7.fejezet
2008.03.02. 16:30
7. fejezet
A vita
Mindenki értetlenül nézett körbe, aztán Inuyasha hirtelen szimatolni kezdett. Majd rögvest halkan morogni is:
– Sesshoumaru...
– Látom te is eljöttél öcsém. Bár én a helyedben inkább elbújtam volna – szólt gúnyos hangsúllyal a démon.
– Keh, semmi közöd hozzá, hogy mit teszek!
– Ugyanaz a modortalan stílus. Látszik, hogy csak részben vagy apánk fia, és az anyád egy közönséges halandó.
– Anyámat hagyd ki! Csak dühít, mert őt választotta a te anyád helyett! – Inuyasha ekkor már kezébe vette a Tetsusaigát. Sejtette, hogy Sesshoumaru nem fogja az utolsó mondatát szó nélkül tűrni.
– Egy korcs, aki soha nem tudott semmit, és soha nem is fog megérteni semmit – a youkai szintén elővette kardját.
Kagome és a többiek tapasztaltan hátrébb mentek pár lépéssel, hogy elég helyet adjanak a küzdő feleknek, akik azonnal egymásnak ugrottak. A veszekedést még harc közben sem hagyták abba. A Démonok ura kikerekedett szemmel nézte előbb a kutyadémonokat, majd a halandókra tekintett. Kagome felelt a ki nem mondott kérdésre:
– Mindig ezt csinálják – jegyezte meg egy félszeg mosollyal – rendszerint mindketten ép bőrrel állnak tovább.
A férfi továbbra sem mondott semmit, csak mérgesen összevonta szemöldökét, és tovább figyelt. Hirtelen úgy érezte nem visel el többet, ekkor a küzdők közé ugrott. Inuyasha és Sesshoumaru is meglepődtek a hirtelen megjelent harmadik félen. Egy pillanatra ledermedtek, majd a következő pillanatban úgy érezték, hogy hatalmas erő hajítja távolabbra őket. Inuyasha teljes erővel a palota egyik falának csapódott, majd onnan zuhant le a földre. Sesshoumaru gyors reflexeinek köszönhetően talpon maradt, noha nem sokon múlott, hogy nem járt úgy mint az öccse. Inuyasha előbb négykézlábra állt fel, kicsit kába tekintettel nézte a Démonok mesterét, aki nyugodtan állt közte és bátyja között. Megrázta fejét, hogy magához térjen egy kicsit, majd teljesen felállt. Továbbra is keze ügyében tartotta a kardját mindenre felkészülten. Sesshoumaru szintén dühös tekintettel állt távolabb, de ő is nyugton maradt. Ismerte már korábbról is a Démonok mesterének erejét.
– Mindketten szégyent hoztok apátokra! Rólad Sesshoumaru azt hittem, hogy megváltoztál valamennyire! Legalább a halála után! Te pedig Inuyasha reméltem, hogy eleve másként viselkedsz, félszellem létedre gondoltam több benned az emberség! Ha még élne, apátok most biztos helyettetek is szégyellné magát, amiért ilyen fiai vannak.
Kagomeék akik eddig csak csendben álltak a háttérben, most teljesen ledöbbentek. Inuyasha is csak tátogni tudok, míg Sesshoumaru arcán szokás szerint nem látszott semmi.
– Tegyétek el a fegyvereteket azonnal! Nem ezért hívtam ide mindkettőtöket.
A fiúk egy pillanatra haboztak, majd a Démonok mesterének dühös pillantására, lassan befűzték a kardjaikat az övükbe.
– Jó. Most pedig menjünk be. Kezd hűvös lenni, és amúgy is bent van az, amit mutatni akarok – ezután határozottan elindult a palota belseje felé.
|