A ficihez:

koku: Régi japán mértékegység, 1 koku rizs kb. 5 véka (170 kg) rizsnek felel meg, amiből egy család egy teljes évig is megél

Nikkó: Létező város, a középkori Japán 4 fő kereskedelmi útvonalának egyikén feküdt, így az évek során egy fejlett, gazdag kereskedőváros alakult ki. Tokyo-tól 189 km-re fekszik Északra.






20. fejezet

Újabb találka, a csapda kinyílik



A kislány nem tudott tovább nyugodtan ülni a tűznél, mikor észrevette, hogy a Nagyúr kimonója vérben ázott a bal oldalon. Csendesen felállt, és odalopakodott a démonhoz, de hiába szólongatta nem válaszolt neki. Pár percig tanácstalanul toporgott Sesshoumaru mellett, majd erőt vett magán, és megfogva a youkai karját gyengéden megrázogatta. A szellem szinte azonnal kinyitotta a szemeit, majd enyhe türelmetlenséggel ráemelte borostyánsárga tekintetét. Rin először zavarba jött, mivel a megszokott határozott pillantás helyett, csak egy homálytól elfüggönyözött szempárt látott. ~ Biztosan a vérveszteségtől. De hát miért nem gyógyul meg? ~ gondolta a kislány. Mostani életében először jutott eszébe az a lehetőség, hogy a Nagyúr esetleg ezt nem éli túl, és ez teljesen megijesztette. Soha nem gondolt arra, hogy Sesshoumaru valaha is meghalhat, akárcsak a szülei és a testvére. Elvégre Ő Volt A Démon, aki mindenkit legyőz, és soha nem sérül meg. Merengéséből a démon mozdulata téríttette magához, amint kérdőn rátekintett, hogy mondja mit akar.

� Mi a baj Sesshoumaru-sama? � kérdezte halk visszafogott hangon.

� Semmi � hangzott monoton hangon a felelet.

� Tényleg? � nézett rá a halandó nagy szemeivel.

Ismerte már a démont valamennyire, és tudta, hogy bizony nagyon is van baj. Sesshoumaru egy ideig farkasszemet nézett a lánnyal, majd elfordította a fejét, és fáradtan lehunyta a szemét, jelezve: részéről vége a beszélgetésnek. Azonban kivételesen Rin nem hagyta magát. Ott maradt, és továbbra is csak szótlanul bámulta a démon arcát. Így ültek mind a ketten csendben, szótlanul a másikra várva. Rin már majdnem elaludt ültőhelyében, amikor egy halk sóhajt hallott:

� Az öcsém.

A kislány várt egy pillanatig, majd megfordult, és odaült közvetlenül a démon mellé.

� Sajnálom, hogy te és Inuyasha nem jöttök ki egymással valami jól � nézett fel a démonra, aki továbbra is csak maga elé meredt. � Emlékszem régen egyszer én is összevesztem a bátyámmal, amikor még élt. Napokig nem voltunk hajlandók a másikhoz szólni, de aztán végül is kibékültünk � itt egy pillanatra elhallgatott, hátha akar valamit mondani a nagyura, de a démon nem szólt semmit.

� Amikor a banditák megtámadtak, apa azt mondta nekünk, hogy fussunk, ahogy a lábunk bírja. Hiányzik a bátyám. Néha irigyellek egy kicsit, mivel a te testvéred még él. Valószínűleg a papád szomorúbb lenne, ha meghalt volna � Rin végül teljesen a Nagyúrnak dőlt, és várt.

Azonban Sesshoumaru még mindig hallgatott, így csak halkan suttogta az éjszakába:

� Nem akarom, hogy te is meghalj Sesshoumaru-sama...

