27. rész

- De Sesshy!!!!

- Nem.

- De légyszí!!!!!

Sesshomaru unottan sóhajtott:

- De minek?!

- Mert olyan kedvem van!

- Nekem meg nincs!

- Kéhérlehek!!!! Sesshy!!!!- könyörgött Satsu hatalmas könnyes szemekkel, lefelé görbülő szájjal, mint egy kisgyerek.

- Nem.

Satsu szemei dühösen megvillantak:

- De Sesshomaru!- sikította Satsu hisztérikusan, toporzékolva.

A démon megint nemet mondott.

- De én akarom!- erőszakoskodott tovább a lány.

- Nincs kedvem.

Satsu egy hirtelen mozdulatot tett férje torka felé, de már csak a levegőbe markolhatott. A démonnő körülnézett:

- Akarom, érted, Sesshomaru?!

Férje karjai lágyan fonódtak a dereka köré.

- Jó.

- Tényleg?!- kérdezte leplezetlen elégedettséggel a lány, megfordulva és átölelte a vállát- Köszi, Sesshy!

Sesshomaru elhúzta a száját:

- Egy feltétellel.

Satsu ajka ismét lefelé görbült.

- Egy macska se jön- jelentette ki szilárdan Sesshomaru.

Kezdtek az idegeire menni a nyávogó kiscicák, akik mindig rajta élték ki apa komplexusukat… vagy valami hasonlót. Folyamatosan a démon körül legyeskedtek, felmásztak rá, hozzábújtak… a prémen élezték a karmaikat, és… még hasonló borzalmak. Sesshomaru egy ujjal se nyúlhatott hozzájuk, ugyanis Satsu és Rin anyai érzéseket tápláltak szerencsétlen kis drágaságok iránt… még csak csúnyán se lehetett rájuk nézni… (ha meg Sesshomaru rájuk morgott, onnantól kezdve még jobban rámásztak.) Azért a démonnak is be kellett látnia, hogy édesek, de… mégis zavarta őt a három kiscica folyamatos jelenléte. A rengeteg macskaszőrtől ráadásul alig érzett valamit… csak macskát, meg macskát és macskát! Hiába magyarázta a feleségének, hogy ez mennyire idegesítő, a nő véleménye ugyanaz maradt: „Nem értem, mi bajod velük, hisz olyan kis kedvesek. Téged pedig különösen szeretnek.” Kiborítani- szokta hozzátenni gondolatban a férfi, de hangosan még nem merte kifejteni a véleményét.

            Nagyon nehezére esett elviselni a felesége szélsőséges hangulatait. Satsu volt, mikor órákig beszélt folyamatosan, aztán a világért se szólt volna egy szót se… ezután rendszerint sírva fakadt, és nem tudta abbahagyni, volt, hogy folyamatosan nevetett, voltak erőszakos, akaratos pillanatai…  és egyáltalán nem érdekelte, hogy Sesshomaru éppen mit akar csinálni. „Ide akarok menni, ezt akarok enni, amazt akarok csinálni, nem, ne ide told az ágyat… jaj, de kényelmetlen ez a szoba, költözzünk át egy másikba, ami naposabb… itt nem lehet aludni, mert már kora reggel besüt a nap, melegem van, fázom, unatkozom, látogassuk meg anyut…” és így tovább…

Legújabb ötleteinek egyike volt a mai is: Kirándulás.

            Sesshomaru nem akart kirándulni menni. Egyszerűen kirázta a hideg már arra a gondolatra is, hogy a terhes feleségét bárhová elrángassa az idegesítő apja, és a még idegesítőbb öccse kíséretében. Már azt sem tudta, mióta nem aludt. Magának sem akarta bevallani, de ez az egész „Nyugaton ülök, és bambulok magam elé” dolog még a folyamatos harcnál is sokkal fárasztóbb tud lenni.

