-                Talán többet kellett volna olvasnod, társalognod, nyelveket és vallásokat tanulmányoznod, nem pedig csak folyton azokkal a mihaszna fegyverekkel gyakorlatoznod. Seya-chan ha nem vetted volna észre három nap múlva már nem leszel oniwabai, hanem a Nyolc Tartomány Úrnője. Ilyen pozícióban pedig megengedhetetlen…

-                Urusai! – Seyako keserű dühvel ordított a hercegnőre.

Csend lett, még a madarak is elhallgattak a közeli fákon. A menetoszlop megállt, mindenki egy emberként meredt a fiatalabbik lányra.

-                Mit tudsz te rólam Aya? Tizenöt évig szépen békében éltél nélkülem miközben én megjártam a poklokat! Mit tudsz rólam, na mit? Semmit, még is a vállamra pakolod a Tartomány összes terhét, amit te nem vagy képes elviselni! Kioktatsz a mihaszna fegyverekről, miközben ha én és az oniwaban-shu nem lennék téged és az egész családod már vagy ezerszer kiirtották volna! Kivédett meg mindig és minden korban titeket? Nem az oniwaban-shu? Erre jössz nekem a nagy tudományos gondolatiddal, miközben a könyveken kívül fogalmad sincs a világról! Azt hiszed, tudod mi történik körülötted csak azért mert van egy irodád ahova nap mint nap bemész és papírokat olvasol?

Most Aya nem válaszolt, hiszen annyira le volt döbbenve, hogy szavakat sem talált.

-                Még élvezed is, hogy figyelmeztetsz, már csak három nap és a Nobunagák nagy világmegváltó terve sikerrel jár. Papolsz itt nekem, hogy nem veszem komolyan ezt a hülye, fárasztó semmire való utat, meg hogy nem akarok jó asszony lenni. Hát tudod mit, NEM AKAROK JÓ FELESÉG LENNI! Nem akarok semmilyen feleség lenni!

-                Seya-neechan… - Aya azt se tudta él-e vagy hal-e.

Hosszú percekig farkas szemet néztek. Aya fekete szemeiben félelemmel vegyes gyötrődés ült ki, míg Seya kék szemei továbbra is villámokat szórtak. Aztán a néma csendbe követelőző korgás csendült.

-                A jó rohadt életbe… - Seya megrántotta lova kantárját és az állat vékonyába vágott.

A következő pillanatban már messze eltűnt a következő kanyarban, maga mögött hagyva Aya hercegnőt és a katonákat. Ők még nagyon sokáig mozdulni sem bírtak.

- Hime-sama jól vagy? – törte meg végül a csendet a kis védelmi osztag kapitánya.

- Azt hiszem… - motyogta a lány – Induljunk!

A délutáni nap fénye meredeken sütött be a templom magasan vágott ablakain, narancs ívet rajzolva a fényes parkettán. A teremben a zavaros, füstölő aromától terhes levegőben aranyszemként csillogtak a porszemek a napfényben.

Valahol hátul a homályban, hova már nem ért el a fény, hatalmas aranyozott istenség szobra csillogott. Tövében virágcsokrok és gusztusosan elhelyezett ételek feküdtek. A szobor előtt körülbelül tíz ember térdelt két sorban. A legelső sorban a szentély főpapja két oldalán a vendégségbe érkezett hercegnőkkel, míg mögöttük a tanoncok imádkoztak. Mindannyian maguk alá húzott lábukon ültek, kezeiket a homlokuk magasságában összeillesztett tenyerekkel tartva. Mindenki behunyt szemekkel adta át magát az imádságnak.

Követelő, elgyötört gyomorkorgás törte meg az áhítatos némaságot. A második sorban a tanoncok összenéztek, míg elől mind a három ember arca más színt kezdett felvenni. A Houshi-sama már lila volt a méregtől, szemöldökei dühödten rángatóztak, míg az egyik oldalán a démon lány elfehéredve szorította össze remegő ajkait. A másik oldalon a korgó gyomrú egyén vörösre váltó fejjel szorította össze szemeit, miközben szája természetellenes módon görbült lefelé.

-                Azt hiszem mára ennyi elég lesz! – sóhajtott mélyet a főpap, majd lassan felemelkedett és meghajolt a szobor felé.

-                Oneto-kun, kérlek vezesd a hercegnőket a szobájukba!

Fiatal, kopaszra borotvált fejű fiú lépett elő, majd meghajolt a két nő felé. Azok ugyan ezt tették a Houshi-sama felé, majd kiléptek az imahely teraszára.

