Futott. Egyre jobban szedte a lábait, hogy minél távolabb érjen a palotától. Pár másodpercre megállt és visszafordult. Pont látta, hogy az ablakok kivilágosodnak. Két perccel utána felhangzik a kiáltás: UTÁNA!
Hősünk erre felpattan, majd újra elkezdi szedni a lábait, bár tudja nincs esélye. Nem fog tudni, kijutni a birodalom területéről. Talán ha a déli határ felé menne, lenne esélye. Két rövid szökkenéssel irányba fordul, majd máris suhan tovább a fák között. Halja, hogy követik a nyomait. Szíve egyre hevesebben ver. Az ütő dübörög benne. Egyre jobban fárad és kapkodja a levegőt. Izmai sajognak, ám nem állhat meg, mert akkor meghall. Egy nyílvessző suhan el a füle mellett. Tehát utolérték. Nincs semmi esélye, de azt eldöntötte, hogy az életét nem adja egy könnyen. Ha idáig kibírta most sem fogja feladni. Nem fogják visszavinni a palotába.
– Miyako! – hallja a nevét. Nem áll meg csak rohan tovább.
– Miyako! Legalább engem megvárhatnál! – mondja tovább a hang, majd egy skarlát vörös fénycsóva száguld el a füle mellett. Erre megáll, és hátra fordul. Szeme elkerekedik, majd a hang gazdájának a nyakába borul. Két kósza könnycsepp is elhagyja a szemeit, ami rögtön elpárolog, amint a másik testére pottyan.
– Gomenne… ne haragudj… gomenne – suttogja a lány. – Hogy találtál meg, Yako? – teszi hozzá. A másik elmosolyodik.
– Követtelek, ami nem volt nehéz – mosolyog egy kicsit gonoszan Yako. A lány elmosolyodik, majd felemeli fejét és rápillant társára.
– Változz át – mondja. A társ bólint, majd felviszi eredeti alakját. Miyako szemei elé tárul Yako igazi és csodálatos alakja. Hét méter hosszú éjfekete sárkánykígyó oldalán két borvörös csíkkal és éjfekete szemekkel. A lány végig húzza kezét a pikkelyes hátán, majd elmosolyodik.
– Mennem kell. Örülök, hogy még utoljára láthattalak, Yako. Kérlek vigyázz a húgomra – mondja, majd elfordul és két perc múlva egy vörös gömb, suhan dél felé. A sárkány még fájdalmasan pillant a lány után, majd észak felé veszi az irányt, hogy a lány üldözőit elterelje.

Közben Miyako már a déli határnál járt, mikor végképp kimerült. Erőtlenül csuklott össze, majd rövidesen felvette démoni alakját. Így is látszott rajta hogy kimerült, de így legalább gyorsabban regenerálódik a szervezete. Fél óra elteltével igaz hogy baromi lassan de felállt, majd beleszimatolt a levegőbe. Tőle balra egy forrást érzett. Vagy csapda, vagy igaz, vagy netán Yako műve, bar az utóbit kizárta. Visszaváltozott halandó alakba, majd elindult a forrás felé. Még jó hogy halandó alakban is tudta képességei egy részét használni. Mindenesetre nagyon óvatosan közeledett a forrás felé, amiről kiderült, hogy egy melegvizű. Lassan közeledett felé, majd mikor úgy ítélte meg, hogy biztonságos, ruhástól, mindenestül fejest ugrott a vízbe. Sokáig volt lent a víz alatt így nem tudhatta, hogy a déli portyázó katonák itt szoktak pihenni. Érezte az aurájukat, ám az nagyon gyenge volt. Tehát több alsóbb rendű démonnal volt dolga, vonta le a következtetést magában. Csak egy óráig bírja ki a víz alatt utána mindenféleképpen oxigénhez kell jutnia. Kezdett örülni, mikor halkultak a hangok, de aztán egy hatalmas csobbanással a katonák megszállták a forrást. Miyako magában már vagy százszor megölte őket. Ha itt lenne Yako akkor ők már anyuci szoknyája mögé bújtak volna félelmükben. Hát igen, mosolyodott el magában a lány, egy hétméteres sárkánykígyó nem minden napi látvány legalábbis a köznépnek. Köznép, erre a gondolatára a szemei megteltek könnyel. Vágyott vissza a kelti palotába, a jogos helyére, de nem úgy, hogy az uralkodó ágyasa legyen. A puszta gondolatra is hatalmába kerítette a düh. A víz szinte forrt körülötte, így a katonák rövidesen kimenekültek a vízből. Miyako gonoszul elmosolyodott, majd két pillanatig kidugta a fejét a vízből, hogy oxigénhez jusson, s hogy aztán újra elnyelje őt a víz.

