10. fejezet – Veszélyben



Ott álltam megkövülten Sesshoumaru szobájában. Más mindent megadott volna ezért, én viszont… Bosszúsan megráztam a fejemet, majd elindultam. Útközben lehetet hallani a híreket. Egyáltalán nem örültem neki. Először is dél úrnője, azaz Nayone jön, másodsorban észak és kelet támad. A katonák fele a nyugati határon, a másik fele meg itt, de úgy punnyadnak, mint a romlott káposzta.
Mélázásomból az rántott ki, hogy egyenesen bele mentem a felém jövőkbe, akik történetesen nem volt más, mint Nayone és Sesshoumaru.

– Mit keresel itt? – kérdeztem azonnal Nayonétól, mire egy szép nagy pofont kaptam a kutyaszellemtől. Csak három szobán repültem keresztül…

- De, Sesshoumaru, nem gondolod, hogy egy kicsit durva voltál? – hallatszik Nayone hangja.

– Nem – morogja Sesshoumaru, majd elindul felém, de előtte egy szolgálónak valamit a fülébe súg. Az bólint, majd elvezeti Nayonét a folyosóról.  Nekem végem, érzetem. Lassan jött felém, majd három méteres távolságból elém ugrott és a nyakamnál fogva a falnak nyomott.

– Tanuld meg, mocskos halandó a tiszteletet – köpte felém a szavakat és vörös szemeiben csak úgy lángolt a düh. HA megélem a másnapot, nekem piszok nagy szerencsém van. Viszont a „mocskos halandó” kifejezésre a vérem szinte lángolni kezdett.

– Én mocskos a?! – ismételem dühösen. Nyugi Miyako, csak nyugi, ne buktasd le magad; ismételem magamban.

– Igen, mocskos halandó – mondta, s még jobban a falhoz szorít. Alig kapok már levegőt. Ez nem jó, valamit tennem kell, vagy nem…

– Sesshoumaru-sama! – rohan az egyik katona felénk. – Észak egyenesen felénk tart, lerombolva mindent aki az útjába kerül. Kábé fél órája csatlakozott hozzá kelet – hadarta le gyorsan, majd összeesett. Csak most láttuk rajta a sebet. Sesshoumaru a megdöbbenéstől még fogni is elfelejtett, így rögtön a katonához futottam és a seb felé helyeztem a tenyerem. Emberi formában és csak csekély démoni erővel kissé tudom javítani az állapotát.
Nyugat hatalmas ura még mindig döbbenten állt, majd mikor az első sárkánykiáltások felharsantak kapcsolt.
Azon nyomban kisuhant. Amint végeztem a katonával nyomban futottam utána, de egy kitérőt tettem egy szobában, ahol találtam egy fehér kendőt. Utána a fegyver- és páncéltároló csarnok futottam. Csak tudnám minek. Körbe néztem, hátha van itt valami ami tetszik, de semmit sem találtam, így hát a csata térre rohantam.


Javában folyt már a harc.
Egy halandóra már senki sem figyelt fel, vagyis rám. Rögtön kiszúrtam Toshiót, és Hayatét, a két fekete sárkányt. A vérem fortyogni kezdett, majd megláttam Sesshoumarut. A tömeg szétvált, mikor a az uralkodó megjelent. Egyenesen a két fekete sárkányhoz ment. Kezdtem aggódni értem.
Hayate és Toshio testvérek, anyám és Toshio között nincs semmi testvéri kapcsolat, csak nagyanyám fogadta be az árva feketesárkányt. Nayone anyám nővére.
Két perc múlva folyt tovább az öldöklés. A sárkányok egy-kettőre szedték a nyugati démonokat. Ha most átváltozok fent áll a lelepleződés veszélye, de… meg kell mentenem nyugatot… Nekem megmenteni?! Várjunk csak? Igen megmenteni, bármennyire le akarom tagadni, beleszerettem első látásra a kutyaszellembe. Nem, ez lehetetlen. Nem szerethettem bele! De még is, hisz vágyom rá, mint társ, nem mint szerető. Akkor miért nem forrt a vérem az ágyas szó hallatán?
Gyors vitámnak magammal egy északi katona szakított félbe. Kinézett magának, mint kaszabolni valót. Hát belőlem nem kap semmit. Elő a sárkánykarddal!

