21.fejezet
2008.02.09. 16:36
- TŰNJ INNEN! KIFELÉ!- üvöltötte Satsu, ezüst haját átdobva a vállán, Sesshomaru pedig lehajtott fejjel sétált ki az ajtón.
Már késő éjszaka volt a harmadik azóta, hogy Sesshomaru hazaért, az első, mióta Kagome családja visszament a modernkori Japánba. Sesshomaru cseppet sem volt álmos, de kezdett az agyára menni, hogy még közel se mehet a menyasszonyához anélkül, hogy az neki ne esne, vagy ne üvöltözne vele. Még azt se tűrte el, ha egy légtérbe kerültek
Ráadásul az öccse is rámászott Emlegetett szamár - gondolta, mert alig lépett rá a hídra, Inuyasha is megjelent mellette:
- Még mindig haragszik?- kérdezte a fiú rosszul leplezett vigyorral az arcán.
- Nem, csak elküldött cseresznyéért - morogta Sesshomaru.
- Jó, jó de azért valld be, ez csúnya volt tőled
Sesshomaru felháborodottan horkantott és a korlátnak támaszkodva megállt.
- Persze
- Több napra eltűntél
- Tudom.
- Ne csodálkozz azon, hogy haragszik egyébként igazán bocsánatot kérhetnél
- Inuyasha, már megtettem és te csak ne beszélj nekem! A kezedben volt a lehetőség, de te megint elszalasztottad.
- Én nem szalasztottam el semmiféle lehetőséget.
- Nem? Mióta szenvedsz azzal, hogy nem tudod elmondani Kagoménak az érzéseidet? Komolyan mondom, az agyamra mész vele.
- Nem értem, mi a bajod.
- Neked mi a bajod? Minek kötözködsz velem?
Inuyasha újra elvigyorodott:
- Mert nagyon jó érzés.
Sesshomaru nagy levegőt vett:
- Inuyasha tudsz úszni?
A fiú értetlenül pislogott, utána bólintott.
- Eszméletlenül is? Csak azért, mert ha nem hagyod ezt abba, akkor leütlek és lehajítalak a hídról.
Inuyasha röviden felnevetett, majd mindketten sokáig hallgattak. Sesshomaru szólalt meg először:
- Tudom, hogy szeretitek egymást, nem értem, miért nem
- Fogd be!- morogta Inuyasha.
Sesshomarut hirtelen fogta el a rossz érzés és az öccsére nézett:
- Inuyasha, te nem érzel valami
- Furát?- kérdezte megborzongva a félszellem- De szerinted jó ötlet megnézni, mi lehet?
Sesshomaru vállat vont:
- Felesleges. Nem vagyunk igazán veszélyben.
Inuyasha sokáig figyelte bátyja arcát, majd megszólalt:
- Megváltoztál és szerintem ez nagyon jó.
Sesshomaru érzelemmentes arckifejezéssel nézett öccse arany szemeibe, aki ezt biztatásnak érezte és folytatta:
- Valahogy nyitottabb vagy nem tudom. Lehet veled beszélni
Sesshomaru elmosolyodott, de nem volt hozzáfűzni valója. Megfordult és sokáig csak a sötét mélységet nézte a híd alatt. A vizet, amin az éjszakai sötétségben alig látszott a lassú hullámzás.
- Te is- szólalt meg sok idő után. Inuyasha felkapta a fejét.
- Tessék?- kérdezte.
- Te is megváltoztál legalábbis a szememben.
Inuyasha elvigyorodott:
- Ez most jót jelent, igaz?
A bátyja csak bólintott, nem válaszolt.
- Sesshomaru szerinted Sangó
- Ja, én is észre vettem.
- És? Nem mondod meg neki?
Sesshomaru kérdőn nézett öccsére:
- Nem lenne jobb, ha maguktól jönnének rá?
Inuyasha megrántotta a vállát.
- Szép - suttogta.
- Kagome?- kérdezte a démon és felült a korlátra. Öccse bólintott.
Megint némaság borult rájuk, de most hamarabb törték meg a csendet.
- Bocsánat- motyogta Inuyasha.
- Miért?- nézett rá a bátyja.
- Én segítenem kellett volna, amikor
- Igen, de az már régen volt.
- De te nem felejtesz és akármennyire nem mutatta, az apánk is mérges
Sesshomaru felnevetett:
- Nem mutatta? Amikor rájött, mennyi területet vesztettem el azok ellen a macskák- ezt szinte köpte- ellen, majdnem megölt
- Ezt nem tudtam.
- Mert nem akartam, hogy tudd.
- Ha segítek, akkor
Sesshomaru legyintett:
- Nem lett volna sokkal könnyebb. Igazából az lett volna a segítség, ha a terület többi démona segít de még fiatal voltam ahhoz, hogy megbízzanak bennem.
Inuyasha nem szólt közbe, de észrevett bátyja hangjában egy kis keserűsége.
- Nem lehetett könnyű neked
Sesshomaru vállat vont. Belegondolt, hogy azért ő is nagyon sokat hibázott amikor látta, hogy nincs sok esélye csapot-papot otthagyni mégse kellett volna. Nem volt csoda, hogy megkapta a magáét az apjától nem ezt tanulta
- Miért nem üzentél, hogy - kezdte a félszellem, de bátyja félbeszakította.
Sesshomaru meglökte majd felnevetett:
- Úgy ismersz te engem, mint aki odamegy bárkihez, hogy segítséget kérjen?! Inkább öljenek meg, de azt nem
- Most sem?- kérdezte Inuyasha hirtelen.
Sesshomaru sokáig gondolkozott a válaszon:
- De igen azt hiszem, tudnék segítséget kérni sőt, ha így vesszük, már meg is tettem
- Apa gyakran kiszúrt veled?
A démon megrázta a fejét, ami lehetett igennek is meg nemnek is érteni.
- Azért jó, hogy itt vagyunk ebben a hatalmas palotában együtt, nem?
Sesshomaru mosolyogva bólintott. Ő is így érezte
A palota egyik sötét ablakából eközben egy zöld és egy arany szempár figyelte a testvéreket. Nem érthettek egy szót se abból, hogy mit beszélnek, de azt érezték, hogy egyre nyugodtabbak odalent. Még csak nem is sejthették, hogy figyelik őket. Satsu nagyon halkan szólalt meg:
- Most tényleg olyanok, mint a testvérek.
Inu no Taisshu elmosolyodott és bólintott. A lány folytatta:
- Bocs a múltkoriért.
- El van felejtve pontosabban, nem felejtem el, legyőztél ha akarsz, most már hozzámehetsz az én kissé ostoba, önző, makacs
- De azért édes
- Fiamhoz ha ezt az édest hallaná
A lány megrázta a fejét, vörös hajfürtjei csak úgy repültek körülötte.
- Ó, ha a Sesshy-ig elmehetek, ez már igazán belefér- nevetett fel a lány és megölelte leendő apósát- Köszönöm!- súgta a fülébe majd visszament a szobájába és lefeküdt.
|