Néma csendben kerülték meg a nagy házat, majd a fiú elhúzta a szobájukat rejtő shouji ajtaját. Aya-san megköszönte a vezetést, ám még be sem fejezhette mondandóját, Seyako közbe vágott.

-                Mond, hol van a konyhátok? - esett a fiúnak, mire az csuklott egyet ijedtében.

-                Na-na-na de, Hime-sa-ama… Neked nem-nem szabad enned még 24 óráig…

-                Nem azt kérdeztem mit szabad és mit nem, hanem hogy merre van a konyhátok!

-                Seya, elég legyen! –Aya dühösen a lány vállára tette a kezét.

A két hercegnő pár pillanatig villámló tekintettel egymásra meredt. A helyzetet kihasználva a tanonc fiú közbe vágott, hogy feloldja a mérgesedő helyzetet.

- Hime-sama ha szabad ajánlanom vegyen inkább egy testet-lelket tisztító fürdőt. A szentély mögött kiépített csodálatos gyógyfürdőnk van…

- Onsenetek van? – hajolt közel az újra rémülten csukló fiúhoz Seyako.

- Hát legyen, még egy kicsit kibírom! – azzal bevágta a fiú orra előtt a shoujit.

Még mielőtt Aya megszólalhatott volna gyors pillantásokkal felmérte a szobát, majd szaporán vetkőzni kezdett. Mire az idősebbik hercegnő összeszedte volna gondolatait ő már egyszem törölközőbe csavarva kis fürdőkosárral kezébe kilépett az ajtón.

-                Seya-chan várjál meg! – Aya először a távozó után kapott majd gőzerővel vetkőzni kezdett.

Seyako egyszál törölközőben, kezében a bambuszkosárral zorijában csattogva vonult végig a ház folyosóján. Újra megkerülte azt, és a fedett folyósón elérte a szentély épületét, mit körül szintén gang futott. A lemenő nap utolsó fényei éppen ekkor sütöttek át a hatalmas pirosra festett toriin. (shintou szentélykapu) Ahogy a ház oldalához ért, hírtelen megpillantott egy nyitott ajtót. Az ajtó mögött szép szabályos 50 literes hordók álltak, az egyik előtt pedig ismerős alak guggolt. Az előbbi fiú fejtette szaporán a szakét.

A hercegnő arcára mindent bearanyozó mosoly szökött, majd gonosz csillogással szemeiben megköszörülte a torkát. A fiú erre rémülten összerezzent. Pár pillanatig farkasszemet néztek, végül Seya belépett, és határozott mozdulattal behúzta az ajtót és kosárkáját az egyik hordó tetejére rakta.

- Segíthetek valamiben Hime-sama? – a srác dadogni kezdett, majd ahogy végigmérte a lány hosszú vékony combjait, alakját alig fedő kis törölközőt, a gömbölyödő nagy melleket, egészen fültől nyakig vörösödött.

- Igen segíthetsz! – Seya édesen csücsörítve elmosolyodott és előre hajolt, mire a fiú úgy érezte, menten elájul.

Aya hosszú yukatában sebesen lépkedve haladt a folyósón. Magában éppen Seyakót korholta, mire a semmiből a lány ott termett előtte. Hírtelen elhúzódott egy shouji, és Seya-chan kilépett rajta kezében púposodó kosárkájával. Arcán földöntúli elégedettség ült.

-                Konbanwa Aya-chan! – vigyorgott nővérére, majd erőteljes mozdulattal becsapta a tolóajtót.

Aya értetlenül döbbent arccal nézett vissza rá, mire Seyako sarkon fordult és eltűnt az onsen irányába. A hercegnő még pár pillanatig állt ott, majd szörnyű gyanúval elméjében ujjait a shouji mélyedésébe süllyesztette, hogy elhúzza azt. „Ha ez a szerencsétlen megtalálta a konyhát!” 

Ám amit látott jóval meghaladta fantáziáját. Az ajtó finoman tovacsúszott, fénysugár szaladt be a padlón, fel egy elnyújtott lábra. A hercegnő hordókat pillantott meg, és szaké illata ütötte meg orrát. Aztán a hordó tövében egy elterült alakot is látni vélt, ki olyan angyalian mosolygott mintha a mennyországban lenne, miközben orrából vékony csíkban vérfolydogált. Még mielőtt a lány jobban szemügyre vehette volna az alakot, hírtelen megérezte, hogy testőrségük parancsnoka közeledik felé, ezért gyorsan bevágta az ajtót.