- Sesshoumaru most véged! – kiáltotta az egyik sárkányt, akinek a hangját rögtön felismertem. Toshio!

- Hát te, hogy-hogy nem haltál meg? – kérdezte a fehérhajú.

- Az maradjon az én titkom – felel a sárkány Sesshoumaru kérdésére.

Ráncoltam a homlokom, nem értettem mi folyik. Sesshoumaru válasz helyett neki rontott, de Toshio minden csapást hárított. A birodalom fele már romokban hevert. Hiába segített Nayone és Yone, ők túl erőben voltak. Újabb kaszabolni valóm akadt, így már nem tudtam figyelemmel kísérni nyugat urának szánalmas próbálkozásait. Nem fog sikerülnie neki legyőzni őt. Csak a karmával vigyázzon.
Ikuko is megjelent és tűz oltásba kezdett, de nem sokat segített. A katonák hullottak, és én csak tétlenül nézem, ahogy a birodalom semmivé lesz. Hayate és Toshio már előre örült, hogy győznek és azt tervezgették, hogy mit vesznek fel a győzelmi ünnepségre, meg, hogy mi lesz a vacsora. A gyomrom felfordult, amint rájuk gondoltam.
Meg se éreztem, hogy csurom víz vagyok. Beszorultam egy tűzkörbe és két perc múlva megsültem volna, ha Ikuko nem olt el.

– Mit keres itt azaz átkozott dög?! – hallatszott Hayate dühös hangja. Mindenki egy személyként nézett fel az égre, ahol egy éjfekete sárkány keringett, láthatóan parancsra várva.

– YAKO! – hallatszott Nayone hangja. A sárkány rögtön odarepült, majd felém vette az irányt. Nem tétováztam rögtön felpattantam rá és átváltoztam. A kendő megint takarta az arcomat. Toshio úgy nézet ki mintha szellemet látna, pedig nem, csak kelet hercegnője harcol nyugat oldalán.
Nyugat ura már több sebtől vérezve lihegett a kimerültségtől. Mér nem sokáig bírja. Aztán Toshio felemelte a karmát és lecsapott. A szemem megtelt könnyel és megint elvesztettem az irányítást a testem felett. Nem voltam ura a testemnek, de nem voltam önkívületi állapotban.
Toshio nem tudta kivédeni az első csapást, így eltaláltam. Sesshoumaru fátyolos szemmel pillantott rám, majd lehunyta a szemeit. Könyörgöm, csak nem most halljon meg. Most viszont én nem figyeltem és Toshio csapott le. A kendő lerepült az arcomról így mindenki láthatott. Aki legjobban meglepődött az, Hayate volt.

– Miyako, te itt? – kérdezet gúnyosan, és felvette emberibb alakját. Fekete haja volt és jég kék szeme. Egy sárkány jel volt a jobb szeme mellett, és a nyakán egy vastag fekete vonal. A szellem jegyei.

– Miyako?! – döbbent le Toshio is. Szerencsémre, már Sesshoumaru nem volt eszméleténél, így nem is bukhattam le, viszont nagy veszélyben volt.

– Nyugat ura meghalt. A birodalma a miénk – mondta Hayate.

– Tévedsz! A birodalma soha nem lesz a tiétek! – mondtam dühösen és a kardomat a szíve felé tartottam.

– Áh… a szeretetre tökéletesen képtelen Miyako beleszeretett volna nyugat urába? Hát röhögnöm kell – közölte a véleményét Toshio.

– Téged senki sem kérdezett. Tartsd me g a véleményedet magadnak – vágtam rá dühösen. Talán még soha nem voltam Toshióra ennyire dühös. Akkor sem, mikor kiüldözött keletről. Északra mentem, ahol még akkoriban Keita volt az úr. De Toshio jött, gyilkolt és az öccse lett észak ura.

– ELÉG LEGYEN!!! – szelte át a harcmezőt egy idegen kiáltása, majd lassan feltűnt a hang gazdája…