Sesshoumaru és Kagome kalandja

11 fejezet

Előélet
By: Haszina ^^

- Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek. Nagyon szeretlek! � ringatta Sesshoumaru karját ide-oda egy izgatott lány, a szellem csak kedvesen mosolygott, szemmel láthatóan nagyon boldogok voltak.
- Én is téged. � csókolta meg szerelme homlokát, aki ettől még jobban összeszorította szemeit, és továbbra is csak azt az egy szót ismételgette.
Szívében olyat érzett, amit nem lehet leírni szavakkal, a mellkasába mintha parazsat öntöttek volna, mi kellemes melegséggel telítette el; szinte úgy viselkedett, mint egy kisiskolás, de a youkai mellett annak is érezte magát; a biztonságos karok, melyekbe bármikor visszatérhetett most is körbezárták, és ő vidáman dédelgette álmait.
- Sesshoumaru nagyúr, Kagome - sama! �
- Tessék Rin? � tekintettek az akkor hozzájuk futó kislányra, ki egy-egy virágkoszorút tett fejükre.
- Na jó, én ezt biztos nem! � készült magáról ledobni egy hasonlót Yukamo, de a mellette szintén csokrosan díszelgő gnóm leintette.
- Nem tenném� -
- És mégis miért nem? �
- Nézd a nagyuram tekintetét, már kiszúrta, hogy le akarod venni, még egy mozdulat és neked� -
- Értem� � nyelt nagyot, mert mi tagadás unokatestvére szemei tényleg bajjóslóan festettek.
- Köszönöm Rin. � nyomott puszit Kagome a gyerek arcára, majd figyelmes lett egy előtte el sasszézó alakra:
- Időközben rájöttem� hogy ez nekem� Jól áll! � jelentette ki Yukamo a maga gúnyos hangjával, és arcán szétterülő széles vigyorával.
- Kagome � sama, nekem is jól áll? � kérdezte ártatlanul nagyokat pislogva a kislány.
- Persze. �
- De nekem jobb! � nyújtotta ki nyelvét a valamivel fiatalabb youkai, de erre Sesshoumaru egyszerűen leütötte.
- Mindketten nagyon szépek vagytok. - ölelte át szerelmét, és a koszorúk készítőjét.
- Hát én már nem is számítók� - színlelt sírást, de hamar talpra szökkent � Szellem szag� -
- Igen én is érzem� Menjetek, bújjatok el. � szólt a youkai, és erre Kagome megragadta Rin kezét, intett Choronak, és berohant a sűrűbe; Jaken valamivel később utána Auntot húzva magával.
- Érzem az erőt! � jelent meg ekkor egy hatalmas sárbarna szörnyeteg, nagy kidülledő szeme csillagként világított � a szent ékkő� Itt kell, hogy legyen! �
- Egy újabb érdeklődő, ékszerboltot kéne nyitnunk. � hegyezte karmait Yukamo, és egy csapással végzett ellenfelével � Sértő, hogy ilyenekkel kell harcolnom� -
- Ez könnyen ment. �
- Ne becsülj alá, attól, hogy erősebb vagy nálam, én sem vagyok gyenge. �
- Aha, de egy halandó gyerek elver� -
- Az nem volt fer a vakarcs részéről! Letámadott! �
- Persze, persze� - legyintett Sesshoumaru, és gyengéden átölelte közben visszatérő lányokat � Ideje aludnotok. �
- Igenis parancsnok! � viccelődött Kagome, és lefektette Choro ölébe a kicsit, aki már tényleg eléggé fáradt volt, majd visszament és leült szerelme mellé.
- Azok a régi szépidők� - sóhajtott Yukamo, és nagyot nyújtózott mellé.
- Régi? �
- Szép? �
- Bizony, amikor még semmi dolgunk nem volt, csak néha-néha lerombolni egy-egy falut, vagy szórakozni az eltévedt halandókkal� -
- Te ok nélkül öltél, én sohasem csupán a szórakozás kedvéért. �
- Miért? Mindig ők kezdték. Az a nagydarab falusi is� mindenki megmondhatja, nála volt a kés. �
- Ja� a hátában. �
- Nála volt, nála találták meg. � vigyorgott a youkai.
- Hogy tudtok ilyen hidegen beszélni ártatlanok haláláról. Nem szégyelled magad Yukamo?! És van képed mosolyogva elmesélni� rosszul vagyok! � állt fel a lány hideg tekintetét végigfutatta a két szellemen, majd keményen elsétált.
- Már megint hisztizik� -
- A fajtájáról beszélsz ostoba, mit gondoltál, hogy fog reagálni? � eredt utána Sesshoumaru, magára hagyva a még mindig csak vigyorgó unokatestvérét.

