1. fejezet - A megérkezés

Egy újabb gép szállt le a Kairói repülőtéren. A japánból érkezett charter járat utasai fellélegezve hagyták el helyüket, hiszen a repcsi az oda út során négyszer majdnem lezuhant. Azért is örültek még a megérkezésnek, mert egész úton egy tízfős társaság veszekedését kellett hallgatniuk. Egy eléggé furcsa társaságét. Ezen társaság tagjai szálltak le utoljára a gépről. Na és vajon kik voltak ők? Hát persze, hogy Inuyasháék! Pontosabban szólva: Inuyasha, Kagome, Sango, Miroku, Sesshoumaru, Rin, Kouga, Yaken, Shippou és Kirara. Amikor kiléptek az ajtón, megszólalt Sesshoumaru:

- Miért kellet pont ide jönnünk, ahol ilyen pokoli hőség van?

- Nyugi, lesz itt még melegebb is. Különben meg te akartál velünk jönni, nem? - mondta Kagome.

- De csak Rin miatt. Ő akarta, hogy feltétlenül oda utazzunk, ahova ti. És én meg nem hagyom őt egyedül.

Ekkor Kouga is kitámolygott az ajtón.

- Viszont azt tényleg nem tudom, hogy ő miért jött velünk - mondta Inuyasha.

- Mert nem volt kedvem egyedül utazni. És tíz főre még kedvezményt is kaptunk.

Mindenki helyeslő bólogatással válaszolt.

- Hol van Miroku? - kérdezte Shippou, aki teljesen kidőlve feküdt Kagome kezében. Hiába, a sok hányás megviselte szegényt…

- Amikor kijöttem épp az egyik stewardess felé vette az irányt…. - mondta Kouga. Sango ekkor felmordult:

- Mindjárt jövök! - és becsörtetett vissza a gépbe. A többiek szép lassan leértek a lépcső aljára, és megálltak, hogy megvárják Sangoékat. Egyszer csak Inuyashának eszébe jutott valami, és Kougához fordulva rákezdte:

- Kouga, te csak azért jöttél velünk, hogy a bajt hozd a fejünkre! Minek kellett üvöltöznöd azzal az öt sorral mögöttünk ülő vadásszal? Alig bírtunk visszatartani attól, hogy nekiess!

- Csak nem gondolod, hogy szó nélkül hagyom, amikor valaki azt ecsetelgeti élvezettel, hogy hogyan lövöldözik farkasokra!!! - ordította Kouga. - Különben meg nem is tudom, ki hányta végig az egész fel és leszállást!

- Jól van na, nem tehetünk róla, hogy nem bírja a gyomrunk a repülést - mondta Sesshoumaru. - De ha jól emlékszem, te is dobtál egy rókát!

- Nem igaz! Shippout csak véletlenül ütöttem le a székről!

- Nem olyan rókát, te ostoba!!! - kiabálta Inuyasha.

- Jaaa… - nézett félre Kouga.

- Amúgy meg, nem tudom, hogy hogy kapcsolódik a hányás a vadászathoz? - mondta Sesshoumaru.

- Ööö… sehogy - válaszolta Kouga.

- Akkor jó - nézett vissza Sesshoumaru a gép felé.

Abban a pillanatban megjelent a gép ajtajában Sango, aki a szerzetesruhája nyakánál fogva húzta maga után Mirokut. (Mert ugyebár mindenki a saját, jól megszokott rucijában volt. Ezért is nem akarták először fölengedni őket a gépre… de erről majd később!)

Mostmár végre mindenki leszállt a gépről, és indulhattak a csomagjaikért. Mikor felpakoltak, Inuyasha megkérdezte:

- Kagome, mivel fogunk eljutni a hotelig ennyi cuccal?

- Hát természetesen autóval! Itt a reptér mellett van egy kölcsönző.

