomét és Sesshoumarut. Így hirtelen még InuYashának sem jutott eszébe semmilyen sértés. Olyan érzése volt a bűvös szó pillanatában, mintha víz alól hallgatná az egészet. A fagyos hangulatot és a csendet Sango törte meg.

- Hát, nem is tudom, mit mondjak. Ilyenkor gratulálni szokás nem? – kérdezte a szellemirtó.

- Persze, hogy az a szokás! Gratulálunk! – húzta vigyorra a száját Houshi-sama, majd odament a ledermedt párhoz és átölelte őket. – Rég voltam már esküvőn… - fűzte tovább a szót. – remélem, lesznek szép lányok!

Már csattant is a pofon. Sango kitett magáért, mert az ütéstől Miroku hanyatt esett. Miután kimérgelődte magát, ő is odament gratulálni Shippouval az oldalán.

-         A magatok nevében beszéljetek jó? – kiabálta InuYasha. – Küzdjünk meg Kagoméért Sesshoumaru! - és már elő is rántotta a Tetsusaigát…

-         Egyszer már megküzdöttünk érte és akkor is alul maradtál. Megint vereséget akarsz szenvedni te ütődött? Habár… - a mondatot már nem tudta befejezni, mert Kagome közbevágott.

-         Olyan bunkók vagytok! Ne beszéljetek úgy rólam, mintha csak…egy …egy tárgy lennék! Nekem is vannak érzéseim, és ezt nem is veszitek figyelembe!

-         De Kagome…

-         OSUWARI!!! (fekszik!) Most én beszélek! Elmondtam már neked párszor InuYasha, hogy már nem szeretlek. Ennek ellenére nem hagysz békén. Olyan nehéz felfogni még ezek után is? Mindig csak Kikyo után futottál, most már bűntudat nélkül megteheted. Ha összefutsz vele, megmondhatod neki, hogy szívesen segítek abban, hogy újra élő legyen.

-         Nem veszed észre, hogy csak a terület megszerzése miatt akar … szóval… - nem tudta ő sem végig mondani, mert Kagome körül megint megjelent a tüzes aura és ettől a félszellem nagyon megijedt. Kagome elmondta nekik ugyanazt, amit már Miouga is nemrég: Sesshoumarunak nem lehet érdekházassága! A próbák során derül ki, hogy igazán szeretik e egymást. InuYasha csak morogta orra alatt az átkokat és az ellenérveket, de ez már tényleg nem érdekelt senkit. A hanyou sértődötten félrevonult. Miroku és Sango ott maradtak még Kagoméval és mindkettőnek fülig ért a szája. A szellemirtó kicsit irigykedve nézte határtalanul boldog barátnőjét.

-         „ Mirokunak soha sem jutna eszébe, hogy… csak egy másik lánnyal… - gondolta magában szomorúan a lány. Kirara vigasztalásul odaugrott az ölébe.

-         Az az igazság, hogy…   hogy… - fogott bele a szerzetes.

-         Mit akarsz mondani? – kérdezték mindannyian.

-         Öhm, kedvet kaptam én is. – Houshi-sama borzasztóan zavarban volt.

-         Mihez?

-         A házassághoz. – nyögte ki végül. Oldalra sandított, leste Sango reakcióit… Azonban a lány dühéhez képest Kagome kitörése semmiség volt csupán…

-         Te perverz disznó! Most is más lányokon jár az eszed! Ezt neked! – a Hiraikotsuval vágta fejbe Mirokut, aki most repült is pár métert hátrafelé… Sango olyan dühösen fújtatott, akár egy fenevad.

-         De Sango… - mondta fájdalmas arccal a szerzetes, miután nagy nehezen összeszedte magát. – Nem is hagytad, hogy végigmondjam. Én téged akarlak feleségül venni!

-         Minek hallgassam, hogy….   Mit mondtál?

-         Szeretlek Sango!