Bár a démon nem mutatta, de magában meglepődött az utolsó mondatot hallva. Kíváncsian nézett le, az addigra már csöndesen szuszogó kislányra. Rin még álmában is erősen fogta a youkai jobb válláról leereszkedő bundát, miközben szorosan hozzábújt. Sesshoumaru továbbra is némán figyelte a mélyen alvó halandót, mikor gondolatban ismét meghallotta az apja szavait �Van valami, amit meg akarsz védeni?� ~ Védeni? ~ A Nagyúr immár lezárt szemekkel dőlt a fának, és úgy hallgatta az éjszaka muzsikusainak előadását.


***


Szerencsére 2 nappal később Inuyasha karja már újra a régi volt, így a kis csapat minden erejüket az átoktörő üldözésére fordíthatták. Éppen egy csendes erdei úton vágtak keresztül, mikor Kagome megbotlott egy alattomosan kiálló fa gyökerébe, és a földön kötött volna ki, ha meg nem kapaszkodott volna a szokás szerint az élen haladó félszellem ruhájába.

� Kagome! Ez most már állandó szokásod lesz? � csattant fel mérgesen Inuyasha. � Kezdem unni.

� Csak megkapaszkodtam! De ha akarod, akkor csinálhatjuk így is: Fekszik!

� Áú! � puffant nagyot a hanyou. � Kis híján leránt, aztán még neki áll feljebb... � morogta halkan a még varázslat hatása alatt álló fiú.

� Mondtál valamit? Nem hallottam egészen... � nézett mérgesen a miko.

� Semmit � hangzott hasonló hangnemben a válasz.

� Kagome, miért ezen az úton megyünk? Ott volt az a másik, az sokkal jobb állapotban volt � kérdezte a rókadémon, miközben átmászott Miroku válláról Kagome karjaiba.

� De Shippou láttad, hogy mennyi katona volt ott! Nem valószínű, hogy békésen elmehettünk volna mellettük, ha meglátnak téged, Kirarát, vagy Inuyashát � felelt a démonirtó.

� Keh, nem ijedek meg pár halandó katonától! Semmi perc alatt levertem volna őket.

� Az lehet, viszont semmit nem vétettek ellenünk, úgyhogy jobb így, hogy kikerültük őket � szólalt meg Kagome is.

� Minden bizonnyal valamilyen nagy csatára készülődnek, szép számmal kivonultak � vélekedett Miroku.

� Az ő bajuk � adott hangot véleményének Inuyasha �, ha nem háborúznának folyton, akkor... � hallgatott el hirtelen a hanyou.

� Mi a baj Inuyasha? � kérdezte a szerzetes.

� Készüljetek! Érzem, hogy Ogawa közelít � helyezte kezét a Tetsusaigára a félszellem.

� Merről? � kérdezte Sango.

� Nem... nem tudom. Csak érzem, hogy egyre erősebb a szaga, teljesen beborítja a környéket � mondta zavarodottan Inuyasha.

� Nem érzek semmilyen Jyakit � közölte a szerzetes is.

� Lehet, hogy van még egy medálja � mondta a szellemirtó � de akkor Inuyasha miért érzi a szagát? � tette fel a kérdést halkan, csak úgy magának.

� Érdekes, én sem érzek egyetlen ékkőszilánkot sem � jegyezte meg Kagome, miközben előkészítette az íját, bár tudta, hogy itt az erdő sürejében nem tud majd lőni, hacsak nem szemtől-szembe áll az ellenséggel.

� Shippou, maradj Kirara mellett! � utasította a miko a kis rókát, mire az szótlanul bólintott és felmászott a nagymacska hátára.

A többiek habozás nélkül követték példáját, igyekeztek úgy elhelyezkedni, hogy minden irányból ki tudják majd védeni a támadást.

� Tényleg látszik, hogy csak egy hanyou vagy... � hallatszott az ismerős hang közelről � még most sem tudod megmondani, hogy hol vagyok, pedig nem viselem a medált.

� Az nem olyan biztos! � kiabált hevesen Inuyasha, és azonnal egy szélbordát küldött a háta mögé.

