8. fejezet - Az új szolgáló


Miután a tűz elült, Toshio megszenesedett maradványa, még fűtötte a környéket egy darabig. Katsuko, meg eltűnt egy pillanatig egy bokor mögött, majd egy kisebb csomaggal tért vissza.

- Majd értesítelek, hogy hol az új lakhelyem r11; mondta a nő a férfinak, majd szellemgömbbé vált, és elsuhant kelet felé. Yako csak biccentet, Sesshoumarunak, majd őt is elnyelte, az alkonyat.
Sesshoumaru, még egy darabig ott maradt és elmélkedett. Nem fért a fejébe sehogy sem Miyako. Akarta a nőt. Kellett neki, de nem, mint ágyas, mint társ. Talán ő lehet az, akir30; Nem! Sesshoumaru megrázta a fejét, majd elindult nyugat felé. Számításai szerint ma érkezik egy újabb rabszolga szállítmány, aminek a fele úgy is a katonái tulajdona lesz.
Neki egy egész háreme van, vágyai kiegészítésére, de a harci kedvét egyedül csak Miyako tudná kielégítenie. Többet kell róla megtudnia.



Lassan mentem, nem siettem most sehová. Barna hajam egyszerűen volt összefogva. Egyszerű szürke hakama és szintén szürke haori volt rajtam, amit egy fekete obival kötöttem meg. Nem valami előnyös, de nem érdekelt. Katanám, most kivételesen az oldalamon lógott. Azt akartam, hogy egy egyszerű halandónak nézzenek, ami sikerült is, mert egy tucat katona ugrott be elém, nyugat címerével a páncéljukon.

- Állj meg kislány, jössz velünk a kastélyba. Jó hasznodat fogjuk venni, mint egy szajha - vigyorgott rám az egyik. Kissé távolabb állt egy szekér, rajta gyengébb démonnőkkel, emberekkel, akik lehetőleg mind hajadonok voltak, és fél démonokkal. Undorított ez az egész rendszer. Vegyen el valakit, aztán az ágyasait fogja be a konyhára nyugat nagy hatalmú ura, de ez akár Toshióra is vonatkozhatna. Annak is annyi az ágyasa, hogy folyót lehetne vele rekeszteni.

- Álmodsz, vagy ébren vagy? Mert talán csak álmodban megyek veletek - mondom mérgesen, majd a kardomat előre tartva védekező állásba állok. Harc nélkül nem megyek sehová. Gúnyosan elmosolyodott, majd a kardját kivette a tokjából és rám nézett.

- A kicsike harcolni akar, na gyere kislány, mutasd meg mit tudsz! - mondta nekem.

- Héé, Takashi, hol gondoltad, hogy mutassa meg mit tud, a pályán, vagy az ágyban? - szólt, oda neki az egyik kisseb rangú katona.

- Hiro, felőlem mind a két helyen megmutathatja - vágja rá a férfi. Én meg gúnyosan elmosolyodok. Nem kötekednének velem, ha tudnák ki vagyok, de se baj, egy kis szórakozás még nekem is kijár, na meg nekik is.

- Most, hogy mondod, lehet, hogy megfontolom, az ajánlatodat - mondom, halk és érzéki hangon, majd lassan közelítek felé. Útközben leoldom a kardomat a derekamról, majd kissé meglazítom az obit. Máris kiesett a szeme, pedig még semmit sem csináltam. És, itt a hangsúly a még-en van. Takashi is közelít majd mikor elég közel, érünk egymáshoz, csettintek egyet és a katana már máris a kezemben van, és jól oldalba szúrom a katonát. Ne kezdjen ki velem, senki, mert nagyon megbánja.

- És, ha most nem bánja senki, és leléptem - mondom, vagyis csak léptem volna le, mert az a görény hátba szúrt. Pont ott, ahol egy hónapja sebesültem meg, mikor Sesshoumaruval harcoltam. Király, minél jobb, sebesülten bevonulni nyugatra. Na álmodik a nyomor. Azonnal átváltozok, de csak éppen annyira, hogy a férfit eltegyem láb alól és, hogy begyógyítsam a sebemet.
A következő emlékem az, hogy a szekérben vagyok megkötözve. Csak tudnám, hogy a jó büdös francba kerültem ide.

- Magadhoz tértél? - kerül be a látó terembe, egy szőke hajzuhatag. Egy fiatalnak tűnő vízi démon néz velem farkasszemet, legalábbis, a víz kék szeme, ere enged következtetni. Mindegyiken nyári kimono van, vagy az utazókon utazó ruha, de akad, aki hozzám hasonlóan, hakamában és haoriban feszít. Körülbelül húszan lehettünk a szekéren, mikor megint megálltak, és egy fiatal, talán 8 éves lányt láttak meg. Barna haja volt és ezüstszínű szemei. Fél démon, de hogy milyen fajta, azt nem bírtam megállapítani. Elkapták és őt is felpakolták a szekérre.