Üldözői eközben már az északi határnál járhattak, de elvesztették a nyomot. Yako ügyesen terelte el a katonákat.

Toshio a keleti palotában már várta, hogy katonái visszatérjenek az ő kis vadmacskájával. Még csak meg sem érinthette, mert a lány olyan taslit adott neki, hogy pillanatokig, csak csillagokat látott. Imádta a lány megközelíthetetlenségét, viszont a pimaszságát már nem annyira díjazta. Közben intett a bent lévő őrnek, hogy az egyik ágyasát küldje be. A vágyait még ki kell elégítenie. Az őr máris ugrott, de amint kint volt, vissza is tért egy hírnökkel. Toshio felvonta a szemöldökét, majd átvette a levelet, s egyúttal mindenkit kiküldött. Amint meglátta a levél küldőjét, még a vadmacskájáról is megfeledkezett.


Tisztelt Kelet nagyszájú agyatlan Ura!

Tudomásomra jutott, hogy a nyugatról vittél magadnak ágyasokat. Érdeklődnék, hogy mégis mi alapon merted? Valamint még az is tudomásomra jutott, hogy démon asszonyokat is foglyul ejtettél.
Ezekre a dolgokra és tényekre sürgősen magyarázatot várok!

Tisztelettel: Nyugat ura, Sesshoumaru


Forrt a levében Toshio. Sesshoumaru, azaz átkozott kutya. Mégis mi a frászt képzelt magáról? Hogy az a… olyan ideges volt, hogy a kezében lévő papír meggyulladt. A katonák mind féle pillantottak urukra, de nem sokáig élvezhették a látványt, mert Toshio, szépes sorjában megölte őket.
– Megszegtétek a parancsomat – morogta a hulláknak, majd elindult a háremébe.

Miyako hajnalban mászott ki a vízből. Csinált egy kisseb tüzet, és míg száradt a ruhája ismételten visszabújt a vízbe. Egyszer sem nézett a tükörképére. Nem akarta látni az arcát. Túlontúl látszott rajta, hogy nemesi származású. Hirtelen hangokat hallott. Fejtét gyorsan oldalra kapta és egy nyolcéves lánykát pillantott meg.
A lányka megkövülten bámulta a tóban lévő szépséget. Barna haja a víz felszínén úszott, így látni lehet, hogy jó hosszú. Mély barna szemeiben szomorúság tükröződött, majd mikor lehunyta szemeit és újra felnyitotta, a szomorússágát mintha elfújta volna a szél.
– Öhm… szia – szólalt meg a kislány. Miyako fülét sértette a vékony hangocska, de hamar túltette magát rajta. Nem akart ezzel a gyerekkel barátkozni. Neki egy barátja van, Yako.
– Szia – mondta ridegen és elfordult. A kislány megszeppenve nézett a szépségre, majd a kezében lévő vödröket teletöltötte vízzel és elindult vissza. – Ez itt már a déli birodalom területe, igaz? – fordult meg Miyako és a szemeiben kíváncsiság ült.
– Igen – bólintott a lány, majd elindult.
– Hova mész?
– A palotába viszek vizet – válaszolta készségesen. Miyako bólintott, majd kimászott a vízből. A kislány láthatta, hogy barna haja körülbelül a térdéig ér le. Pásod percek alatt száradt meg és kapta magára a ruháit. Mikor oda ért a lányka mellé, megfogta a két vödröt és elvette tőle.
– Hogy hívnak?
– Takako –felelte. Megnézte Miyako egy kicsit jobban a lányt. Sötétbarna haj, ami két szoros copfban van összefogva. Sötétbarna hajához remekül passzolt kékesszürke szemei. Törékeny alkatát még jobban ki emelete a halványrózsaszín egyszínű kimonó, amit egy szürke obival kötött meg valaki. A kimonó anyagát selyemre tippelte, és ha selyem, akkor meg hogy került, egy egyszerű szolgálóra, és ha nem is szolgáló? Ezek a gondolatok száguldoztak a fejében, mikor egy hatalmas medve szellem toppant eléjük.
Miyako egy percet sem tétovázott. Már amennyire gyorsan lehet, a két vízzel teli vödröt letette az egyik bokorba, majd oda küldte melléje a lányt is, ő maga meg szembe fordult a medvével. Koncentrált, majd a kezében megjelent a katanája. A markolata borvörös volt és a pengéje markolat alatt vörös volt, nem a vértől, hanem mert a katana ilyen volt. Szembefordult a medvével, majd két szökkenés után a medve már a másvilágon volt. Eltüntette a katanát, majd a lánykához fordult és meglepően, kedvesen rá mosolyogott.
– Gyere – mondta, majd felvette a vödröket és újra elindultak Dél palotájába.