A támadás megtette a hatását: 5 ösvényt vájt ki a fák között. Azonban senki nem figyelt erre, hanem inkább az onnan előugró, és nem messze előttük landoló szellemet figyelték. A démon magabiztosan állt velük szemben, egy pimasz vigyorral üdvözölve őket. Körülötte a már jól ismert pokoldarazsak repkedtek.

� Legalább a füled méltó a kutyákéhoz � hergelte tovább a már amúgy is ingerült félszellemet.

� Kíváncsi vagyok, hogy mitől vagy ilyen bátor.... Naraku biztos a közelben van, hogy megint kimentsen, nem igaz? � hangzott szinte azonnal a felelet.

� Veled ellentétben, nekem nincs szükségem társakra, egyedül is boldogulok! � mondta mérgesen az átoktörő, és az időközben kivont Yoshikunival elindult a csoport felé.

Az első csapást Inuyasha sikeresen kivédte, majd teljes erejéből ellökte a démont, aki így újra a levegőbe került. Sango nem habozott, és meglendítette a Hirakotsut. Mivel a darazsak miatt Miroku nem használhatta az örvényt, Kagomével együtt várta megfelelő alkalmat, hogy ők is támadhassanak. Magukban most már ők is átkozták, hogy erre jöttek, mivel túl szűk volt a hely, és ha mindannyian egyszerre kezdenének harcolni szinte biztos, hogy egymást is megsebeznék. Ogawa ügyesen kikerülte a Csonttörő útvonalát, és ismét a félszellemnek rontott.

Közben megjelent néhány szellem Naraku hordájából is, és a halandók felé tartottak. Miroku, Sango és Kirara a démonok ellen fordult, míg Kagome továbbra is az átoktörőt figyelte, hátha egy jól irányzott lövéssel megsebesíthetné. Azonban hiába várt kifeszített íjával, Inuyasha és Ogawa túl gyorsan mozogtak. Még ha a Tűzpatkány kimonójának és a kutyaszellem hófehér hajának köszönhetően meg is tudta különböztetni őket a kavarodásban, nem lett volna biztonságos most lőnie, ezért a többiek felé fordult, hátha ott tud segíteni. Meglepetten nézett, mivel csak alig 1-2 démontetem feküdt a földön, és a megmaradt onik sem a szokásos módon viselkedtek. Látta, hogy Miroku és Sango zavartan váltottak egy pillantást. A szerzetes próbált rájönni, hogy mi lehet az oka ennek. ~ Nem értem. Támadnak, de nem túl erősen, csak annyira, hogy ne hagyhassuk figyelmen kívül őket. Mintha csak az időt akarnák húzni.... Vajon mire készülhetnek? ~ tovább nem gondolkozhatott, mert éppen hogy csak ki tudta védeni botjával az egyik alattomos támadást.

A párbajozók sem kímélték egymást. Újra és újra egymásnak ugortak, és bár mind a ketten több sebet is beszereztek, mikor a környező fák, kövek valamelyikéhez csapódtak, nem adták fel a küzdelmet. ~ Fenébe, ez így nem lesz jó. Ha szabad területen lennénk, akkor meg tudnám sebezni a Yoshikunival, de itt nem férek el. Kénytelen leszek ezt későbbre halasztani... Akkor fejezzük be mára ~ Gonoszan elmosolyodott, majd így szólt Inuyashához:

� Látom tényleg jó harcos vagy � mondta ránevetve a hanyoura. � Mivel ilyen jól tudod kezelni a kardot, megajándékozlak!

� Ha??? � Inuyasha teljesen meghökkent, és zavarodottan meredt az átoktörőre.