- Hogy kerültem ide? - fordultam a szőke lányhoz.

- Elájultál, és feltettek a szekérre, de jó hogy magadhoz tértél, mert mindjárt itt a kastély kapuja. Hozd rendbe egy kicsit magad - tanácsolta a nő és elkezdte a haját kissé rendbe szedni.
Nem követtem a példáját, hanem csak meredtem magam elé. Elájul, hová jutott a világ. A legfontosabb kérdés, mégis csak az, hogy mitől ájultam el. ez az évszázad legnagyobb kérdése. Mindegy, most az számít,  hogy láthatom, nyugat urát, és ha szerencsém van, akkor talán még harcolni is tudunk. Tüzesen, mint a múltkor. Elvigyorodom, de aztán a mosolyom lefagyott az arcomról, mert, a szekér megállt a kapu előtt, és kinyílt. Kilépett rajta nyugat ura Sesshoumaru.
Összekötötték a kezünket és leráncigáltak a szekérről. Fegyvereinket, meg minden mást a szekérről lepakoltak egy kis kupacba, pont mellém, mért én voltam a végén, és a szőke csaj, meg az elején. Lassan sétált és minden nőt szemügyre vett. Különösen az egyiket. Én nem találtam benne semmi különlegeset. Lilás haja volt és vörös szeme. Ajkai csábosan szétnyíltak amint Sesshoumaru közelebb hajolt hozzá. Aztán ment tovább, nem történ köztük semmi. Valahogy meg könnyebbültem. Mindegyik nő/lány szemébe mélyen belenézett, de mindegyik elkapta a fejét, és szégyenlősen a földre kapta a pillantását. Egyedül a kislány állta a pillantását, de ő se sokáig ,mert a ellépet mellőle.

- Vigyétek őt a konyhára. Hatsumiyo jó hasznát veszi - mondta mire a kislány elvitték. Aztán tovább lépett, majd elém lépett. Nem néztem a szemébe, csupán szégyenlősen lehajtottam a fejemet és kettőt hátráltam.

- Vigyétek őt is a konyhára - mondta hangosan, majd intett, mire két katona megfogta a karomat és elvezetett. De én nem akartam menni. Harcolni akartam, emiatt ráléptem az egyik kardra, ami rögtön felállt és elvágta a kötelet, majd futásnak eredtem, felfelé a kastélyba.

- Utána! - hallatszott Sesshoumaru parancsa.
Ösztöneimre hagyatkozva futottam, először jobbra, majd kétszer balra, fel a lépcsőn és ismét jobbra.
Ott az első szobába benyitottam, majd rögtön el is tűntem a fürdőben. Fejest ugrottam a kádban, majd ott hámoztam ki magam a ruhákból, miközben átváltoztam, de a démoni erőm szintjét nem emeltem. Miután kész voltam a fürdéssel a szekrényhez léptem és egy halványkék kimonót vettem i. Az obi övén ezüstszínű pillangók voltak hímezve, és persze az egész selyem volt. Egy pár tabit is kivettem, majd a fésülködő asztal elé térdeltem, és egy gyors sminkel, eltűntettem a jeleimet, kivéve a rózsát a szememnél.
A hajamat úgy tűztem fel, hogy a füleim ne látszódjanak. A többit hagytam, hogy csak lazán essenek a vállamra, majd kiléptem a szobából. Aztán meggondoltam magam és vissza változtam. A hajam ugyan úgy maradt, csak a sminkre nem volt szükségem, majd másodjára is kiléptem az ajtón és elindultam vissza a nagycsarnok felé, ahol már a többi nő/lány várt, vagy állt. Feltehetőleg az összes nő, aki csak a kastélyban tartózkodott ott volt.

- Addig nem megy el innen senki, míg az a nő elő nem kerül! - mondta jeges hangon Sesshoumaru.

- Elnézést, hogy késtem, de a ruhát nehéz volt kiválasztani - mondtam a lépcső tetejéről és lassú léptekben megindultam lefelé.

- A disznó ólba vigyétek! Ott marad három napig, akkor talán megtanulja mi az illem. És három napig senki sem eszik halt, csak rizset, a hús tilos, kivéve a nemeseket. Neki lehet köszöni - mondta. Na erre nem számítottam. Talán, ha... nem, nem buktatom le magam. Még nem.
Szótlanul mentem a két katona között, de azért nem felejtettem el Sesshoumarura csábosan rámosolyogni, és egy pillanatra kiereszteni az erőmet, majd dolga végzetten mentem az új otthonomba.