- Satsu, kérlek, terhes vagy, és…- kezdte Sesshomaru, de a lány, ellentmondást nem tűrő hangon közbeszólt:

- Igen, terhes, de nem beteg! Nem leszek itt bezárva ebbe a palotába. Igenis oda megyünk, ahová akarom…

- … nem akarom, hogy valami baj essen- fejezte be a démon suttogva, de felsóhajtott- Jó, ahogy akarod…

Hamarosan a csapat elindult a hőforrások felé, de az indulás előtt…

- Hé! Hé, mindenki!!!- kiáltotta Miroku kirohanva a palotából- Apa leszek!! Én is apa leszek!

Satsu mosolyogva gratulált, Sesshomaru meg az apjára nézett, aki vállat vont.

- Jó, hogy rájöttetek- morogta Inuyasha, de Kagome halkan a fülébe súgta:

- Fekszik!

            Sesshomaru kelletlenül követte a vidáman nevetgélő társaságot. Az idegeire ment ez az egész. Csöndet akart, és jó messzi lenni az apjától, az öccsétől, sőt, néha (főleg most) a feleségétől is!

- Hát nem gyönyörű ez a hely?- karolt bele Satsu egyik kezével, a másikkal körbemutatott.

Sesshomaru válaszképp felmordult. „Igen, gyönyörű, de mindek kell…”

- Minden olyan szép. Látod, ezért akartam ide jönni. Süt a nap, a táj csodálatos, a madarak énekelnek…

„Ecsetelni…”- sóhajtott a démon, felkészülve az órákon át tartó áradozásra.

A háttérben Inuyasha rettenetesen felüvöltött:

- FORRÓ!!!!

Sesshomaru hátranézett, és látta, hogy apja épp most rántja ki az öccse kezét a hőforrásból. „Mint egy rossz gyerek, esküszöm”- gondolta kiismerhetetlen fénnyel a szemében. Inu no Taisshu halkan magyarázni kezdett neki valami olyasmit, hogy: „A hőforrás azért hőforrás, mert FORRÓ!!!” Satsu letelepedett egy nagy kőre és mosolyogva figyelte a vizet. Hamarosan Inuyasha a bátyja mellé sétált, meglökte a kezét.

- Te tudtad, hogy ez a víz meleg?!

- Ne lökdöss- morogta a démon.

- Mi bajod van?

- Semmi.

- Látom, hogy van valami bajod.

- Leszállnál rólam?- nézett rá Sesshomaru sokat mondóan, de a pillantásból öccse mit sem értett.

- De most tényleg, nem értem!

- Fogd be, mert véletlenül el talállak lökni- szűrte a fogai közt Sesshomaru.

- De…- kezdte volna a félszellem, de a mondatot nem tudta befejezni, az egyik forrásban találta magát és felkiáltott.

- SESSHOMARU!- kiáltotta Satsu, de addigra már a démon mellett állt az apja és egy mozdulattal belenyomta a fejét a vízbe.

Sesshomaru nevetve emelte fel fejét, ami kissé pirosas színt öltött a meleg forrásvíztől. Inuyasha mérgesen morogva kászálódott ki a patakból:

- Ez szemétség volt!

Bátyja vállat vont:

- Én szóltam.

- De…

Inu no Taisshu jót nevetett a jeleneten, ahogy a két testvér villámló szemekkel, vizes hajjal mered egymásra.

Satsu megérintette férje vállát, aki kelletlenül megfordult. Reagálni sem tudott a pofonra, amit a felesége lekevert neki, csak pislogott.

- Túl nagy kérés lenne, hogy most az egyszer ne öljétek egymást?!

A démon döbbenten meredt a villogó szemű nőre.

- De… mindig ezt csináltuk, és ez soha nem zavart…- morogta végül.

Satsu mérgesen mordult fel.

- Nem zavart?! Hányszor kértem, hogy béküljetek ki!

Sesshomaru az öccsére nézett, aki ugyanolyan tanácstalan volt, mint ő maga. „Na, ettől sem várhatok segítséget.”