Ahhoz hozzászokott, hogy folyamatosan sértegetik, és korcsnak nevezik. Ogawa �dicsérete� miatt azonban egy pillanatig még támadni is elfelejtett. Egy szavát sem hitte el a démonnak, és gyanúja rövidesen beigazolódott, amint észrevette, hogy amíg ő egyhelyben állt, addig a démon közel jutott hozzá � túl közel. Fel akarta emelni a Tetsusaigát, hogy védekezzen, de az átoktörő addigra már leszorította a katanát a Yoshikunival. Szeme sarkából látta, hogy a youkai felemelte a jobb kezét, és a nyakához nyúlt. Igyekezett kiszabadulni a csapdából, de magában érezte, hogy most az egyszer elkésett.

Kétségbeesésében akkorát ugrott a levegőbe, amekkorát csak bírt, és bár egy pillanatig kínzó fájdalom mart a nyakába, sikeresen eltávolodott a démontól. Még a levegőben átfordult, hogy amikor a földre érkezik, már ismét szemben álljon a szellemmel. Amint szilárd talaj volt a lába alatt meglepve látta, hogy Ogawa még mindig ugyanott állt, és úgy tűnt, esze ágában sincs újabb támadást indítani ellene. Ahogy tovább figyelte a youkait, érezte, hogy valami megváltozott. ~ Még mindig sajog a nyakam, de nem érzem a vérem szagát, vagyis nem sikerült megsebesítenie. De akkor mi nem stimmel? ~ Gondolataiból a szellem mozdulata riasztotta fel, amint felemelte a markában tartott hosszú, sötét valamit.

� A kotodama � suttogta meglepetten, tágra nyílt szemekkel a félszellem.

Kardját azonban most nem engedte le, és továbbra is gyanakvóan tekintett hol a démonra, hol pedig a füzérre. Magában teljesen megzavarodott, nem értette, hogy miért tette ezt Ogawa, hiszen ebből neki semmi előnye nem származik. Az átoktörő közben fél szemmel a halandók felé pillantott, és tudta, hogy ideje indulnia. Még egyszer ránézett a zavartan pislogó, de továbbra is harcra készen álló hanyoura, majd hagyta ,hogy a füzér kicsúszva az ujjai közül, a földre hulljon. Ezek után szó nélkül hátat fordított neki, és elindult korábbi célja felé. Még hallotta, amint Inuyasha dühösen utána kiabált:

� Mégis mit képzelsz, hogy csak úgy elmenekülsz?! Állj meg, te átkozott! � és már ugrott is, hogy utolérje a démont.

� Inuyasha! � kiáltotta Kagome.

� Most elkapom. Majd gyertek utánam! � mondta a félszellem, és belevetette magát az üldözésbe.

� Mi történt Kagome-sama? � kérdezte Miroku.

� Nem tudom, túl gyorsan mozogtak. A végén Inuyasha valamiért nagyon furcsán viselkedett � felelt a miko.

� Jobb lesz, ha mielőbb utánamegyünk � közölte Sango, miközben kettészelt még egy szellemet a Hirakotsuval. � Kirara!

Gyorsan mindenki felszállt Shippou mellé, majd Inuyasha és Ogawa nyomába eredtek, akik démoni sebességüknek köszönhetően már messze jártak.


***


~ Az átkozott! Vajon hová mehet? Túl gyors, amíg nem áll meg valahol, addig csak követni tudom. ~ Inuyasha visszahelyezte a Tetsusaigát a hüvelyében, hogy szabadabban mozoghasson, azonban még így sem sikerült utolérnie az átoktörő szellemet. A démon magában nagyot nevetett a félszellem viselkedésén, hiszen pontosan azt tette, amit várt tőle. ~ Ez az, gyere csak utánam! Nem is tudom, miért nem bírt veled az a Naraku... Bár az is csak egy hanyou. Végre! Mindjárt megérkezünk, és akkor végre lerázhatom magamról ezt a kölyköt. ~ Ogawa hirtelen irányt változtatott, és egy nagyobb falu felé vette az irányt. Inuyasha egy pillanattal később követte. Feltűnt neki, hogy az átoktörő közben alakot is váltott. Úgy nézett ki mint egy egyszerű halandó katona. A félszellem gyanította, hogy készül valamire, de nem jött rá, hogy mi lehet a célja. ~ Mit akarhat? Nem valószínű, hogy pont most akarna megtámadni egy falut, mikor itt vagyok a sarkában. Talán valamilyen csapda lenne? Sehol nem érzem Narakut, a szellemeit vagy az inkarnációit... ~ Még jobban meglepődött, amikor észrevette, hogy a démon habozás nélkül landolt a falu közelében, és gyorsan elindult annak központja felé.