- Kagome várj. � kapott a lány keze után Sesshoumaru.
- Te is úgy gondolod, ahogy ő? �
- Az egy dolog, hogy nem szeretem a közönséges halandókat, de soha nem történt olyan, hogy gyilkoltam volna, mert unatkozom. Yukamo se, csak a szája nagy. Nem mondom neked, hogy nem öltem még egy embert se, mert volt rá példa sok is, de ilyen világban élünk. �
- Közönséges halandók? Akkor én mi vagyok? Én is csak egy közönséges halandó vagyok? �
- Nem, te az én halandóm vagy, és nem vehet el tőlem senki. �
- Sesshoumaru� - ölelte meg a szellemet, kicsit megnyugodott, de ez nem tartott sokáig.
- Ebből bajok lesznek� - hallatszott egy vészjósló hang, majd csatlakozott hozzá az alak is:
- Naraku� -
- Bizony egy szellemnek nagy hátrány a szerelem� Sesshoumaru ha ezt megtudják az ellenségeid, a kincsecskédnek bántódása eshet� -
- Azért jöttél, hogy ezt elmond? �
- Nem csak megnéztem, hogy van az én egyetlen inkarnációm� -
- Nem vagyok az inkarnációd! -
- Akár tetszik, akár nem, most már van benned belőlem. Élvezzétek egymást, amíg tudjátok. � hallatott kárörvendő kacajt, majd eltűnt, ahogy szokott.
- Inkarnáció� tényleg� � �Kamaru vajon, hogy lehet? Meg kéne látogatnom, de hogyan��
- Mi tényleg? �
- Semmi-semmi, menjünk vissza. � mosolygott zavartan Kagome, majd indultak is a táborhoz.

- Sesshoumaru� - kezdte bátortalan hangon a lány, éppen két magasabb fa mellett sétáltak el, már nagyon sötét volt � El kéne mennem pár napra� -
- El, hová? �
- Hát ez nem olyan dolog� -
- Igen�? � nézett összehúzott, aranysárga szemeivel a szellem Kagoméra.
- Arról�- gondolkozott � lenne szó� hogy ajándékot szeretnék hozni Rinnek. � találta meg a megfelelő kifogást.
- Mehetünk. �
- Nem, nekem egyedül kell mennem. �
- Miért? �
- Hogy meglepetés legyen. �
- Akkor ketten megyünk. �
- Nem� mert� -
- Kagome� - Sesshoumaru nem volt egy magára gondoló alak, de szerelme viselkedéséből csak egy valamit tudott kivenni: neki is hozni akar valamit � Egyedül nem mehetsz. �
- Choro elkísér. �
- Igen Choro, és Yukamo is veled megy. �
- Jó� - �Hát, másképp úgysem engedett volna el, de mit fog szólni ehhez Yukamo�� � vakargatta fejét, és úgy ment tovább előre, fel se tűnt neki, hogy ilyen messze elszaladt a táboruktól; hirtelen mintha villám hasított volna combjába; majdnem a földre terült, de a youkai elkapta.
- Mi történt? � kapta ölbe Sesshoumaru � Vér� a te véred� - szimatolt, és valóban, ahol a lány az imént éles fájdalmat érzett, most egy vastagabb vágásból csordult ki mélyvörös vére; Kagome gúnyos mosolyt érzett lábán, biztosra vette, hogy Naraku volt, aki ezt tette, de nem akarta megemlíteni.
- Semmi baj. � motyogta és kiugrott az erős karokból.
- Ülj le. � hallatszott az ellenmondást nem tűrő hang, Kagome teljesítette a parancsot, és lehuppant egy nagyobb kiálló kőre.
- Mit csinálsz? �
- Természetesen bekötözöm, nem áll el a vérzésed, akkor komolyabb baj is lehet belőle. Mikor vágtad meg? �
- Már régen, pár hónapja. � hazudta.
- Furcsa, hogy annyi idő múlva mégis felszakad. � tapogatózott kérdőjele körül Sesshoumaru, majd annyiban hagyta a dolgot, és végzett egy utolsó simítást kötésén, melyet kimonójának egy darabjából készített �Kész, szólt, de kezét nem vette le a meleg sebről, inkább csókot nyomott kedvese ajkaira, melyek most is tűzben égtek; lágyan átkarolta a lányt, és ismét ölbe vette.
Mikor visszaértek már mindenkialudt, a másik szellem valószínűleg megint elcsatangolt valamerre, a feltűnően nagy csönd is erről árulkodott. Sesshoumaru leterítette prémjét, és lefektette kedvesét, majd halkan megszólalt, mély, megnyugtató hangján:
- Így nem mehetsz el. �
- De� -
- Várd meg, amíg rendbe jön a lábad. � mondta ki a végszót, felállt, és elsétált.
Kagome nem tehetett mást, alig bírta nyitva tartani fáradt szemeit, de ébren maradt, míg a másik youkai visszatér.
- Yukamo. � suttogta.
- Miért nem alszol már? �
- El kéne vinned édesanyádhoz. �
- Minek? �
- Kamaru miatt, meg szeretném nézni, hogy van. �
- Te édes, egyetlen, bogárkám, az egy démon, nem igényel felügyeletet, se babusgatást. Érted? �
- Olyan rossz érzésem van� Mintha meg akarnák ölni. �
- Akit itt meg akarnak ölni, az te vagy, a gyilkos meg én. Inkább aludj. �
- Yukamo� kérlek� -
- Nem. �
- Kérlek� -
- Nem, Sesshoumaru le is gyilkolna� hidegvérrel� �
- Mennék Choroval, de nem akarom felébreszteni Rint. �
- Jól van, jól van, csak ne nyafogj már. � egyezett bele hosszú és tartalmas csöndpercek után.
- Köszönöm. � mosolygott, még letett egy papírost a kicsi mellé, majd követte, az időközben elinduló morgó szellemet.