El is mentek a kölcsönzőbe. Találtak ott egy megfelelő kisbuszt, ám akadtak némi gondok, amikor Kagome odament a kölcsönzős pasashoz, hogy kölcsönözze az  autót.

- Elkérhetném a jogosítványát?

- Ööö, a jogosítványomat? - kérdezte ártatlan arccal Kagome. A fiúk siettek a segítségére. Amikor Sesshoumaru, Inuyasha, Kouga és Miroku köhintett egyet, és szúrós szemmel nézett arra a palira, az érdekes módon rögtön meggondolta magát:

- Tudja mit? Nem is olyan fontos az a jogosítvány, csak akkor egy kicsit többe fog kerülni a kölcsönzés.

- Nem baj - mondta Kagome, ugyanis a lottónyereményéből még rengeteg pénze volt.

Szóval akkor: autót már szereztek, be is pakoltak, és már csak egy kérdés maradt: ki vezessen? Mivel egyedül Kagome ismerte úgy-ahogy a közlekedést, ő lett a sofőr. Ennek meg is lett az eredménye. Mihelyt kiértek a kölcsönző területéről az autóútra, a lány el is intézett egy koccanást. Persze nem az ő kisbuszukkal, hanem egy rendes busszal és egy személyautóval. Aztán elsöpörtek a tett színhelyéről. Egy idő után megkérdezi Miroku:

- Kagome, most hova is megyünk pontosan?

- Nem mondtam volna? Nahát, milyen feledékeny lettem!

- Kagome, az utat nézd!!! - sikoltott fel Sango. Kagome előrefordult… és még épp idejében ki bírt kerülni egy másfél méteres gödröt.

- Húúú, ez meleg volt! - mondta Kagome.

- Na, akkor hova is megyünk? - türelmetlenkedett Miroku.

- Ó, hát a Gízai piramisokhoz! Ott van a piramisoktól nem messze az a hotel, ahol szobákat vettem ki.

- Mi az a piramis? - kérdezte Rin.

- Mi az a Gíza? - kérdezte Shippou.

- Gíza az egy hely, a piramisokat meg majd meglátjátok - válaszolta Kagome.

Kis idő múlva megszólalt Rin:

- Olyan szomjas vagyok, nem állhatnánk meg valahol inni?

- Hmm… a térkép szerint mindjárt elérünk egy benzinkúthoz - mondta Kouga a térképet böngészve, akiről is kiderült, hogy nagyszerű térképolvasó.

- Akkor ott majd megállunk, és veszünk innivalót - mondta Sango. - Rendben van? - mindenki helyeselt.

Pár perc múlva feltűnt az út mellett a benzinkút. Amikor odaértek, Kagomének sikerült balesetmentesen leparkolnia, aztán mindenki rávetette magát az italautomatára. Miután szomjukat csillapították (fejenként kb. 2 liter üdítővel), bementek az épületbe, hogy vegyenek valami kaját is, aztán visszamentek a kocsiba, hogy továbbhajtsanak légkondicionált hotelszobáik felé. Viszont! Vezetőt cseréltek. Az út hátralevő részében Sesshoumaru ült a volánnál. Hát, hogy is mondjam… lényegesen jobb vezetőnek bizonyult, mint Kagome. Sesshoumaru csak egyszer ment át a szembejövő sávba. Ezt szóvá is tette Inuyasha:

- Sesshoumaru, hogy az ördögbe tanultál meg így vezetni?!

- Minden a megfigyelésen alapul, öcsikém. A jó megfigyelésen - válaszolta titokzatosan mosolyogva a szellem. Az út hátralevő részében Inuyasha elvolt azon gondolataival, hogy mit értett a bátyja a „jó megfigyelések” alatt. Mert hogy nem Kagomét, az biztos.