Inuyasha habozás nélkül követte, nem izgatta a környező földeken dolgozó halandók ijedt tekintette, elvégre élete során volt alkalma hozzászokni. A kis közösség teljesen felbolydult, amikor megtudták, hogy egy szellem van a faluban. Az anyák rémülten szedték össze csemetéiket, és menekültek házaikba, míg a férfiak fegyvert ragadtak, hogy elűzzék a betolakodót. A féldémon az egyik ház tetejére ugrott, hogy onnan kövesse tovább Ogawát, aki időközben eltűnt a kavarodásban. ~ Hova a fenébe tűnt? Érzem, hogy még a közelben van, de túl sok itt a szag. ~ Arra eszmélt, hogy egy kő találta el hátulról. Noha az igazából nem okozott számára fájdalmat, de ahhoz bőven elég volt, hogy az amúgy is mérges Inuyashát még jobban felingerelje. Ennek köszönhetően vérfagyasztó tekintettel fordult hátra, hogy megnézze �támadóját�. Meglepetten látta, hogy az emberek felfegyverkezve teljesen körülvették azt a házat, amelyiknek a tetején állt. Általában a halandók ijedten menekültek előle, ha meglátták, csak nagyon ritkán támadták meg ilyen csoportosan. Miközben végigjártatta tekintetét a lent lévőkön, próbálta kitalálni, hogy merre induljon el. Sejtette, hogy sokáig nem maradhat itt, mert abból csak még nagyobb baj kerekedne.

� Ez a.... Ez a... az a gyilkos szellem! � mutatott rémülten az egyik idősebb paraszt Inuyasha felé.

� Tényleg! � kiáltották többen is, úgy tűnt, hogy az emberek még jobban megrémültek.

Inuyasha nem értette az egészet, hiszen soha életében nem találkozott ezekkel az emberekkel, így azok sem ismerhették őt. Azonban a férfiakat ez nem érdekelte, rémülten hátráltak el a háztól.

� Szóljatok a katonáknak! � utasította az egyik távolabb ácsorgó ifjút egy öregember (valószínűleg a falu vezetője), mire az bólintott és gyorsan futásnak eredt.

Mivel a falu lakói most mozdulatlanul álltak, Inuyasha könnyen kiszúrta az egyik ház mögött lopakodó átoktörő szellem sziluettjét valamint a szagát, így azonnal utánaeredt.

� Ogawa! Most nem menekülsz! � a félszellem még épp elcsípte a démon bosszús tekintetét, majd a következő pillanatban a férfi már a hegyi út felé tartott ismét démoni sebességgel, de még mindig halandó alakban.

A félszellem szó nélkül követte, és még jobban felgyorsított, amikor az egyik útmenti kanyar után ismét elvesztette szem elől a szellemet. Lendületet vett, hogy minél gyorsabban bekanyarodjon, ugyanakkor arra is ügyelt, nehogy véletlenül a szakadékban kössön ki. A kanyar után azonban kellemetlen meglepetésben volt része: 3 fénylő pontot látott sebesen közeledni. A következő pillanatban egy dárda állt ki a bal vállából, egyet a jobb kezével fogott meg, míg a harmadik közvetlenül a lábai előtt ért földet. Belefutott a falu segítségére siető katonai egységbe. Inuyasha farkasszemet nézett a katonák lovon ülő vezetőjével.