- Ez nem lehet igaz� - temette arcát kezeibe � Tévedtem, én fogok meghalni. Már látom magam előtt� -
- Ne csináld, még soha nem volt semmi baj, ilyenekből. �
- Neked nem, mindig engem vettek elő. Láttad már Sesshoumaru karmait? Nekem annyi� Pedig még annyi mindent nem tettem meg, még annyi ember van, akit meg akarok tréfálni; és annyi szép cicababa, akinek összetörhetném szívét. -
- Yukamo� -
- Nem látod, hogy éppen monologizálok? �
- Mesélnél nekem a gyerekkorodról? �
- Nem. �
- Milyen volt a viszonyod apáddal? Róla még nem hallottam semmit� Yukamo? � tette kezét a lehajtott fejjel tovább ballagó youkai vállára, majd mikor az felnézett csak egy szót mondott, hiszen minden történet csak egy szóval kezdődik: - Vitatkoztunk� Apámat ritkán lehetett kihozni a sodrából, de akkor nekem sikerült� Nem figyelt oda, én éreztem a szagát, de nem említettem, nem tartottam fenyegetésnek� Hátulról szúrták le, szinte azonnal meghalt. Az egészből szinte semmit sem érzékelt. Bosszút álltam, ott helyben végeztem a gyilkossal� Na jó, most tábort verünk. � állt meg hirtelen Yukamo, szeme csillogott a feltörni kívánó érzelmektől.
- Yukamo� �
- Alvás, mert aztán nekem nyafogsz, hogy elfáradtál. -