- Satsu, mi csak…

- Nem érdekel! De ha…

- Satsu, kérlek, ne kiabálj, mert ha halkan mondod el ugyanezt, úgy is tökéletesen értem…

Satsu hirtelen kapott a férje kimonoja után és közelebb rántotta magához a férfit.

- Na ide figyelj, nekem csak ne mondd meg, hogy beszéljek!- üvöltötte a képébe.

Sesshomaru lehunyta a szemét és halkan kérdezte:

- Ha kibékülünk, akkor…

- Nem erről van szó!- sikította a lány.

A démon hatalmas késztetést érzett, hogy befogja a fülét, és eltűnjön, de nem rázhatta volna le a feleségét… ha meg megteszi, akkor jaj a hírnevének!

- Satsu, nyugodj meg, nem tesz jót a babáknak, ha…

Satsu megrázta a démont:

- Nekem te csak ne példálózz a gyerekekkel! Miután megszülettek, akkor is így fogsz viselkedni?!

- De hát hogy?!- fakadt ki Sesshomaru és szelíden lefejtette a ruhájáról felesége ujjait. Rosszul tette, mert az újra felpofozta.

Sesshomaru elhúzta a száját:

- Satsu… csinálj velem akármit… üss le, rúgj belém, fojtogass, de… de ne pofozz fel.

A háttérben Miroku szólalt meg:

- Bizony… most nincs túl sok választása. Nem üthet vissza, mert hogy néz ki bántani egy terhes nőt… nem mehet arrébb, mert az egyszerű megfutamodás, de ha pofon vágják, az még rosszabb…

Mindenki csúnyán nézett a szerzetesre, és nem sokon múlt, hogy le nem ütötték.

- Most meg mi van? Csak mondtam…- motyogta.

Satsu dühtől remegve, összeszorított ajkakkal nézett a férjére.

- Apa leszel, erre úgy viselkedsz, mint egy gyerek!- vágta a fejéhez.

- Én, de hát te kezdtél el a semmin veszekedni!- morogta a démon, de a felesége a torkának ugrott.

Sesshomaru próbálta magát csillapítani miközben lehámozta magáról a nőt. „Jó, ez megint csak egy hangulatváltozás, de nyugi, nem szabad vele vitatkozni…” Satsu ott ütötte, ahol érte a démont, aki elkezdett lassan hátrálni.

- Védekezz! Gyerünk!- kiabálta a lány.

- De hát ha megteszem, az meg neked áll feljebb! Most már tényleg hagyd abba!- vetette meg a lábát és szólalt meg határozottan.

- Gyáva vagy, Sesshomaru! A tökéletes férj mintapéldánya: gyáva, és ráadásul félbolond!

- Én…

- Ó, tényleg! Bocsáss meg, teljesen bolond!

- Hónapok óta úgy ugrálok, ahogy te fütyülsz, csak hogy végre jól érezd magad. Erre…

- Erre?! Mi erre?! Gyerünk, fejezd be a mondatot!

Sesshomaru mérgesen hátat fordított feleségének és a válla felett halkan ennyit mondott:

- Majd ha megnyugodtál, beszélünk, de én nem akarok veszekedni veled.

Satsu szeme vörösen bevillant és egy rántással szembefordította magával az egyre dühösebb férjét:

- Ne fordíts nekem hátat!

- Te pedig ne rángass!

- Kezdem azt hinni, hogy jobban jártam volna, ha ahhoz a macskához megyek! Arrogáns vagy, egy egoista, felfuvalkodott hólyag!- üvöltötte a lány.

Sesshomaru kifakadt:

- Igen?! Csak hogy tudd, bárkit, érted?! Akárkit feleségül vehettem volna! Olyanokat, akik nálad százszor, sőt! Ezerszer többek!

Satsu döbbenten megremegett, majd újra felpofozta a démont, aki ez után a keze után kapott és megszorította a csuklóját.

- Mondtam, hogy ezt ne merészeld!

