Az eső szinte megállás nélkül esett. Sesshomaru a palota egyik ablakában könyökölt és szemével követte az esőcseppeket. Arcára mérhetetlen unalom ült ki, már az se zavarta, hogy a kis fehér cica a prémjén nagyot nyújtózkodik és kényelmesen elhelyezkedik. Csendesen nyílt ki az ajtó és lépett be rajta a mosolygó Satsu. Nem akarta megzavarni a férjét, ezért csak leült az egyik karosszékbe, és nézte őt.

- Szeretem az esőt- szólalt meg percek múlva a démon.

Satsu kicsit értetlenül pislogott, majd megkérdezte:

- Én azt hittem unatkozol miatta.

Sesshomaru arcán átfutott egy mosoly:

- Unatkozom is… de akkor is imádom az esőt. Nem amiatt unatkozom, hanem…

- Tudom. A palota…

Sesshomaru gúnyosan elmosolyodott:

- Ezelőtt oda mentem, ahová akartam, nem kellett semmit csinálnom- maximum az öcsémet bosszantani néha, ha rám jött- most meg… foglalkoznom kell a tartománnyal.

- Meg velem is…- tette hozzá a lány, de a démon megrázta a fejét és felült az ablakpárkányra, szembefordulva vele.

- Szeretek a férjed lenni… de a tartomány gondját szívesen visszaadnám az apámnak. Mindenki meg lenne elégedve. Én is, a kisebb urak is… és talán még ő maga is.

A résnyire nyílt ajtó hirtelen kivágódott, és berobogott rajta a sáros Rin, őt követte két ugyanilyen kis szőrpamacs, és egy még náluk is piszkosabb Shippou, de nem maradt idejük elbújni Sesshomaru közelében, mert az ajtóban már ott toporzékolt Inuyasha.

            A félszellem elkezdte lerázni magáról a sarat, és szemével a kölyköket kereste. Sesshomaru felemelte a fejét és nagyon halkan mondta:

- Inuyasha, ha egy ujjal is hozzáérsz Rinhez…

De még be sem fejezte a mondatot, az öccse fejbe vágta mind a két gyereket. Rin odaszaladt Sesshomaruhoz és sírva megölelt a lábát, mielőtt az nekieshetett volna az öccsének. Inuyasha kihasználta a pillanatot és eltűnt. A démon ránézett a bevágódott ajtóra és letörölte a kislány arcáról a könnyeket. Halkan súgta neki:

- Ha majd én vágom fejbe, nem fog elrohanni, jó?

Rin szipogva hagyta, hogy a démon odavigye Satsuhoz, aki már a kis rókadémont vigasztalta.

- Mindjárt visszajövök- morogta, és tudomást sem vett a felesége azon kéréséről, hogy azért ne ölje meg az öccsét…

            Szépen lassan sétált ki az udvarra. „Na, ezért szeretem az esőt…”- vigyorodott el, amikor beleszagolt a levegőbe- „És azt, hogy egy palotában lakok az öcsémmel… akkor találom meg, és verem össze, amikor jólesik…”  Egyre közelebb érezte magához Inuyashát, amikor…

- Hahahaha…

Sesshomaru lassú mozdulattal letörölte a ruhája ujjával a sarat az arcáról. Inuyasha nevetve dobott felé még egy marékkal, de az már nem találhatta el, rávetette magát a félszellemre. Inuyasha a sárba zuhant bátyja támadásától, de elvigyorodott és erejét megfeszítve belefordította a sárba Sesshomarut.

- Ezt még megbánod- morogta a démon.

- Miért, mit csinálsz? Már sáros vagyok!- nevetett Inuyasha. Bátyja szikrázó szemekkel nézett rá, majd ő is előrelendült, belenyomva a fiú fejét a sárba.

- De még élsz…- suttogta.

Inuyasha mondani akart valamit, de csak érthetetlen motyogást lehetett hallani az iszap alól. De ez még csak a kezdet volt… Inuyasha addig szenvedett, míg bátyja végül elengedte, és újult erővel vetette magát a küzdelembe. Mind a ketten nagyon élvezték a sárfürdőt- akkor is, ha Sesshomaru ezt még saját magának sem vallotta volna be.