***


Nem volt kifejezetten hideg nap, de melegnek sem lehetett éppen nevezni. Kicsiny szellő járt a fák között, melyeknek lombjai válaszoltak ezer, meg ezer kérdésére. Egy alak lépdelt csizmájának menete oly lágy volt, hallani se lehettet, ahogy a földre érkezett, majd újból útnak indult, hogy ismét visszatérjen. Elméjében tán csak egy emlék forgott, de azt is elnémította. Tőle nem kérdezett semmit se a szél, csak elsuhant mellette, belekapva ezüstösen csillogó hosszú hajába. Tompán állt meg, jelenléte bár hangtalan volt, mégis messze kitűnt a sötét erdőből. Olyan fejedelmi volt tartása, mint magának a császárnak. Ebben az erdőben ő volt a császár, az első helyen állt, mindenki fölött. A területét védte egy nem kívánatos vendégtől.
- Menj, míg csak mondom. � szólalt meg egyszerre, hangja bár tisztán csengett, nem volt se mély, se magas, mégis riadalmat keltett.
- Marához jöttem� -
- Azt beszélik sikerült legyőznöd Ryuukosseit� -
- Nem teljesen� -
- Igen haldokolsz. -
- Marával kell� -
- Nem segít� Egy halandó nőhöz készülsz, nem de? Már várnak rád. Az egész területen erről beszélnek. Levadásznak, mint egy kutyát, ha érted a szóviccet. �
- Ha feladod azt a nőt, akkor segítünk, de nem teszem kockára a családomat, hogy betörjünk egy kastélyba, csupán egy terhes hercegnő miatt. �
- Értem. � fordított hátat a youkai.
- Inutaisho várj! Ne menj, ilyen sérülésekkel nem biztos, hogy túl fogod élni. �
- Mennem kell� ott a fiam. � szaladt el sebesen, szinte már alig volt láthatáron.
A másik szellem megfordult, majd mivel valaki mellé lépett oda emelte tekintetét.
- Apám miről beszéltetek? �
- Nem érdekes, lehet, hogy többé nem látjuk. �
- Sesshoumaru sem mondott nekem semmit! Miért titkolóztok ennyire? �
- Valamit meg kell értened, a mi családunkban, ha bármelyikünknek is félszellem gyermeke születik, meg kell járnia egy utat, amelyet nem lehet túlélni. Inutaishonak két lehetősége van, de mindkettőnek halál a vége. Vagy elveszik, miközben próbálja menteni azt a halandót, vagy ezen az úton fog meghalni. �
- Mi ez az út? Én még sose hallottam róla. �
- Mert még csak két férfi tette meg mindketten odalettek, mi sem tudjuk mit fed ez a név: Tartaty, de ha meghalsz, te is őseink közé kerülsz, és figyeled majd az árulónak útját, mely biztos halálba vezet.
- Ijesztően hangzik, inkább kihagyom. �
- Fiam, ez megtiszteltetés. �
- Persze, persze� Szerintem baromság az egész. -
- Hogy beszélhetsz így Yukamo?! �
- Nem látom értelmét, hogy szétválasszunk embert és szellemet. �
- Éret� - csordult ki vér száján, értetlenül nézte, hogy történhetett ez, hátrapillantott egy nő állt mögötte; magas volt egy nagyobb kiemelkedő sziklán állt; fényes pengéje átszúrta felsőtestét � Egy ha� - suttogta mélyen belenézve a fagyos zöld szemekbe, majd eldőlt a füvön.
Meghalt� még ezt is hangtalanul tette. Yukamo ott állt és nem tudott megmoccanni. Ismerte a nőt� a halandó nőt.
- Most már együtt lehetünk Yukamo! � élénkült meg a lány, hátra vetette kócos fekete fürtjeit, és mosolygott, mintha valami nagy örömre adott volna okot, mosolygott.
- Kiomy� -
- Együtt lehetünk, végre csak mi ketten, szerethetjük egymást. Gyere� -
- Az apám� megölted� Az apámat� -
- Igen, amíg ő élt nem lehettünk volna boldogok� - húzta fel szemöldökét a csinos hajadon � Talán te nem akartál velem lenni? �
- Megölted� - rántotta erő ő is kardját, és nagyot hasított vele, még egy élettelen test hullott a porba � Kiomy� mit tettem? � rogyott térdre � Meghalt, megöltem� Kiomy! �


***


A youkai felült, kissé zavartan nézett szét, majd nyugtázta elkalandozott emlékeiben.
- Mi a baj? � kérdezte Kagome, ki szintén nem tudott aludni.
- Szerettem� -
- Kit? -
- Apám gyilkosa gyönyörű halandó volt, selymes haj, meleg szemek, lágy hang� Nem értett semmit, hogy úgy született e vagy később vált-e azzá, nem tudom, de nem volt teljesen rendben a gondolkodása� Ő csak annyit látott az egészből, hogy apám miatt nem lehetünk együtt, ő csak ki akarta törölni az általa teremtett rosszat� ő csak velem akart lenni� -
- Én nagyon sajnálom� - nézett szomorúan Kagome, és már el is eresztett pár könnycseppet.
- Sajnálod? Mit tudsz te erről? Ne sajnálj, mert nem érted meg, ami bennem akkor lezajlott� Gyűlölöm őt� Nem érdekes. Meghalt, és apám is, már csak egy emlék. �
- Ostoba! Látom, hogy még mindig fáj! Azt hiszed nem értem? Nagyon is jól értem. Én is� én is öltem már meg� Inuyashát� még régen, mikor együtt voltunk, már ahogy� -