-                Hime-sama Suwatari nagyúr futára érdeklődik hogy miként telt az első napotok…

A hercegnő mélyet sóhajtott majd követte a katonát.

Seyako kényelmesen könyökeit a kőpárkányon támasztva üldögélt az onsen kellemesen langyos vízében, miközben csészéjéből élete egyik legfinomabb szakéját szürcsölgette.

-                Mennyei! – lehelte a gomolygó párába.

Nem is gondolta, hogy ennyire élvezni fogja ezt a kis kiruccanást. Lábait keresztbe fonva pihent egy kövön, mellkasáig vízben. Testére puhán simult az átázott törölköző. A szaké hamar megtette a hatását, Seya szemei csillogni kezdtek, míg arcára halvány pír ült.

-                Isteni! – dünnyögte, miközben a tó felszínén úszó kiskosárból újra töltött.

A fasuma lassan megmozdult előtte, majd az ajtóban megjelent Ayasiho. Egy pillanatig egymásra bámultak, végül Seyako teljes lelki nyugalommal legurított egy újabb kortyot.

- Jóságos Kamik… - Aya lassan behúzta az ajtót – Milyen jó hogy most jelentettem apám futárának, hogy minden rendben megy…

- Mért Aya-neechan, látsz te itt valami rend ellenesett? – Seya körbenézett a bambuszkerítéssel körbevett fürdőhelyen.

Aya sóhajtott, majd mielőtt levetkőzött volna szintén körbe pillantott. A terület nagy volt, a forrás viszonylag apró, közvetlen a ház mögött. Vastag bambuszkerítés mindkét oldalról és azon belül csak néhány nagyobbacska bokor és pár üde zöld kúszónövény, melytől természetes varázs szállt a forrásra. Minden nyugodtnak és biztonságosnak tűnt, sehol egy rés a kíváncsi szemek számára, a genkan falapjai ragyogtak a tisztaságtól, a kikészített törölközők fehérnek és puhának látszottak, mint annak a rendje és módja. Az ég tiszta volt felettük, min a vékonyka sarlóalakú Hold már magasan járt, noha a foszladozó bárányfelhők nyugaton még narancs-vörös fényben fürödtek.  

A hercegnő még is, valahogy furcsán érezte magát, de azért kibújt yukatájából magára csavart egyet a törölközőkből és besétált a kellemes vízbe. Sóhajtva merült el benne, s ahogy porcelán fehér bőrét megcsípte a kellemesen meleg víz, arca jólesően kipirult. Sajnálta, hogy a palotában nincsen ilyen kis természetes hőforrásuk.

Ezzel szinte egy pillanatban az egyik legtávolabbi bokorcsoport megrezzent. Halkan, először csak alig észrevehetően, majd lassú ringással pár zöld levél a felsöpört földre hullott. A két lány egy szívdobbanásnyi ideig megmerevedett, majd egy villanás és Seyako már kint volt a vízből.

Aya Himének sikoltani sem maradt ideje. Seya két határozott lépéssel elérte az ominózus bokrot és még mielőtt megkezdte volna a leselkedő begyűjtését azért igazított egyet törölközője csomóján. Kezeit bedugta a levelek közé, nem kellet sokat tapogatóznia ujjai hamar finomszövésű anyagot érintettek, majd megragadta, amit ott bent talált. Elméjét megfeszítette, mikor észlelte erővel nem bírja kiragadni az eszeveszetten kapálózó a végsőkig ellenálló kukkolót. Alakja egy pillanatra mintha derengeni kezdett volna a szürkületben, majd ahogy kezei között a súly könnyűvé vált, kiragadta a hevesen tiltakozó egyént biztosnak hitt búvóhelyéről.

Diadalittas kiáltással dobta át maga felett a kétségbe esetten kalimpáló idegent, aki kevéske repülés és halk kiáltás után hatalmas csobbanással állapodott meg az onsen vízében. Ekkor eljött a pillanat, amikor Aya akkorát sikoltott amekkora a torkán kifért.

Seya győztes mosollyal csapta össze kezeit, és csak ez után tudatosult benne, hogy a perverz leselkedőt egyenesen Aya Hime mellé röpítette. Ám addigra a fulladozó idegen hevesen köhögve és köpködve a vizet a felszínre jött. Nagy nehezen megtalálta a talajt lábai alatt, kiegyenesedett és felnyitotta tűzvörös szemeit melyekbe, belógtak ázott sötétkék tincsei. Páncélján patakokban csorgott lefelé a víz…