A szobában mindenki magába mélyedt, átgondolták a teljes történetet. A Démonok mestere türelmesen várta, hogy ismét rá figyeljenek. Pár perc múlva feltette a nagy kérdést:

– Akkor számíthatok a segítségetekre?

– Keh, jobb dolgom is van most, mint egy piti tolvajt keresni.

– Na de Inuyasha! – fakadt ki Kagome.

– Semmi de! Most Naraku a legfontosabb. Először őt kell megtalálnunk, és megölnünk. Utána majd meglátjuk.

Sesshoumaru eközben szokás szerint hallgatott. Még maga sem döntötte el, hogy mit fog csinálni. Ha most segít a Démonok mesterének, azzal lekötelezi őt. Ugyanakkor kelletlenül beismerte magában, hogy Inuyashához hasonlóan most őt is inkább Naraku érdekli. A Démonok mesterének hangja ragadta ki a gondolataiból.

– Narakut mondtál?

– Igen, miért? – kérdezték egyszerre többen is.

– A tolvaj is ezt a nevet viselte. Egy hosszú fekete hajú férfi. Érdekes módon a sötét energiáit csak a menekülésekor éreztem, előtte soha.

– Ő lesz az! Biztosan fuyouheki kristályokat használt – kiáltotta felpattanva Inuyasha – Merre ment az az átkozott?

– Akkor mégis segítesz? Ha már úgyis üldözöd...

Ekkor már Sesshoumaru is talpon volt:

– Részemről rendben. De csak mert nekem is elszámolnivalóm van vele.

– Ezt örömmel hallom. Természetesen megfizetem a fáradozásotokat. És te Inuyasha?

– Naraku úgyis az én prédám.

– Akkor akár együtt is mehetnétek.

Erre a mondatra mindkét fiú egy mély horkantással válaszolt, majd tüntetőleg elfordultak a másiktól. Kagome és Sango halkan kuncogott, majd miután észrevették Sesshoumaru dühös tekintetét gyorsan Miroku mögé bújtak. A Démonok mestere ismét csak sóhajtani tudott. Ekkor Shippou kotyogott közbe:

– És mit adsz, ha sikerül visszahozni a kardot?

– Meglepetésnek szántam, de ha akarjátok előre is elárulhatom – válaszolta.

Mindenki kíváncsian tekintett a Démonok mesterére. Sejtették, hogy nem pénzt akar adni, hiszen az egyik fiút sem érdekli igazán (pontosabban szólva Miroku szeme felcsillant egy pillanatra, amit Sango a bumerángjával tűntetett el).

– Édesapátok egy régebbi látogatása alkalmával hagyott itt nektek valamit. Azt mondta, hogy a kardok mellé ezt szánja még örökségül, amint méltók lesznek rá. A Tetsusaiga-t és a Tenseiga-t a szolgáira bízta, míg a kristályokat rám.

– Kristályokat? – kérdezte Miroku.

– Hai. Régen sokszor kristályokba zártak fontos információkat: titkokat, történeteket, emlékeket, útvonalakat. Nagy előnyük, hogy csak két személy tekinthet bele egy adott kristályba: aki belehelyez valamit, és akinek szánják a kristályt. Inu no Taisho mindkét fia számára – bár akkor te még nem születtél meg Inuyasha – itt hagyott nálam egy-egy kristályt nem sokkal a halála előtt. Mindkét kristályban egy-egy személyes üzenet van csakis nektek. Ha visszahozzátok a kardomat, átadom az örökségetek másik részét is. Remélem, felkeltettem az érdeklődéseteket.