***


Vészjóslóan sűrű köd szállott alá. Alig lehetett látni, de azt még tisztán kivette egy kacifántos molylepke, hogy Inuyashát egy lány öleli, ijesztően üres tekintettel. Egy függőhídon álltak.
- Kagome� úgy örülök, hogy jól vagy. � szorította magához a lányt Inuyasha, az sokáig nem felelt, majd mégis hideg szóra nyitotta ajkait.
- Fuss� - hangzott suttogása, a hanyou nem értetet miért mondják ezt neki, de hamarosan karmok sokasága mélyedt felsőtestébe.
- Kagome� - nyögte, és gyorsan odébb ugrott egy újabb támadás elől.
Sokáig kergetőztek így. Míg ha csak egy kis időre is de Kagome újra önmaga lehetett.
- Kérlek Inuyasha� Fuss� - rimánkodott, szeméből keserű könnyek csorogtak, de a félszellemnek esze ágában sem volt elmenekülni, nem akarta magára hagyni azt a lány, akit ha nem is vallotta be, de nagyon szeretett.


***


- Én kértem, hogy menjen� de nem tette. Meglőttem� Pont úgy, mint annak idején Kikiyou� -
- Hé� - nyújtott oda egy fehér kendőt � ne sírj már� Él nem, akkor meg nem történt semmi baj. �
- Igen� köszönöm Yukamo. �
- Oké, most, hogy ezt így letárgyaltuk, jössz nekem egy sűrűn szőtt selyem zsepivel. � vigyorgott, és elment tűzifáért.
- Ha-ha-ha-ha� - �Egy emberlányba volt szerelmes� így már nem csodálkozom, hogy kezdetben velem sem volt valami kedves� szétszakadhatott a szíve, mikor egyedül maradt� milyen érzés mikro elveszíted azt, aki a legfontosabb neked ezen a világon? Nem akarom megtudni� Vajon Sesshoumaru már észrevette, hogy nem vagyunk ott?� �

- Elmentem Yukamo elkísér, sietünk vissza, Ne aggódj! Sok puszi: Kagome � olvasták a hátrahagyott kis üzenetet.
- Kagome � sama elment? � kérdezte ártatlanul Rin.
- Igen, és azzal ütődöttel� -
- De hová? �
- Még nem tudom� Jaken, Vigyázz Rinre. �
- Utánuk mész nagyuram? � kérdezte, de mivel gazdája nem éppen barátságosan nézett vissza rá jobbnak látta, ha utána teszi � Bocsáss meg, természetesen semmi közöm hozzá� � a youkai bólintásával nyugtázta: a válasz helyes, majd neki rugaszkodott, és el is tűnt szem elől.

- Álomszuszék, indulás! �
- Még sötét van� - állt fel Kagome nagy nehezen, és fáradt szemeit dörzsölgette.
- Minél előbb ott vagyunk annál jobb. �
- Oké-oké� -

- Sesshoumaru� -
- Mit akarsz Naraku? �
- Nem érdekes de én tudom te mit akarsz� az érdekelne hová mehetett a mi kedves Kagoménk. �
- És ha igen? �
- Megmondhatom� Kamaruhoz igyekszik� emlékszel még rá ugye? �
- Dereng valami� -
- Elrejtette előled, hogy semmi baja ne essen� Eléggé aggódik érte� -
- Mit akarsz ezzel? �
- Nem vagy féltékeny? �
- Tán lenne rá okom? �
- Dehogy� -
- Megbízom Kagoméban teljes mértékig. Ez a trükköd nem jön be még egyszer. �
- Trükk? Ugyan már, nem mutatványos vagyok. Csupán megmutatom az igazságot. �
- Inkább eltorzítod azt. Miért ennyire fontos neked Kagome? Miért pont ő kell a terveidhez? �
- A válasz igen egyszerű. Ő a szent ékkő valódi őrzője. Benne született újjá az a hatalom, mely, ha türelmesen várok az enyém lesz. Az a sok idő még tervem beteljesedik� de megéri a várakozás. És ha egyszer a kezem között lesz, már semmi nem állíthat meg� még ő maga sem, mert elnyelem� -
- Elnyeled?! �
- És nem tehetsz ellene semmit. Többet nem árulhatok el, mert mennem kell. �
- Azt nem engedem� Soha nem szerzed meg magadnak. Nem engedem! �
- Viszlát Sesshoumaru. � csendült fel ördögi kacaja, majd alakjával együtt a semmibe foszlott.