A lány felsikoltott, és próbálta kitépni a kezét a szorításból… sikertelenül:

- Miért… miért akartam én egyáltalán hozzád menni?!- sírta el magát a lány, de Sesshomaru nem eresztette el a kezét.

- Miért mondasz ilyeneket?!- suttogta fagyosan- Mit csináltam?!

Satsu hangulata nagyon hirtelen változott meg, szabad kezében megjelent kardja, amit azonnal férje torkának szegezett:

- Eressz!- sziszegte.

Sesshomaru szemében furcsa fény csillant és halkan megkérdezte:

- Ugye ezt most nem gondoltad komolyan…

- De igen komolyan gondolom. Ereszd el a kezem!- kiáltotta.

Sesshomaru mélyen a lány szemébe nézett, mintegy magyarázatot követelve a viselkedésére, de az csak még erősebben nyomta a torkához a kardját:

- Utoljára mondom el, Sesshomaru, eressz!

A démon arca meg se rezzent, csendesen mondta:

- Satsu, tüntesd el, különben én teszem meg…

- Gyáva vagy te ahhoz, Sesshomaru!- kacagott fel a lány, s egy apró vágást ejtett férje nyakán- „Jaj, megvágtam!”- gondolta, de nem töltötte el a várt rémület. „Megvágott…” A férfi arcán nem látszott semmi érzelem, mikor szabad kezével megfogta a kardot:

- Túl messzire mész!

- Addig megyek el, amíg akarok! Ezt épp az előbb bizo…

Satsu döbbenten meredt a kardra, amit szépen lassan kezdett el elpusztítani a démon mérge. Keze megremegett a markolaton, hiába próbálta kitépni a fegyvert férje kezéből.

- Ne- lehelte, és kezdett eluralkodni rajta a félelem. „Nem, nem, nem, nem teheti”- hajtogatta magában.

- Azt tanácsolom, Satsu, hogy engedd el a kardot…

- Nem!- sikította a lány, és idegesen próbálta előhívni energiafonalait…

A kard kezdte teljesen elveszíteni eredeti formáját. Amikor a vékony fonalak végre kipattantak a lány ujjai közül, az elvigyorodott, s egy mozdulattal körbetekerte velük Sesshomaru még mindig az ő kezét szorító karját. A démon másik kezében másodpercek alatt elolvadt a kard, amit a lány még mindig szorongatott. Satsu rémülten felsikoltott, amikor a méreg elért a kezéhez, de addigra másik kezében is megjelentek a fonalak…

Sesshomaru fagyosan szólat meg:

- Fejezd be, mert valami hülyeséget fogok csinálni.

- Már megtetted!- sikította a lány- Eressz el!

Sesshomaru lassan elengedte a lány csuklóját, de a vékony energiafonalak még mindig nem tűntek el. Satsu másik kezével tett egy hirtelen mozdulatot férje felé, mire a fonalak a páncél ellenére hosszan felsértették a démon vállát. Sesshomaru alig suttogva megszólalt:

- Nem akartalak bántani, de most már tényleg elég legyen!

Satsu újra megmozdította kezét, a fonalak a másik vállát is megsebezték, majd végigtekeredtek a férfi szabad kezén is, de ezután már nem tudta követni mi történt. Egyik pillanatban még sakkban tartotta a férfit, másik pillanatban meg már csak azt érezte, hogy háta hozzácsapódik egy fához.

            Sesshomaru még pár másodpercig eszméletlen feleségét nézte, majd lehunyta a szemét és szellemkutya alakjában eltűnt a levegőben. A többiek még mindig nem tudtak megmozdulni. Inu no Taisshu reagált először. Elégedetlenül felmordul, és egy ugrással az eszméletlen nő mellett termet. Felnyalábolta és cseppet sem kedvesen megszólalt:

- Na, most nagy ökörséget csináltál… ti pedig- nézett a háttérben még mindig döbbenten álló társaságra- menjetek vissza a palotába, de ne menjetek Sesshomaru közelébe, mert akkor valakit szétszed…