Már majdnem odaértek, mikor Sesshoumarunak le kellett állnia az út szélére, ugyanis Miroku már megint nem bírt magával, És Sango ennek következtében akkora patáriát csapott, hogy a kisbusz három ablaka kitört, Yaken ijedtében kis híján felrobbantotta az egész kocsit a botjával, és hogy meg legyen a napi öröm, a jármű ide-oda cikázásának követezményeként kaptak egy durrdefektet, és pár centi híján az árokban kötöttek ki. Szóval, leálltak az út szélére felmérni a Miroku jóvoltából keletkezett károkat. Kereket kellett cserélni, ez tény. Egyhangú szavazás után Miroku lett az ideiglenes autószerelő - akinek persze halvány fogalma se volt róla, hogy mi az a kerékcsere - Sesshoumaru meg addig felemelte és tartotta a kocsi kerékcserére szoruló oldalát. Meg kell hagyni, elég érdekes látványt nyújtottak. A szerzetes gyakorlatlanságától függetlenül 10 perc alatt készen lettek, és indultak tovább. Persze most Kouga, a navigátor helyett Miroku ült elől, mert Sango azt mondta, hogy vagy Miroku ül előre, vagy ő marad ott az út szélén. És hát ugye, nem akarták, hogy potyára legyen kifizetve a szállásfoglalás… na meg Yaken botját is elzárták a csomagtartó legmélyére, egy poroltó társaságában „sose lehet tudni” alapon. Így autózgattak tovább tizesben. Nem sokkal a kis incidens után feltűntek előttük a piramisok, amikről csak Kagome tudta, hogy mik azok a „gúla alakú hatalmas hegyes izék”, hogy Inuyasha szavaival éljek. A hotel tényleg szinte a piramisok mellett volt, cirka 1 km volt köztük a távolság. Végre-valahára a kisbusz begördült a légkondicionált, kényelmes szobákkal kecsegtető hat emeletes épület előtti parkolóba, amely teljesen üres volt. És a panzió tetején ez állt hatalmas, aranyszínű betűkkel: HOTEL PIRAMIS.

- Micsoda kreatív fantázia - jegyezte meg Sesshoumaru, amikor meglátta a kiírást.

- De legalább nincsenek sokan - mondta Sango.

- Igen… - sóhajtotta Miroku. - Sehol egy szép lány.

Most Sangot megelőzve Kouga törölte képen Mirokut, miközben leordította:

- Te idióta! Nem akarom holtan végezni, mielőtt még bármit is kezdhetnék a pénzemmel! Mert ez az őrült nőszemély képes, és mindent elpusztít maga körül azzal a hatalmas bumeránggal, miközben a te fejedet próbálja lecsapni vele! Úgyhogy fogd vissza magad, ha mást nem, legalább addig, amíg én a közeletekben vagyok!

- Ígérem, megteszek mindent, csak ne bánts! - könyörgött a szerzetes, miközben a fogait köpködte. Shippou meg szépen odament, és felszedegette a földről Miroku kihullott fogait, majd zsebrevágta ezzel a megszólalással:

- Hasznát veszem, ha majd jön a fogtündér.

- Váhj Szippó! Ne phidd el a phogaimat! Hogy phogok tudni íd bephélni?!

Mindenki dőlt a röhögéstől eme érdekes jelenet láttán. Egyedül maga az érintett vágott morcos pofát.

- Cönd lehen máh! Nem illih löhögni máhok szemvetészén!