- Anya! � tárta tágra karjait Yukamo.
- Mit kerestek itt? �
- Szokás hatalma� Kamarut jöttünk meglátogatni. Úgy döntöttünk örökbe fogadjuk. � terült széles vigyor a szellem arcán és közelebb lépett Marához.
- Most nincs itt, vadászni vitte a kicsiket. �
- Szerencsétlen, jegyzem meg, ezt régen nekem kellett. �
- Mégis hány gyerek van itt? � szólt közbe Kagome, akinek erről az egész helyről egy óvoda-iskola jutott eszébe.
- Tizen� -
- Pontosan tizenhét. � felelt Mara, és még egyszer végigmérte a halandót � Hát Sesshoumaru? �
- Ő� nem tud Kamaruról� -
- Ha én se tudnék Kamaruról, azt hinném, megszöktetek� -
- Na jó foglaljunk helyet. � ült le egy kiálló erősebb gyökérre a youkai, és a két nő is követte példáját.
- Maradj itt. �szólt a lány Yukamonak mikor az utazás célja feltűnt a láthatáron, és elkezdett szaladni felé.
- Persze húgi menj csak, én majd addig itt ülök, és ülök� és ülök� -
- Mit esznek annyian ezen a lányon? �
- Tudod anya a halandók is lehetnek kedvesek� -
- Sesshoumaru és Kamaru is� -
- Kamaru nem dönthetett, arra lett teremtve, hogy Kagomét szeresse. Amint megszületett utána vágyakozott, és őszintén szólva nem valószínű, hogy ez az érzés valaha is eltűnik a szívéből. Tán megváltáslenne számára a halál, azzal, hogy Kagome ide jött, csak mutatja, hogy törődik vele, és még a végén eleve veszett reményekkel táplálja� Sesshoumaru nem tudhatja meg, hogy itt jártunk, se azt, hogy Kamaru itt van, megölné, ha még egyszer összefutna vele. �
- Megleptél fiam, sokkal jobban törődsz a környezeteddel, mint régen, apád büszke lenne rád, ha látná régi önmagad vagy. �
- Kössz anya, a kardal is egyre jobban bánok, megyek, megnézem a lurkókat. � vigyorgott Yukamo, majd ment is.

- Kagome� - szólat meg Kamaru, mikor a lány odaért � Hogy kerülsz te ide? �
- Gondoltam meglátogatlak. � mosolygott kedvesen.
- Ki ez a halandó? � kérdezte egy magasabb forma kisfiú, és élesen szimatolt a levegőben.
- Ő a legcsodálatosabb nő a világon. �
- Ne csináld� - pirult el teljesen Kagome, és betűrte füle mögé ébenfekete hajtincseit.
- A barátnőd? �
- Nem� ő Sesshoumaru barátnője� -
- Sesshoumarué?! Egy közönséges ember? �
- Hazudsz! �
- Sesshoumaru bátyó soha nem állna össze ilyen szánalmas nővel! �
- Hát úgy látszik mégis, és Kagome egyáltalán nem közönséges, vagy szánalmas� -
- Én máj hallottam jólad� - lépett elő egy hosszhajú kislány, még alig múlhatott hat éves, de már kard lógott az oldalán � Jin mesélt jólad, tényleg Sesshoumaju szejelme. Kagome � sama� -
- Tessék? �guggolt le a gyerekhez.
- Szejintem így közönséges halandóként is eléggé szép vagy� -
- Köszönöm. � nevette el magát, és belegondolt, hogy szerelme is egykoron mennyire lenézte őt.
- Játszol velünk? �
- Persze, mit? �
- Te vagy a halandó és nekünk le kell vadásznunk. � szóalt meg egy fülig érő szájú gyerek, talán Yukamo volt miniatűr kiadásban.
- Szerintem Suichi, Kagome ezt most inkább kihagyja, játszatok szépen, amíg mi beszélgetünk. �
- Beszélgettek mi? � na jó, mint rangidős, senki ne menjen öt méternél közelebb Kamaruékhoz, ha csak nem akar célba dobósat játszani. � vigyorgott Suichi és elhajtotta a testvéreit.
- Hogy vagy? � ült le Kagome. �
- Jól� - tette le magát mellé Kamaru � És te? Megvagytok Sesshoumaruval? �
- Igen, megvagyunk, bár most az engedélye nélkül jöttem el, úgyhogy� �
- Csak miattam? �
- Persze, meg akartam bizonyosodni róla, hogy jól érzed itt magad. �
- Jól, a gyerekek kedvesek, bár van köztük pár nagyszájú� -
- Igen, azt látom. �
- És, hogy jutottál el ide? �
- Yukamoval jöttem. �
- Aham� az jó� -
- Na miről folyik a duma? �
- Yukamo! � ölelte át a youkai lábát Suichi.
- Szevasz kölyök, hány balhét csináltál? �
- Meg sem tudom számolni. �
- Ez az én öcsém. Kagome indulnunk kéne. �
- Te is ismered ezt a szánalmas embert? �
- Tudom, hogy nehéz, de ne hívd szánalmasnak, Sesshoumaru élve eléget. �
- Akkor tényleg a barátnője? �
- Hát� fogjuk rá, de szerintem csak a takarítónő. Nem-nem csak vicceltem, a fogadott húgom, úgyhogy akkor a te nővéred, tessék vele úgy is bánni. Nos, meg akarod várni drágalátós szerelmedet itt, vagy inkább menjünk elébe.
- Menjünk. �
- Viszlát taknyosok, és eldobott inkarnációk. Aztán semmi jót ne halljak felőletek � kapta hátára Kagomét és szaladt is vele.

