3. fejezet – Új tag a csapatban



Lassan lépdelt, nem akart sietni, végül is ő igazán ráért. Tiszta halandónak nézett ki, egyedül csak a vére szaga árulkodott róla, hogy ő egy tiszta vérű démon, és nem is a gyengébbik fajtából való. Amint kilépett, megcsapta a forró levegő nyomasztó szaga. Bosszúsan nézett fel az égre, és szinte kívánta, hogy most Yako ott legyen mellette. Hiányzott neki, bár nem igazán akarta magának bevallani. Talán ő volt az egyedül barátja a világban. Kezdte egyre közelebbről érezni a verejték szagát. Csípte kifinomult szaglását. Gondolatban felpofozta magát, ha ennyire finnyás, akkor menjen vissza keletre.
– Nicsak, micsoda elbűvölő hölgyemény! – ugrott elé egy alsóbb rendű démon. Miyako csak egy undorodó pillantást vetett rá, majd elindult a kapitányhoz. A rangidős kapitány megérezte a nő közeledtét, így mondhatni kissé kevésbé érződő szaggal várta. Egyik fél sem mondott semmit, csupán a férfi nyújtotta a kezét a lap felé, a nő meg átadta neki.
– Takuma! – kiáltotta el magát a férfi, mire egy egész jóképű fiatal démon jelent meg a férfi előtt. – Vezesd körbe a hölgyet, és közben mérd le, mekkora a tudása – utasította.
– Hai! – ugrott a fiatal démon vigyázállásba, majd elindult. – Gyere! – mondta a nőnek, és a kezét nyújtotta. Miyako megvetően ránézett, majd indult a fiatal démon után. A fiatal démon elég jól megnézte magának a nőt, de mikor a szemeibe nézett, félelem lett úrrá rajta.
- „Ki lehet ez?” - tette fel magának a kérdést, ám választ soha nem kapott rá. Lassan elérték a birodalom azt a részét, amit egy hatalmas vízikígyó tartott rettegésben. Itt akarta letesztelni a nőt.
Ahogy közeledtek, fokozatosan halványította a vére átható szagát, és mire oda értek már csak egy egyszerű halandónak nézett ki. A fiatal démon ebből nem vett semmit észre, mert nagyban ecsetelte, hogy milyen fontos lesz, ha majd legyőzik Nyugat urát.
Csupán pár száz méterre voltak, mikor Miyako orrát ismerős szag csapta meg. Takuma is érezte a kígyó szagát, így gyorsított a léptein. A nap már egész alacsonyan járt, és ha ebbe a tempóba mennek, alkonyatig elérik. Miyako egyre jobban aggódott, hogy ez Ikuko szaga.
Alkonyatkor már a fejét merte volna rá tenni. Ez holt biztos, hogy Ikuko az.
– Megérkeztünk! – szólalt meg Takuma. – Hé, te kígyó, gyere elő, ha mersz!
Két perc múlva bugyborékoló hang töltötte be az erdő déli részét, majd egy acélszürke vízikígyó emelkedett ki a tóból. Miyako még tőle kapta a katanáját, így esze ágában sem állt bántani a kígyót. Ikuko nem ismerte fel a lányt, így rögtön rátámadt, akit Takuma védett meg.
– Ha ennyire béna vagy, akkor minek akartál csatlakozni? – szólt rá a lányra, aki még mindig megbabonázva nézte a teremtést.
– Csukd be a szádat, és maradj kussban. Értelmesebb vagy akkor – mordult rá Miyako, majd a vízi kígyó felé fordult. – Nem akarlak bántani – mondta neki kedves hangon.
–”Nocsak, ez ilyen kedves is tud lenni, ki hitte volna” – vonta fel a szemöldökét a srác. Közben Miyako egyre közelebb ment a kígyóhoz.
– Ki vagy te? – kérdezte a kígyó, magas hangján. – Nevet és rangot, ha kérhetek – tette még hozzá.
– Azt sajnos nem mondhatom meg – felelte szomorúan. Tényleg nem mondhatta meg.
– Akkor a vacsorám leszel, halandó – mondta. Halandó?! Miyako fejében a vér dübörögni kezdett, majd átváltozott. Ezüst jelei, megcsillantak a fényben, ahogy a nap utolsó skarlát vörös sugarai eltűntek az égbolt alján.
– Miya… - kezdte a kígyó, de amint meglátta a nő szemeiben a fényt elhallgatott. – Tényleg te vagy az Shizuka? – tette hozzá.
– Igen – bólintott. – „Shizuka? Ennél jobb nevet nem talált? Na mindegy” – gondolta magában.
– mit keresel itt? – kérdezte.
– Ezt a társalgás szívesen folytatnám négyszemközt – nyomta meg az utolsó szót. Takuma nem vette a célzást, így továbbra is ott figyelt kíváncsian.
– Hallottad, kölyök, takarodj innen, vagy vízbe fulladsz! – morogta Ikuko.
– Valamiért el kéne mennem? – kérdezett vissza a srác.
– Te kölyök, ha most nem fogod be, akkor sírhatsz, mert megöllek – mondta mély torokhangon Miyako. Ikuko szinte vidáman nézte a lányt.
– Igazat mond, nem kerül neki két percébe és felnyársal!
- Ha ennyire a maga ura, akkor minek állt be közénk, és minek szolgálja Nayone úrnőt?
- Most mondom, tehát nyisd ki a füledet: nem szolgálok senkit, egyedül magamat, valamint.
– Valamint?
- Valamint, kelet úrnője vagyok, és észak urának a jegyese – válaszolta Miyako. Ikuko is kissé alább merült a döbbenettől.
– Heh? Te most ugye csak viccelsz? Kelet ura Toshio nagyúr, valamint észak ura Hayate nagyúr két napja nősült és elvette az egyik déli nemes lányát, aki Kumiyo névre hallgat – mondta Takuma. Miyakoban már megint elkezdett forrni a vér, és egyre jobban hasonlított egy tigrisre.
– Takuma, rohanj! – kiáltotta Ikuko.
– Mégis miért?
- Jaj, te hülye! Mert szét fog tépni – mondta bosszúsan Ikuko és egy kiadós vízhullámot küldött Miyakora. Mit nem adott volna érte, hogy ha most Yako is lenne. Ő talán lebírná állítani a nőt.
– Nem fog, ugyanis nem fog tudni átváltozni – mondta tárgyilagos hangon. Ikuko meglepődve nézett rá, majd utána a nőre nézett, aki ugyan úgy nézett ki, mint öt perccel ezelőtt.
– Attól függetlenül még szét tud tépni! – jegyezte meg szarkasztikusan Ikuko.
– Na jól van, ebből elegem van. Én leléptem. Üzenem Nayonénak, hogy elmentem – mondta Miyako, majd felugrott egy fára. A vízi kígyó és a fiatal démon összenézett, majd utána a nőre pillantottak, akit addigra már elnyelte őt az éjszaka.
– Ugye vissza fog jönni? – fordult kíváncsian Ikuko felé Takuma.
– Nem tudom – sóhajtotta Ikuko és eltűnt a víz alatt.