Lassan egy órája, hogy mentek, és már kezdett a nap egyre erősebben tűzni. Miyako fájdalmasan rándult meg, akárhányszor, mikor a nap rá tűzött. Érezte, hogy itt az ideje, hogy megint fehér tigris alakban flangáljon, de muszáj lesz vele várnia. Minden lépéssel egyre közelebb került tűrőképessége határához. Egyre lassult, majd végül megállt.
– Már nincs messze a városkapu – mondta Takako, mikor észre vette, hogy a nő nem követi. Miyako újra elindult, ám most azon kezdett tanakodni, hogy tulajdonképpen minek is fogad szót egy ilyen kis taknyosnak. A kockázatokkal nem törődve átváltozott, de csak félig. Barna haja most fehér volt, szeme a mélybarna helyett halvány kék. Fején két tigris fül helyezkedett el. Arcán egy-egy vékony ezüstszínű csíkocska, míg a bal szeménél egy rózsa minta látszódott, ami szintén ezüstszínű volt. Ruhája egy fehér kimonó lett, aminél itt-ott volt hasíték. Tigris fülek mellett még egy aranyos tigris farkinca is látszott rajta. Csuklóin is viselt egy-egy ezüstszínű karkötőt, ahogy a bokáin is. Bár nagyon távol áll a karkötőtől, de Miyako mindig is karkötőként gondolt rá. Aztán meglátta pont a bal melle felső vonalán a jelet. Egy fekete sárkánykígyó minta volt ott. Ez jelezte mindenki számára, hogy ő sárkány lovas.
Máris sokkal jobban érezte magát a bőrében, és máris több ereje volt, mint egy egyszerű halandónak. Igaz, hogy most a vére szaga egy féldémonhoz hasonlított, és meg bírta volna változtatni, de nem volt hozzá kedve. Viszont így sokkal jobban ki volt téve veszélynek, mint halandó alakban, de hidegen hagyta. Ha tehetné, tigrisként szaladgálna össze-vissza. Gondolataiból egy hang rázta ki:
- Megérkeztünk – mondta a kislány, de még mindig nem fordult hátra, így nem vette észre Miyako változását. Takako odament a kapuhoz, majd kettőt ütött bele, és semmi válasz. Miyako egykedvűen nézte a gyerek próbálkozásait. Pont annyi volt, mint a saját húga, Michiko. A fekete jel bizseregni kezdett, majd vörösen megvillant. Pillanatokon belül egy égkék színű sárkánykígyó landolt előttük.
Kíváncsi tekintettel nézett a lányra, majd Miyakora, aztán bársonyos hangján megszólalt:
- Nyissátok ki a kaput!
Bentről azonnal mozgolódás hallatszott, mert perceken belül kinyílt a kapu. Az őrök megdöbbentek Miyako láttán, de a sárkánykígyó még rajta is túltett. Amint nyitva volt, a sárkány a levegőbe emelkedett és eltűnt. Az őrök félreálltak az útból, majd beengedték Takakót, aki a két vödör vizet vitte, és mögötte Miyakót, aki csak némán követte a kislányt.
A városon belül minden tiszta volt. Hősünk felvont szemöldökkel nézett mindenfelé. Keleten nem ilyen volt a rendszer. A palota már látszott a távolból, de a démoni érzékeinek köszönhetően hamar kiszúrta, hogy a déli uralkodónő is sárkánylovas. Azon nyomban szabadon eresztette az erejét, majd aurája mögé rejtőzve haladt a lány mögött. Egyre többen jöttek ki az utcára megnézni a jövevényt. A palota felől egy lovas szakasz jött könnyű ügetésben. Amint meglátták a lányt, jelezték, hogy az egyik lovat neki hozták, mert az uralkodó szeretné, hogy menne a palotába. Erre Miyako megrázta a fejét, majd felvette tigris alakját, és úgy követte a katonákat. Az utcán ennek következtében még több érdeklődő kezdett el tanyázni és szemlélték kíváncsian az érkezőt.


Közben nyugaton, egy aranysárga szemű, félisten kinézetű démon meredt dühösen az előtte félelmében összekuporodott futárra. A bal kezében pedig egy összegyűrt lap volt látható. Mérgesen intett a futárnak, hogy kívül tágasabb, majd megint a levélre figyelt:


Nyugat rühes bolhafészke, Sesshoumaru „nagy” úr!