- Yukamo, menjünk Kaelde anyó falujához. �
- A tyúkhúsleveshez? �
- Nem a kúthoz. �
- Mi vagyok én gyors fuvar? �
- Sesshoumaru a legfrissebb nyomot fogja követni, előbb kell a hazaérnem. �
- Vettem az adást, ez az én érdekem is� -

- Anya, nagypapa, Souta! �senki nincs itthon. Felrohanok pénzért, egy pillanat� most már indulhatunk. Nem arra! �
- Arra kell hazamenni. �
- Igen, de előtte még vennem kell valamit. � hajtotta ki az ajtón az ellenkező szellemet.
Az utcán sok mindenki jött velük szembe, és alaposan szemügyre is vették Yukamo nem éppen korba illő öltözetét. Egy kisfiú még látványosan meg is bámulta. Kagome amilyen gyorsan csak lehetett próbált túlesni ezen a kínos sétán. Beléptek egy csicsás üzletbe, melynek hirdetőtábláján ez állt:

�Amy ajándék, ezüst és bizsu�

Kagome a láncokat nézegette, és négy darabon is megakadta szeme.
- Melyiket szeretnéd? � kérdezte a mellette kelletlenül ácsorgó szellemet.
- Egyiket se. �
- Yukamo, akkor is veszek neked, ha nem akarod, legalább tetsszen� -
- Akkor ezt. � mutatott egy bőrszíjon lógó köves miniatűr kardra.
- És Kagurának? �
- Ne rám költsd a pénzed� -
- Elhoztál engem, ezt azért kapod, ajándék. �
- Rendben� de� -
- De? �
- Nem tudom, melyik tetszene neki� � suttogta.
- Bármelyik, amelyiket tőled kapja, de én ezt ajánlom. � mosolygott, és egy ezüst tollmedálra mutatott.
- Igen, az szép. �
- Akkor most te segíts, és válassz egyet Sesshoumarunak. �
- Hehe� - emelt le egy rózsaszín kövekkel kirakott virágosat.
- Nagyon vicces, ezt inkább Rinnek. �
- Akkor legyen ez. Egy egyszerű hold. �
- Igen, ez pont Sesshoumarunak való. � mosolygott Kagome � most már aztán menjünk fizetni. � akasztott le még egy gyűrűt és egy pár karika fülbevalót, majd az eladóhoz lépett.