            Egy szárazabb helyről Kagome és Satsu vigyorogva figyelték a jelenetet, Shippou pedig kommentárokat fűzött a verekedéshez:

- Bumm! Már megint fejbe vágta! Jaj, de most megfordult…

Satsu csendesen fordult Kagome felé:

- Hát nem édesek így?

A lány mosolyogva bólintott.

- Nagyon.

Több mint fél órán keresztül fetrengett a két fiú a sárban, és még azután is folytatták volna, ha nem kezd el zuhogni az eső, és a meg nem hallják a lányok sikolyait. Kelletlenül abbahagyták a játékot, és úgy vonultak be a palotába, mintha örök haragban lennének, de ha nem vette észre senki, akkor el-elvigyorodtak mindketten. Alig tették be a lábukat az egyik szobába, két szigorú képet vágó nővel találták szembe magukat:

- Ide be nem teszitek a lábatokat…- mondta Kagome.

- Egészen addig, míg ilyen mocskosak vagytok. Gyerünk, fürödjetek meg!

Inuyasha kimeredt szemekkel pislogott a lányokra, majd Sesshomarura.

- Mi?

A démon vállat vont, tudomást sem véve a két lány haragos sikoltásáról, egy karosszékbe vetette magát.

- Fürödj meg!- toppantott Satsu.

Sesshomaru elmosolyodott:

- Majd.

- De én azt akarom, hogy most!

- Majd.

- Te takarítasz fel!

- Nem.

- De igen!

Sesshomaru megrázta a fejét:

- Majd Jaken.

- Ne ugráltasd szegényt! Nem látod, hogy szenved amiatt, ahogy bánsz vele?!

Sesshomaru vállat vont:

- Nem felejtek!- morogta.

- Legalább néha szólj hozzá! Már annak is örülne, ha belerúgnál!- húzta tovább a lány, mire Sesshomaru csak ennyit mondott:

- Ha annyira akarod, de tényleg csak a te kedvedért, majd belerúgok egy párszor… miután feltakarít, de addig levegőnek nézem.

A kis gnóm, aki eddig láthatatlanul ugyan, de most is folyamatosan a sarkában volt, hangos visítással kirohant és egy vödör vízzel tért vissza, máris takarítani kezdett. Sesshomaru oda sem nézett, de azért elmosolyodott, és megfontolta, talán nem kellene ilyen szigorúan venni azt, hogy belerúgott, és… „Nem… örülhet, hogy még él!”

- Fekszik!- kiáltotta Kagome, amikor Inuyasha tett egy lépést egy másik szép felé- Fürödj meg!

Inuyasha morgott valamit, de senki sem értette. Sesshomaru elvigyorodott, mire a lány dühösen ráförmedt:

- Ha ennyire nevetséges, tolmácsolhatnád a kedves öcséd gondolatait!

Inuyasha ijedten ugrott fel és könyörgő szemekkel nézett bátyjára, akit ez szemmel láthatólag nem hatott meg, mert megszólalt:

- Azt mondta, hogy: „Hülye liba! És ha már a baromfiknál tartunk, akkor kotnyeles tyúk!” És hozzátette „Jaken úgyis kitakarít! Nem tök mindegy még egy kis sár ide-vagy oda?!”

Kagome remegett a dühtől:

- Fekszik, fekszik, fekszik, fekszik…

Még tovább is folytatta volna, ha Sesshomaru fel nem állt, és végig nem fekszik az alacsony ágyon. Satsu felsikított:

- Ez soha nem fog kijönni belőle!

- Majd Jaken…

Satsu szemei vörösen megvillantak és kiviharzott a szobából. Alig telt el egy perc, hatalmas zörgéssel dobott le egy nagy kád vizet a szoba kellős közepén.

            Sesshomaruhoz egyik lány se mert odamenni, de Satsu a démoni alakját kihasználva egy mozdulattal belehajította a prüszkölő Inuyashát a kádba. A démon nevetve nézte végig az öccse fürdetését, de akkor már kevésbé volt vidám, amikor a felesége egy nagy vödör vizet öntött a nyakába. Mielőtt komolyabbra fordult volna a helyzet kivonult a szobából, és a lányokon nevetve lemosta magáról a sarat.