Ebbe fülig pirultak mindketten. Náluk sem ment könnyen a dolog, de végül mégis csak sikerült. Kagome nagyon örült, hogy végre egymásra találtak ők is. InuYasha amolyan „jajj már ezek is kezdik” pillantással nézett oda, de szerencsétlenségére észrevették…

-         Azért, mert neked nem jött össze semmi, attól mi még jól érezhetjük magunkat! Különben is te rontottál el mindent! Ha nem viselkedtél volna úgy Kagoméval, akkor most esetleg a te oldaladon lehetne boldog…

-         Muszáj emlékeztetni rá naponta százszor? – kérdezte a félszellem.

-         Öhm, nem akarom megszakítani ezt az érdekes beszélgetést, de nekünk sietnünk kell. – szólt közbe a youkai.

-         Peeersze! Menjetek csak! Senki nem tart vissza! – vágta oda nekik gúnyosan….    (na találjátok ki, ki volt az)

-         Ahogy gondolod öcsikém – Sesshoumaru most is megeresztett egy cinikus mosolyt, majd átkarolta kedvesét. – Mehetünk?

-         Szerintem elfelejtettél valamit… - nézett rá sokat mondó pillantással a miko.

-         Oh, tényleg. Várjatok egy kicsit! Szeretnénk, ha eljönnétek a Nyugati kastélyba.

-         Ott a helyünk! – mondta Miroku és Sango.

InuYasha tovább morgott, de a szerelmesek nem figyeltek rá. El voltak foglalva ők is a ceremónia tervezgetésével. Így haladtak a Nyugati tartomány felé, nem is sejtve, hogy milyen meglepetések várnak még rájuk…

Kagome és Sesshoumaru szédítő sebességgel repült erdőkön, mezőkön keresztül. A szellem csak rápillantott, és ő már is tudta, hogy nem kell félnie. Pár pillanattal később ugyan is átlépték a birodalom határát. Kagome úgy érezte, mintha egy vízesésen lépett volna át, amikor végignézett magán, csodálkozott is, hogy nem lett vizes. Így a határon belül, már ki tudta venni az aranyszínű védőpajzsot, ami úgy hullámzott és táncolt, mintha víz lenne. Vagy gőz? A lány nem tudta eldönteni. A miko elámult a szeme elé táruló látványtól. Szerencsére elég magasan repültek ahhoz, hogy szemügyre vehessen mindent. A birodalom hatalmas volt! A határt a védőfalon kívül hegyláncok alkották, amelyek még ebből a magasságból is roppant módon törtek az ég felé. A növények, mind-mind gyönyörűek voltak, mintha egy tökéletes világba csöppentek volna. A völgyben már látni lehetett az apróbb falvakat, a hozzájuk tartozó termőföldekkel együtt. Az erdők és mezők váltakoztak, és Kagome nem tudott betelni a szépségükkel. Ehhez foghatót még soha sem látott. Az egész növényvilág úgy szikrázott a napsütésben, mintha kilakkozták volna. A patakok, folyók, tavak vize is frissességet, üdeséget sugárzott és úgy csillogott, mint sehol máshol a világon. A kisebb falvakat nagyobbak követték, azokat még nagyobb belső tartományok, majd a birodalom közepén meglátták a kastélyt. A mikot elragadta a táj szépsége, de amikor meglátta a hatalmas méretű kastélyt, teljesen elakadt a lélegzete. Minden csoda központja, és a gigantikus méretek lenyűgözővé tették az egészet. Körberepülték, szép lassan, hogy minden egyes részletét megcsodálhassák. A roppant méretű erődítmény egy tó tükrére épült, alakja szabályos hatszög volt, ezt Kagome egyből felfedezte. A tornyok alkották a sokszög csúcsait. A belső udvar csak úgy tarkállott a gyönyörűségesen szép kertektől, a szépen nyírt sövényektől, és a csillámló víztől csobogó szökőkutaktól. A kastély udvarának közepén hatalmas szobor emlékeztetett egykori urára. InuTaisho karddal a kezében volt látható, amint ledöfi egyik ellenségét. Kagoménak feltűnt, hogy a kastély nem is keleti stílusban épült. Ilyen palotákat csak a könyveiben látott. Talán valahol Európában lehet hasonló…

Sesshoumarunak tetszett, ahogyan Kagome ámult a birodalom szépségein.