- Kész, most egy jó ideig nem kap senki semmilyen ajándékot. Teljesen leégtem� -
- Eléggé furcsa a pénzed� -
- Ezt meg hogy érted� -
- A mi világunkban a halandóknak nem ilyen van� -
- Igen, azóta változott egyet és mást az élet. Ez csak egy autó. � csitított a járműre morgó youkait, és elnevette magát.
- Mi olyan vicces? �
- Pont kint Inuyasha, és Sesshoumaru� -

Hazaérve írt még egy rövidke üzenetet, hogy itthon járt, és ne aggódjanak, mert jól van, azt egy katica alakú mágnessel a hűtő ajtajához tapasztotta, majd indultak is vissza.
Alig másztak fel a kútban, egy hideg szempárral találkoztak, nem látszott rajta dühösség, vagy idegesség, de erre hamar rájöttek, mivel Yukamo fején egy jól irányzott ütés landolt.
- Sesshoumaru. Ne bántsd. �
- Én mondtam, mindig én kapok miattad. �
- Naraku szaga van rajtatok� pontosabban Kamarué� - �Nem hazudott��
- Meg tudom magyarázni� -
- Kagome, miért teszed ezt velem? �
- Én� én� ne haragudj� -
- Nem haragszom. �
- De jó. � állt fel nagy nehezen a másik youkai.
- Rád igen. �
- De hát� én választottam neked az ajándékot. � szipogott.
- Nézd. � vette ki a láncokat zsebéből a lány.
- Igen de a döntés a tiéd, a virágosat, vagy a másikat. � vigyorgott.
- Yukamo� ezt vettem neked� - adta át a holdasat, és a szellem egyből be is kapcsolta nyakába.
- Már van egy pár. � mosolygott, és megcsókolta szerelmét, majd hozzá tette � köszönöm. Induljunk.
- Nem nézünk még be az öregasszonyhoz? �
- Inuyasháék nincsenek a faluban. �
- Nem is azért kérdeztem. �
- Gondoltam, de ez egyenlő a nemmel. � ment előre.

- Kagome � sama! � ölelte át a lányt Rin � Hiányoztál� -
- Nekem is te� nézd, mit hoztam. �
- Nekem? �
- Igen. �
- Csodaszép. � soha nem veszem majd le.
- Örülök, hogy tetszik. Jaken. �
- Te-tessék? � ragyogott fel a szeme.
- Ezt neked hoztam, adott át egy egyszerű fémgyűrűt, de a kis gnóm annak si annyira megörült, hogy eleresztet pár boldogság könnycseppet.
- Vigyázz Sesshoumaru, tudod, hogy a gyűrű mit jelent. � nevette el magát a fiatalabb youkai, de a másik szellem egy mozdulattal leütötte.
- És ezt A-nak és U-nak. � mosolygott Kagome és a kantár két oldalára kapcsolt egy-egy fülbevalót � Ennek megfelel� Remélem, mindenkinek tetszik. � mosolygott, és újra odabújt szerelméhez.

Estefelé, már mindenki aludt, csak a mi kis párocskánk nem. Yukamo szokása szerint elment valahová, így nyugodtan beszélgethettek. Különösen sok csillag volt az égen, és egy felhő sem zavarta meg fényüket. Minden sötét volt mégis oly tiszta. A tűzre már csak egy parázsló hely emlékeztetett.
- Miért nem szóltál nekem? �
- Féltem� hogy megölnéd� -
- Van okom féltékenynek lenni? �
- Természetesen nincs! �
- Akkor nem ölöm meg. � ölelte át még jobban a Kagomét.
- Szeretlek. �
- Én is téged. � ért össze forró csókban ajkuk örökre így akartak maradni.

- Hát ismét eljöttél úrfi? � csoszogott ki egy öreg férfi, kopaszra borotvált fején megcsillant a hold, ruhájából ítélve pap lehetett.
- Csak meglátogatom és nem zavarok tovább. �
- Maradj, amíg akarsz, békés szándékkal bárki beeheti ide a lábát, legyen az ember� vagy akár szellem� - mosolygott, majd visszavonult a szentélybe, és behúzta maga mögött a meleget sugárzó ajtót.
A youkai tovább sétált és egy sír előtt állt meg. Lehajtott fejjel tisztelgett a halandó lány emléke előtt. Frissen szedett mezei virágokat tett le a fejfa elé, hosszasan elmerengett a múlton� majd mikor ismét elengedték emlékei indult.
- Viszontlátásra Yukamo úrfi� - köszönt el a pap, majd mivel eléggé késő volt nyugovóra tért.
- Viszlát öreg� viszlát Kiomy� én kicsi Kiomym� -


FOLYTATÁS KÖVETKEZIK