Most mindenki fulladozni kezdett el, mert nem akartak hangosan röhögni szegény, szerencsétlen, fogatlan Mirokun. Az eredmény persze még öt percig tartó, félig-meddig elfojtott röhögés lett, és miután már kezdtek lecsillapodni a kedélyek, Yaken megkönyörült a még mindig a földön ücsörgő Mirokun, és némi erőszak bevetése után visszaszerezte Shippoutól Miroku fogait, amiket oda is adott a szerzetesnek. Erre az mit csinált? Előkapott egy flaki pillanatragasztót, rányomta kihullott fogai gyökerére, és visszanyomta őket a helyükre. Azután felállt, és diadalittasan elmosolyodott. A többiek első reakciója: mindenki tapsol a leleményes problémamegoldáson. Második reakció: döbbent csend. Harmadik reakció: kínos nevetgélések, és „Miroku, asszem valami nincs rendben" hangzatú célzások. A fiú először nem értette, hogy miért csinálják ezt, de miután belenyúlt a szájába, ő is rájött. Ugyanis nagy igyekezetében pár fogát összecserélte, és hát, hogy is fogalmazzak… a fogsora elég abnormális kinézetet alkotott. De még a ragasztó megkötése előtt visszacsinálta a fogazatát a Kouga által kiosztott pofon előttire, és azután már tényleg csak tapsot kapott.

Végre már oda is elértek, hogy bemenjenek a szállodába szétnézni. Elég jó volt a színvonal, csak a recepciós tűnt el szőrén-szálán.

- Hahó, van itt valaki? - kiabált Kagome. Nem jött válasz. Bement az egyik ajtón, senki. Bement a másikon, senki. Felszaladt a lépcsőn egy emeletet, és elüvöltötte magát, de úgy, hogy a recepcióspult előtt álló társai majdnem szívrohamot kaptak ijedtükben:

- VAN EGYÁLTALÁN VALAKI EBBEN A NYOMORULT SZÁLLODÁBAN???!!!

Szavai még sokáig visszhangoztak az ürességtől kongó, hat emelet magas ház szobái közt. Ahogy a visszhang kezdett elhalni, Kouga elkezdett gondolkodni. Elmélkedéséből Kagome lépteinek zaja riasztotta föl.

- Hát srácok… azt hiszem, itt egy teremtett lélek sincs.

- Kagome, figyelj csak! - mondta Kouga. - Ha senki sincs itt rajtunk kívül, akkor…

- Akkor? - kérdezte Sango.

- Akkor BULIZHATUNK!!! - kiáltotta felvillanyozva Kouga. A többiek unott képpel néztek rá.

- Jó, csak egy ötlet volt… - lombozódott le a farkasszellem.

- Milyen buliról van szó? - Kérdezte egy álmos női hang a lépcső irányából. Mind odafordultak. Egy egyenruhát viselő, fiatal, vörös hajú, zöld szemű lány lépkedett lefelé ráérősen a lépcsőn. Mindenki meglepődött arccal nézett rá.

- De hisz ez Ayame! - mondta Kagome.

- Ayame! Mit keresel te itt? - kérdezte Kouga.

- Hogy én mit keresek itt? Én itt dolgozom! Recepciós vagyok. De TI mit kerestek itt?

- Ööö… nyaralunk - mondták kórusban.

- Ha te vagy itt a recepciós, akkor miért nem voltál a pult mögött, amikor megérkeztünk? - kérdezte Inuyasha.

- Jaaa, hát azért, mert itt ilyenkor délutáni pihenő van a nagy meleg miatt. A személyzet többi része is… *ásítás*… alszik valahol… vagy nem tudom, hol van.

A kis csapat tagjai meredten néztek egymásra ekkora nemtörődömség láttán. Aztán Sesshoumaru az égre emelte tekintetét (vagyis pontosabban a plafonra):

- Egek! Miért pont egy ilyen hotelben kellett kikötnünk?

- Hogy mondod? - nézett rá félkómás fejjel Ayame.

- Nem fontos.

- Akkor jó… - majd álmossága nyomatékosítása érdekében megint akkorát ásított, hogy majd’ kiesett a száján.

- Már bocsika, hogy közbeszólok, de esetleg megkaphatnánk a szobáink kulcsát? - kérdezte Kagome. Miroku közben csillogó szemekkel nézett Ayamére, de nem merte kinyitni a száját, mert a ragasztó még nem kötött meg sziklaszilárdra. „Tudtam, hogy Blend-a-med műfogsorrögzítőt kellett volna használnom!” - bosszankodott magában. Ayame eközben értetlenül nézett Kagomére:

- Milyen szobák kulcsát?