� Ez lenne az fiam? � kérdezte a ló mellett lihegő ijedt fiút, akit a falufőnök küldött el korábban.

� Hai! � nyögte az, majd villámgyorsan hátrahúzódott a katonák mögé.

� Nem tudom, hogy mit képzelsz magadról youkai, hogy falvakat támadsz meg, és halomra gyilkolod a parasztokat, de ez a terület a shogun védelme alatt áll. Parancsolom, hogy add meg magad, és a nagyúr parancsa értelmében bűneidért halállal lakolsz! � mondta dühösen a kapitány.

� Ha??? Neked meg mi bajod? Nem támadtam én meg semmit, egy szellemet üldözök, úgyhogy takarodj az utamból! � kiabálta Inuyasha, majd kihúzta a vállából a dárdát.

Ezután nekilódult, hogy egyetlen ugrással keresztüljusson a katonákon, és még utolérhesse az éppen távolodó Ogawát. A katonák idegesen figyelték, amint a �szörnyű szellem� föléjük kerül, és támadásra emelték fegyvereiket.

� Azt majd meglátjuk! � felelte a lovas. � Első sor készülj! Tűz!

A katonák próbálták rendesen becélozni a gyorsan mozgó félszellemet, majd a parancsra elsütötték kezdetleges puskáikat. Inuyasha csak a mellette elzúgó lövedékek hangját hallotta, szerencséjére egy sem találta el. Ahogy közeledett a talajhoz hallotta, hogy a vezér a második sort hívja, így kénytelen volt most ezzel foglalkozni, és végleg figyelmen kívül hagyni az átoktörő szellemet, aki már eltűnt a látóhatárról. A hanyou magában átkozta a halandókat, amiért most akadályozták, de továbbra is feszülten figyelte őket, mert azok ismét támadásra készültek. Tudta, ha most harcba keveredik velük, nem valószínű, hogy egy �elveréssel� lerendezhetné a dolgot. ~ Fenébe! Hogy ezeknek is pont most van kedvük szellemvadászatot tartani. Ha nem akarom megölni őket, akkor kénytelen vagyok menekülni... ~ mérgesen fújt egyet erre a gondolatra, amit a halandók teljesen félreértettek. Ők azt hitték, hogy a �démon� támadni készül, így azonnal tüzet nyitottak a �szörnyetegre�. Inuyasha gyorsan a magasba ugrott, kikerülve a golyókat, majd lendületes szökellésekkel feljutott a hegy tetejére. Onnan letekintett a szitkozódó kapitányra, majd indult volna megkeresni a barátait, mikor egy ismerős hangot hozott feléje a szél:

� INUYASHA! � kiáltotta Kagome Kirara hátáról.

Mindannyian leszálltak a macskadémon hátáról, aki ezután felvette másik alakját, majd a félszellem köré gyűltek.

� Meglógott az az átkozott � közölte röviden Inuyasha.

� Mi történt a válladdal? � kérdezte rémülten a miko, miközben próbálta megállapítani, hogy mennyire súlyos a fiú sérülése.

Mielőtt azonban a hanyou válaszolhatott volna a kérdésre, zajos csörtetés hangja hallatszott a felvezető út felől. A félszellem szó nélkül megragadta Shippout és Kirarát, majd így szólt:

� Katonák. Azt hiszik valami gyilkos szellem vagyok, és hogy megtámadtam ezt a falut.

� Micsoda? � néztek megdöbbenve a fiúra, aki közben már el is indult hogy leereszkedjen a hegy azon oldalán, amelyet sem a falu felől, sem a felvezető útról nem láthatnak.

� Lent találkozunk az erdőben!

� Na de Inuyasha! � nyögte még egyszer Kagome, majd Sangot és Mirokut követve az út felé mentek.

� Mi legyen? � kérdezte Sango.

� Majd azt mondjuk, hogy elkergettük. Úgyis harci felszerelésben vagyunk � közölte nyugodt hangon Miroku. � Talán még egy kis pénzt is kaphatunk � vigyorodott el hirtelen cinkos pillantást vetve a lányokra.