Nem gondoltál még arra, hogy beszerzel magadnak egy jobb szemet, mert mintha a mostanival rosszul látnál. Tájékoztatlak arról, hogy csak a SAJÁT, hangsúlyozom a SAJÁT területemről hozattam a kastélyomba ágyasokat és rabszolgákat. Arról én már igaz nem tehetek, ha valamelyik szolgálód már annyira utál, hogy kereket old és az én területemre téved.
Remélem nincs harag, ha akarod én, küldetek neked sas szemeket.

Tisztelettel: Kelet ura: Toshio


Sesshoumaru egyszerűen forrt a levében, de most másra kellett figyelnie. A nyakán volt egy háború déllel. Azzal a harcias amazonnal, Nayonéval. Lassan a fekete színű asztalához sétált, majd egy térképet vett elő. Pontosan látszott, Nayone mely területeket foglalta el. Ez még nem is lenne baj, mert két hónapon belül véget ér az északi hadjárata, de ott volt egy büdös nyamvadt sárkány kígyó is. Öklével az asztalra csapott. Egy sárkánykígyó, ilyen egyszerűen nincs, azok kihaltak, vagy sem?! Nyugat hatalmas ura talán most érezte azt először, hogy egy kicsit fél. FÉL? Hogy Ő, az lehetetlen. Gyors, ruganyos léptekkel elhagyta a szobát, közben a válaszlevelet a futár markába nyomta, aki úgy spurizott el onnan, mintha a pokol legveszedelmesebb alakjai kergetnék.



Miyako és a kísérete lassan elérte a palota kapuit, ahol az ott játszó alacsonyabb rendű démonok kétfelé váltak, hogy utat engedjenek a hatalmas tigrisnek. Egyenesen a trónterembe ment. Kicsit megkaparászta az ajtót, ami rögtön kinyílt, majd Miyako besétált. Rögtön a trónra tekintett, ahol a déli uralkodónő ült. Rajta szintén ott volt a sárkánylovasok jele. Miyako visszaváltozott démoni alakjába. Állati alakját meg egy jó ideig mellékelni fogja.
A trónterem nem volt se túl nagy, sem túl kicsi. Pont megfelelő volt. Az ablakok hatalmasak voltak, és a kertre néztek, aminek a közepén egy sövénylabirintus volt. A kert tele volt fákkal, pontosabban cseresznyefákkal, amik éppen most virágoztak, így az egész kert halvány rózsaszínben pompázott. Felséges látvány volt. A trónterem fala egyszerű fehér volt, de minden valaha élt déli uralkodóról lehetett egy képet találni.
Az uralkodónő vállig érő fekete hajjal és két-két vízkék színű méreg csíkkal rendelkezett. Szeme acélszürke volt, ami hidegen villogott, amint meglátta a lányon a jelet. Talán arra gondolhatott, hogy mégsem volt annyira jó ötlet idehívni a lányt. Mindamellett érezte annak az erejét is, ami jóval erősebb volt, mint az övé.
- A nevem Nayone, üdvözöllek a palotámban – mondta egy jó adag hercegnői gúnnyal a hangjában.
– Köszönöm a vendég látást, felség. Megjegyzem, igen csodálatos a palotát körbevevő kert – mondta tettetett alázatossággal a hangjában Miyako.
– Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet – mondta, és most talán mintha egy kicsit lágyabb lett volna a hangja. – Fülembe jutott egy olyan hír, hogy megvédted Takakót egy démonnal szemben. Emiatt köszönettel tartozok neked – tette hozzá, majd felállt és egy icipicit megdöntötte a felső testét.
– Semmiség volt felség, igazán nincs miért hálálkodnia – mondta Miyako.
– Ha van valami, amiben a segítségedre lehetek, csak szóljál.
– Hát… volna valami… - kezdte tétován.
– Mondjad csak bátran.
– Csatlakozni szeretnék a haderődbe, úrnőm – mondta lassan, minden szót megfontolva a lány. Nayone csak elmosolyodott, majd intett a jobbján lévő tanácsosnak, aki egy papírt nyújtott át az úrnőjének. Nayone elvette, majd átadta Miyakonak.
– Rendben – bólintott, majd egy intéssel mindenkit kiküldött. – A sárkányod hol van?
- Keleten tartózkodik a kérésemre – felelte, hűen az igazságnak.
- Miféle okból?
- Sajnálom felség, de ezt már nem mondhatom meg. És ha most megbocsát, elmennék a táborba a katonákhoz. Még egyszer örülök, hogy megismerhettem önt – mondta Miyako, és meghajolt, majd amint kilépett, halandó alakját vette fel és indult az új lakhelye felé.