Az animékben ilyenkor van az, hogy mindenki pofára esik. Most is ez történt. Miután Kagome nagy nehezen felvakarta magát a padlóról, és kikászálódott Sango és Inuyasha alól, idegesen fordult Ayame felé:

- Hahó! Ez egy hotel, ha nem tudnád! Tudod, egy olyan hely, ahol az utazók szobákat vesznek ki, hogy legyen hol aludniuk!

- Á, tudom már! - kiáltott fel Ayame.

- Na végre… - nyöszörögte Inuyasha a földről.

- Lássuk csak… 2 kétágyas és 2 háromágyas lett előjegyezve, igaz?

- Igen, csak adjad már azokat a nyavalyás kulcsokat! - lelte ki Kagomét az ideg.

- Jól van, jól van, tessék, itt vannak. 238, 239, 240, 241-es szoba. Ötödik emelet, jobbra.

- Lift nincs? - kérdezte Kouga.

- Van, csak rossz.

- Ó, de jó… - lelkesedett fancsali képpel Kouga.

- Ha megbocsátotok, én most visszamennék a szobámba. Ha valami kell, első emelet, balra a 22-es ajtó. Na csá! - azzal el is ment aludni.

- Hé, figyeljetek! - mondta Sesshoumaru. A többiek körégyűltek, és összedugták a fejüket. - Javasolnék valamit. Először nézzük meg a szobáinkat, mielőtt felhurcolkodnánk. Ahogy elnézem az itteni személyzetet, félek, hogy milyen látvány fog a szemünk elé tárulni. Nos? - Egyetértő bólogatások. - Akkor induljunk! - és Sesshoumaru vezetésével felmasíroztak az ötödik emeletre. Megtalálták a szobákat… benyitottak… és elállt a lélegzetük, de szerencsére nem attól, amire számítottak. Épp ellenkezőleg. A szobák tiszták voltak, rend volt, az ágyakra tiszta ágynemű volt kipakolva, a szekrények tetején sem állt évszázados porréteg… szóval minden rendben volt, így első ránézésre.

- Úgy látszik a személyzetből egyedül Ayame ilyen rendetlen - kiabált ki a szobájából Kouga a többieknek. Mert a beosztás ez volt: 238-as szoba: háromágyas, Sesshoumaru, Rin, Yaken. 239-es szoba: kétágyas, Kagome, Sango, Kirara. 240-es szoba: háromágyas, Inuyasha, Miroku, Shippou. 241-es szoba: kétágyas, Kouga. Inkább nem is szobáknak kéne nevezni azokat, hanem lakosztályoknak. (Mint később kiderült, az ötödik emeleten vannak a legjobb szobák. Vagyis lakosztályok.) A szobák megszemlélése után megegyeztek a vélemények: Jöhetnek a csomagok! Mire felhurcolkodtak és berendezkedtek, este lett, és lementek a hotel étterem részébe vacsorázni. (Akkora már a személyzet legtöbb tagja ébren volt.) Jól teleették magukat, aztán mentek a szobájukba, hogy kipihenjék a nap fáradalmait… de ne cifrázzuk, szóval bevágták a szunyát. Viszont mielőtt elaludt, Kagome elgondolkodott ezen az egész utazáson. „Most, hogy így visszagondolok, alig tudom elhinni, hogy egyáltalán ideértünk, és mind itt vagyunk a hotelban. De mindegy, az a lényeg, hogy sikeresen megérkeztünk, és kezdődhetnek egyiptomi kalandjaink! Alig várom már a holnapi hajókázást a Níluson! A turista-katalógusban azt írták, etethetjük majd a krokodilokat is!” Kagome ehhez hasonló szép gondolatok közt aludt el.

Folytatása következik…