� Te soha nem fogsz megváltozni? � sóhajtott nagyot Sango.

� Akkor is aggódom miatta. Az a seb...

� Nyugodj meg, volt már sokkal rosszabb állapotban is. Egy ilyen meg se kottyan neki � nyugtatta barátnőjét a szellemirtó.

� Azt hiszem igazad van. Csak Shippouval meg ne öljék egymást, amíg újra nem találkozunk!

Idáig jutottak a beszélgetésben, mikor összefutottak a katonákkal. A kapitány meglepődve nézett a három különös alakra, nem látta őket korábban felmenni a hegyre, pedig 3 napja őrzik a felvezető utat. Mindenesetre most jobban érdekelte a fehérhajú szellem, mint ezek az emberek.

� Hé ti! Nem láttatok erre egy szellemet vörös kimonóban, fehér hajjal? � kérdezte ellentmondást nem tűrően.

� De igen � felelt Sango.

� És most hol van?

� Elkergettük � mondta Miroku, minél kevesebb részletet elárulva a katonáknak.

� Ti? � nézett kételkedve a katona.

� Mi.

� És merre menekült?

� Arra � mutatta az irányt Miroku, gondosan ügyelve, nehogy véletlenül tényleg a félszellem nyomába küldje a katonákat.

� Az a szörnyeteg! Szerencsétek, hogy túléltétek, ez a youkai egy veszélyes gyilkos. Körözést adtak ki rá Nikkóban.

� Micsoda? � kérdezte meglepetten Kagome és Sango egyszerre.

� Szabad érdeklődnünk, hogy pontosan mit csinált? � kérdezte Miroku kíváncsian.

Gyanította, hogy Naraku és az átoktörő démon keze lehet ebben. Ránézett a szellemirtóra, aki csak némán bólintott egyet, hogy ő is ugyanerre gondol.

� Megtámadott 2 falut, és legyilkolta a teljes lakosságot. Ezek után Nikkó közelében tűnt fel a karavánokat fosztogatva. Nem kímél sem nőt, sem gyereket. A shogun vérdíjat tűzött ki a fejére: 100 koku rizs jár annak, aki megöli a szörnyet.

� Az Istennőre � suttogta halkan Sango.

Szellemirtóként tisztában volt, hogy mit jelent egy ilyen felhívás. 100 koku rizs egy egész vagyon, valószínűleg minden szerzetes, papnő, szellemirtó és szamuráj a félszellem nyomába ered, és addig hajszolják, amíg valaki meg nem öli.

� Úgy látszik � folytatta a kapitány �, hogy most erre a falura vetett szemet, de szerencsére itt voltunk, így senki nem sérült meg.

� Senki � ismételte csendesen Kagome. ~ Senki, kivéve Inuyasha. ~

� Mindenesetre mi most megkeressük. Sikerült meglepnünk, és megsebesítenünk, úgyhogy most kell elkapnunk, amíg gyenge. Ha elég erősek vagytok, akkor csatlakozhattok.

A három jóbarát összenézett, majd Miroku szólalt meg:

� Köszönjük az ajánlatot, de jelenleg egy másik felkérésnek kell eleget tennünk, így továbbutaznánk.

� Ahogy akarjátok, de legyetek óvatosak! � közölte a kapitány, majd kiadta az indulási parancsot a katonáinak.

A harcosok gyorsan megtették a lefele vezető utat, míg a többiek szép lassan jöttek, gondosan lemaradva tőlük. Komoran hallgattak, nem tudták, hogy most mihez is kezdjenek. Miután a katonák teljesen eltűntek gyorsítottak a tempójukon, hogy mihamarabb találkozzanak Inuyashával, és figyelmeztessék őt. Addig csak reménykedhettek, hogy a félszellem nem fut bele egy másik ellenséges csoportba.