A Démonok mestere
    by Danton

    16. Emlékek II.

    Sesshoumaru szótlanul baktatott az erdei ösvényen. Mögötte Rin és Jaken beszélgettek. Nem igazán figyelt az útra, csak ment az orra után. Tudta, hogy amíg Naraku nem csinál valamit, amivel felhívja a figyelmet, nem lesz könnyű megtalálnia. Az unalom ellen az emlékeibe menekült. Felidézte a tegnapi veszekedését Inuyashával, és bár már több mint 200 év eltelt, még mindig nem volt képes felfogni, hogy választhatta az apja Izayoit. Az ő erős, tisztavérű apja egy ilyen egyszerű, senkiházi halandó asszonnyal.

    – Mégis hogy teheted ezt apám? Ez nem méltó hozzánk – fakadt ki a fiatalabb Sesshoumaru.
    – Én vagyok a terület ura. Ha valakinek nem tetszik a döntésem, az elmehet máshová.
    – És én? Ezzel rám is szégyent hozol.
    – Hányszor mondjam már, hogy ez nem szégyen. Te is mindig kitartasz a döntésed mellett, én is.
    – De akkor is! Ez a halandó... halandó – Sesshoumaru gyorsan befejezte mondatát, mikor észrevette apja vészjósló tekintetét. Tudta, hogy erősebb nála, és hogy nem célszerű most ezzel felmérgesítenie.
    – Elhiszem, hogy nem kedveled Izayoit. Viszont számomra fontos. Ha ennyire nem tudod elviselni a közelségét, akkor te kerüld el!
    – Ezt nem fogom eltűrni!
    – Miért mit teszel ellene? Megölöd? Ahhoz előbb velem kéne végezned. Engem is meg tudnál ölni?

    Akkor nem válaszolt a kérdésre. Csak elképedve nézett az apjára, hogy egy ningentől ennyire elgyengült. Mérgesen fújt egyet, majd Narakura terelte gondolatait. Az már elmúlt. Már semmit sem számít. Most ezzel kell foglalkoznom gondolta, majd újult erővel folytatta útját.

    ***

    Mindannyian a tábortűz köré ültek. Illetve majdnem mindenki, Inuyasha szokás szerint inkább az egyik közeli fa ágát részesítette előnyben, mivel őt nem zavarta az éjszaka hűvöse. Kagome és Sango az éjszakai fekhelyüket készítették elő, míg Miroku a tűznél sülő halakkal foglalatoskodott. Miután elkészültek nyugodtan megvacsoráztak (leszámítva azt az incidens, mikor Inuyasha ki akarta szolgálni magát Shippou adagjából). Miközben a többiek lefeküdtek, Inuyasha a sarat próbálta meg kiszedni a ruhájából a tucatnyi fekszik után. Mire végzett, a többiek már mélyen aludtak. Visszament a fához, hogy elfoglalja helyét az ágon, ám Kagome hangja megállította:
    – Nem lenne egyszerűbb, ha kibékülnétek?
    – Tessék?
    – Sesshoumaruval. Nem lenne jobb, ha kibékülnétek? Néztük, amikor együtt edzettetek a Démonok mesterénél. Szerintem ketten együtt nagyon erősek lennétek.
    – Verd ki ezt az ostobaságot a fejedből. Soha nem fogunk kibékülni. Nem tűrne meg maga mellett egy korcsot, mint én. És én sem bíznék meg benne soha.
    – Egyszer ő is biztosan megváltozik. Amint belátja, hogy nem a te hibád apátok halála, biztosan megbocsát.
    – Talán én nem tudok megbocsátani neki – felelte indulatosan Inuyasha, majd elfordult a lánytól. Kagome meglepődött. Eddig úgy tudta, mindig csak az volt a baj a két fiú között, hogy meg akarták ölni egymást. Inuyasha soha egyszer sem említette nekik, hogy Sesshoumaru konkrétan ártott neki.
    – Miért, mit csinált?
    – Nem csinált semmit.
    – Semmit? De hát akkor...?
    – Nem érted. Nem csinált semmit akkor, amikor kellett volna. Most pedig aludj tovább!
    – Várj csak! Hogy érted az, hogy amikor kellett volna – tápászkodott ki a hátizsákjából a miko. – Várj már! – szaladt a hanyou után. Inuyasha nagyot sóhajtott, majd leült a fa tövébe, ott várta meg a lányt. Kagome kíváncsi tekintettel ült mellé. A fiú továbbra is szótlanul nézett maga elé, amíg Kagome meg nem unta:
    – Tudod, hogy bennünk megbízhatsz. Csak szeretném megérteni, hogy miért gyűlölitek egymást ennyire. Hogy Sesshoumaru miért azt már tudom. De a te okodra is kíváncsi lennék. Mit nem tett meg, amit megtehetett volna?
    – Ő okozta anyám halálát.
    – Ő ölte meg az édesanyádat?! – döbbent meg Kagome. Eszébe sem jutott, hogy ennyire komoly ez a seb.
    – Nem. Legalábbis nem közvetlenül. Egy palotában éltünk viszonylag békében, amíg Sesshoumaru rá nem jött, hogy anyámmal oda bújtunk el előle. De úgy látszott túl mocskosnak érezte, hogy saját kezűleg végezzen anyámmal, inkább egy hordányi kisebb szellemet uszított ránk. Máig emlékszem, hogy mindenki sikítozott, valaki felgyújtotta a palota egyik szárnyát. A szolgák össze-vissza rohantak, mindenki igyekezett elmenekülni. Én elszakadtam anyámtól, így egyedül próbáltam kijutni az udvarra, hogy aztán újra megkeressem. Akkor láttam meg Sesshoumarut. Egy közeli szikla tetejéről figyelte a káoszt teljesen közönyös arccal. Akkor láttam életemben először, de rögtön tudtam, hogy ő az. Anya mesélt róla, és figyelmeztetett, hogy óvakodjak tőle, és kerüljem el – Inuyasha ekkor elhallgatott, de a szemében látni lehetett az akkori eseményeket okozta indulatot.
    – És a mamád?
    – Nem jutott ki a házból. Reggelre elmentek a szellemek, az emberek utána kezdték megkeresni a holtakat. Én köztük tébláboltam, nem igazán tudtam, hogy mit csináljak, mindenki elzavart maga mellől. Estére átnézték az összes romot, és előkészítették a testeket a temetésre. Több tucatnyi halotti máglyát emeltek, de még így is volt, hogy több embert tettek egyre. Anyámat persze külön temették, meg akarták adni neki a végső tisztességet.
    – És utána? – suttogta Kagome.
    – Utána? Mikor befejezték a temetési szertartást, és mindenki készült vissza a palotába nem engedtek be. Amikor megpróbáltam besomfordálni elkergettek.
    Kagome szótlanul meredt maga elé. El sem tudta képzelni milyen érzés lehetett, teljesen egyedül élni és gyászolni. Bár még mindig reménykedett, hogy a két kutyaszellem egy nap valamelyest mégis kibékül, sejtette, hogy ez nem lesz egy fáklyás menet. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy csak akkor nézett fel, mikor Inuyasha megbökte az oldalát.
    – Feküdj le és aludj! Holnap hosszú út áll még előttünk. És szerintem nemsokára Naraku is felbukkan.
    – Igen, de...
    – Az a múlt. Nem lehet rajta változtatni, úgyhogy felejtsd el! – állt fel a félszellem, majd helyből felugrott a korábbi ágára, hogy ott pihenjen pár órát.

    Kagome szomorúan nézte, majd visszament a hálózsákjához, hogy aludjon egy kicsit.

    Folytatás következik...