-         Ki építette? – egyelőre csak ezt a kérdést tudta kinyögni…

-         Sajnos nem tudom. Még akkoriban épülhetett, amikor apám kezébe került az irányítás. Mesélte, hogy az építész messziről érkezett. Valamelyik kontinensről, azt hiszem. Azért jött ismeretlen területre, hogy a terveit talán itt elfogadják majd. Az emberek jót nevettek rajta, de apámat megfogta az egyik tervrajz. Egyik épületre sem hasonlított. Ezért megkérte a mestert, hogy építse meg neki.

Kagome visszajátszott pár száz évet gondolatban és rájött, hogy ez az ember messze megelőzte a korát… Körülbelül 200 évvel ezelőtt, tehát az 1200-as, 1300-as években, reneszánsz stílusban alkotott. Képzeletben megemelte a kalapját a mester előtt.

-         Ideje lenne bemenni. – mondta Sesshoumaru.

-         Jó, persze, csak elgondolkodtam. Nagyon szép a kastélyod.

-         Még hivatalosan nem az enyém.

A kapu előtt értek földet, majd hajlongó szolgák kíséretében bementek. A mikonak nem kellett nagyon közel mennie a kastélyhoz, már is megérezte a sok szellem jelenlétét. Karomarut is érezte egy pillanatra, amikor átlépték a határt, aztán hirtelen semmi. Ahogy ezt végig gondolta, megint érezte őt, de nem a kastélyban. Valahol messzebb, talán a hegyekben… Az udvartartás felsorakozott a nagyúr fogadására. Sokan találgattak, hogy ki lehet a halandó, és hogy lehet, hogy nagyúr visszatért ilyen hamar.

- Csendet! – parancsolta szokásos stílusában a szellem. Elnémult mindenki, majd tekintetüket urukra és a mellette ácsorgó halandóra emelték. Kagome feszélyezve érezte magát, hiszen rajta kívül mindenki szellem volt. Nagyon félt attól, hogy nem fogadják majd be, és hallott ez alatt a pár perc alatt néhány ellenséges gondolatot. Szerencsére a többségnek nem volt rossz véleménye…

 - Visszatértem, és hamarosan átveszem a jogos örökségemet. – kezdte volna a szellem, de közbevágtak többen is…

 - Ki ez a halandó nagyuram? – kérdezték a tömegből innen is, onnan is.

 - Ez a halandó itt? Ő a jegyesem, és ő lesz Nyugat úrnője, ha tetszik nektek, ha nem! – az arcokat fürkészte. A kérdezők többsége nem is leplezte rosszallását. Felmordultak a hír hallatán és gonoszul méregették a mikot.

 - Nagyuram… - szólt az egyik szellem, de Sesshoumaru leintette.

 - Akinek nem tetszik, az most azonnal távozzon. Képmutatókra nincs szükségem. Mielőtt még bárki is hazugságon törné a fejét, közlöm veletek, hogy Kagome papnő, és ereje hatalmas. Képes a gondolatokban is olvasni!

Az előbb említett szolgák azonnal ki is léptek a sorból és kicsit sem kedves morgások közepette elhagyták a kastélyt. A jelentős többség ottmaradt, és éljenezni kezdtek. Egy fiatal szellemnő kilépett a youkai elé:

-         Nagyuram! Örülünk, hogy az apja ösvényén indult el! – hadarta pirulva. Sesshoumaru biccentett, majd elindultak Kagoméval.

Eközben a kastély egy távoli zugában…

 - Lehet, hogy több száz éves vagyok Sesshoumaru, de majd én megleckéztetlek!